Köszönet 2018!

Lassan 2018-as év utolsó óráiba lépünk, ilyenkor illik egy kicsit visszatekinteni, mi minden történt az elmúlt 365 naptári napban, ami igaz nem is volt teljes, hiszen ez az oldal mindössze pár hónapos, de mégis, az ide átköltöztetett bejegyzések (idén ez lesz a 77.) magukban hordozzák az elmúlt több évnyi kutatómunka eredményét. Korabeli újságcikkek, könyvek,  videók, képek, versek, beszámolók során ismerhetjük meg még jobban a város történetét, és ez ígérem, a következő évben is így lesz. Befejezetlen sorozatok folytatása, új tartalmak, és új elemek várhatóak az új évben, érdemes lesz többször visszatérni az oldalra, vagy egyszerűen csak követni az oldal bejegyzéseit a közösségi oldalon.
Év végére, az utolsó napra pedig az is kiderül, hogy az oldal olvasóinak szavazata alapján ki érdemelheti ki Dunaújváros Kedvence címet, nagy meglepetés már nem várható, de erről majd holnap még biztos olvashattok!

Kedves olvasók, követők! Köszönet a figyelmetekért, remélem maradtok jövőre is! Kis aprósággal azért még készültem az év végére, egy letölthető – és nyomtatható – naptár a 2019-es évre, az elmúlt év bejegyzéseinek képanyagából válogatva. Én ezzel kívánok boldog, sikerekben gazdag új évet mindannyiunknak, és természetesen, hamarosan újra “találkozunk”!


2019-es naptár – naptar2019.pdf

Dunaujvaros