Dobos Ilona

Magyar Nemzet – 1977. október 16.

DOBOS ILONA

Egy folklórgyűjtő feljegyzéseiből

/részlet/

Dobos Ilona 1922-1993

fotó: konyvtar.vmk.hu

Az első gyűjtésem. 1953-ban történt, egy kora tavaszi délután. A dunaújvárosi (akkor Sztálinváros) múzeum várostörténésze voltam és az Óvárosban, a régi Pentelén járkáltam, adatokat gyűjtve az újvárosba érkező első munkásokról. Véletlenül Gódány József házába tévedtem be.
A hetvenesztendős ősz, bajuszos, szikár ember leültetett régimódi, tányérokkal és edényekkel körülaggatott konyhájában. Nem, ő semmit sem tud az új városról, nem is járt ott soha, de ha akarom, elmond két mesét, amelyet még öregapjától hallott.
Azonnal bele is fogott az első mesébe, amelynek hőse: Deszkavári Princ Pista, a kanászruhába bújt királyfi volt.
Dunántúli tájszólásban beszélt az öreg, amely különösen sok archaikus ízt őrzött meg. “Akkor ki vagy tagaddal a családbul!” – harsogta az öreg király Gódány előadásában.
A második egy tréfás mese volt a háromszor eltemetett huszárról. Egy kikapós menyecske összebeszélt az urával, hogy három huszárt hív meg magához félórás különbséggel. A huszárokat sorban a pincébe rejti, ahol azok nyakukat törik. Felfogad egy barátot, aki tíz forint ellenében kiviszi az első huszár holttestét a folyóba. Visszajön a pénzért, de addigra újabb holttest várja. A barát azt hiszi, hogy a huszár szelleme incselkedik vele stb.
Az effajta trufák már a középkorban is kedveltek voltak, Boccaccio Dekameronjának forrásául szolgáltak.
Gódány ezt a százszor is hallott és elmondott mesét nagyokat hahotázva, féktelen jókedvvel adta elő. Közben izgatottan szaladt be unokája. Megjöttek a tehenek, kösse be őket a nagyapja.
– Szólj anyádnak! – kiáltott türelmetlenül a gyerekre, aztán lelkesen mesélt tovább. Átütő jókedve rám is átragadt, “Azt hitte a barát, hogy visszajár a halott huszár!” – úgy tűnt, soha nem hallottam ennél mulatságosabb esetet.
Elragadtatásom még akkor is tartott, amikor alkonyatkor Gódánytól jövet a vadonatúj országúton az Újvárosba baktattam.
Hogy mi volt olyan rendkívüli ezekben a mesékben, amelynek azóta több változatát is feljegyeztem?
Lelkesített a gondolat, hogy Gódány trufáján már vagy négy-ötszáz éve mulatnak Európa-szerte az emberek. Hogy ez a parasztember, aki faluja határát sohasem hagyja el, a reneszánsz szellemében tréfálkozik napjainkban.
Csodálatba ejtett a mesemondó fordulatos, szép beszéde, a kifejezés gazdagsága. Nem keresgélte a szavakat, nem “fogalmazott”, gondolkodás nélkül áradt belőle a szó. Úgy tűnt nekem akkor, soha embert még ilyen könnyeden és szépen nem hallottam beszélni. De mindenekfölött hatott az a teljes átélés, az a fergeteges jókedv, amellyel a jól ismert meséket elmondta úgy, mintha az egészet akkor rögtönözte volna.
Akkor, azon az országúton megfogadtam, hogy életem legfőbb feladatának ezután a népmesék gyűjtését tekintem. Bartók példájára is gondoltam közben, mint annyian mások pályatársaim közül.

Dobos Ilona sztálinvárosi feljegyzései

Azóta hétezer oldalnyi mesét és mondát jegyeztem fel vagy vettem magnószalagra. Máig is úgy érzem, mindehhez nem lett volna erőm, ha akkor délután Gódány meséi nem tettek volna rám olyan mély hatást.