Átadták rendeltetésének Dunaújváros első kiállítótermét

Épülnek az új lakások

A Vasmű úton, a Pártház mellett tető alá került az új 68 lakásos épülettömb. Az épületben 56 egyszobás, 8 másfélszobás, egy háromszobás és 3 műterem lakás lesz. Ezen kívül a földszinten kereskedelmi kiállítási terem, IBUSZ iroda, cukrászda létesül és itt kap helyet az Idegenforgalmi Hivatal is. A tervek szerint a lakásokat folyamatosan, 1963. június 30-ig adják át.

Vasmű út 10-12-14 és Korányi Sándor utca 1.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1962. október 9.


Dunaújvárosi Hírlap – 1963. október 4.

Átadták rendeltetésének Dunaújváros első kiállítótermét

Csütörtökön délelőtt (1963. október 3. – szerk.) megnyitották a közönség előtt a város első bemutatótermét. Illyés József, a Városi Tanács V. B. titkárának megnyitó szavai után Simon Ferenc, a Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója vette át a kiállítási csarnokot. A terem feladata, hangsúlyozták az előadók, hogy a város közönségét tájékoztassa a magyar ipar új termékeiről, a művészet alkotásairól, hogy a kulturált kereskedelmet szolgálja. A párt, a Városi Tanács és Hazafias Népfront képviselői s az érdeklődők ezután megtekintették az Iparművészeti Tanács, a Belkereskedelmi Minisztérium Kultúrcikk Főigazgatósága és a Dunaújvárosi Kiskereskedelmi Vállalat Mai otthon című kiállítását.

Kiállítás a teremben, zene a terem előtt, valamikor a 60-as években


fotók: MTI/Intercisa Múzeum

Határozat a Kiállítási Terem
rendeltetése ügyében


Kiállítási terem a műteremlakásokkal és a kórház 1966-ban
fotó: Fortepan/Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ

A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén megváltoztatta egyik 1963-ban hozott határozatát – és a város kultúrpolitikai céljainak jobb megvalósítása érdekében 1970 január 1-től a Kiállítási Termet a Kiskereskedelmi Vállalat kezeléséből a Kiállítási Intézmények Igazgatóságának kezelésébe adja át. Külön megállapodás keretében még 1970-ben a Kiállítási Intézmények Igazgatósága a Kiskereskedelmi Vállalat részére 120 napot biztosít kereskedelmi kiállítások, kiárusítások és vásárok rendezésére – de 1971 január 1-től a kulturális szerv a terem teljes jogú kezelőjévé válik.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1969. december 16.


Dunaújvárosi Hírlap – 1973. augusztus 7.

Uitz Béláról nevezték el a Dunaújvárosi Kiállítási Termet

Szokatlanul sok, több mint másfélszáz dunaújvárosi képzőművészet-barát érdeklődő jelenlétében nyitották meg ünnepélyesen augusztus 3-án, pénteken este Uitz Béla emléktárlatát a dunaújvárosi Kiállítási Teremben.
Pifkó József a városi tanács elnökhelyettese az ünnepségen jelentette be, hogy a végrehajtó bizottság jóváhagyásával a termet Uitz Béláról nevezik el. Bevezetőjében a Kiállítási Terem rövid, de tartalmas múltját méltatta, elmondta, hogy az itt rendezett kiállításoknak nagy része van abban, hogy a dunaújvárosiak közül oly sokan váltak a képzőművészetet szerető, értő közönséggé, s hogy ezáltal nemcsak Dunaújváros, hanem az ország is gazdagodott. Kiemelte, hogy az ország első szocialista városának kiállítóterme rangos tárlatok sorával érdemelte ki, hogy Uitz Béláról, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom nagy festőművészéről nevezzék el.
Uitz Béla munkásságáról a kiállítást megnyitó Pogány Ödön Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója tartott közvetlen hangú, színvonalas előadást, elemezte Uitz Béla politizáló, lendületes alkotásait, festményeit, grafikáit, plakátjait, amelyeknek tartalmi és formai forradalmisága ma is hat a modern képzőművészetben.

Külön szólt a Dunaújvárosban kiállított General Ludd című, híres rézkarc-sorozatról, amelyet Uitz Béla a Tanácsköztársaság leverése után, Bécsben alkotott, emléket állítva az angol gépromboló munkások nyers forradalmi erejének, amely erőnek meg kell találnia igazi ellenfelét.
Képünkön: a General Ludd sorozat leghíresebb réckarca.

Uitz Bélát ábrázoló domborművet avattak Dunaújvárosban

A Bartók Béla Művelődési Központ kiállítási termében pénteken ünnepélyesen felavatták az intézmény névadóját, Uitz Béla festőművészt ábrázoló bronz domborművet. Uitz Béla életét és munkásságát Nagy Jenőné, a dunaújvárosi tanács osztályvezetője méltatta, majd leleplezték a domborművet – Borbás Tibor szobrászművész alkotását.
Ugyancsak pénteken, az Uitz Béla Kiállítási Teremben Deim Pál festőművész munkáiból nyílt kiállítás. A tárlatot ifj. Koffán Károly festőművész nyitotta meg.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1974. május 28.


Uitz Béla dombormű /2025
fotó: Horváth Tamás

Uitz Béla

A 90-es években az Uitz Terem átépítésével és a Kortárs Művészeti Intézet létrehozásával pedig egy egészen új korszak kezdődött

Kortárs Művészeti Intézet

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

 

Dunaujvaros