Sztálinvárosi Hírlap – 1959. október 2.
Gimnazisták a Ruhagyárban
Csodálatos kilátással a Dunára és a Szalki-szigetre, ahol a Vörös Október Férfi Ruhagyár is működött
fotó: Fortepan/Kurutz Márton
Egy hónap óta minden szombat reggel 15 gimnazista lány megy politechnikai oktatásra a Ruhagyárba, ahol ebben az évben foglalkoznak először a gimnazisták gyakorlati oktatásával.
Az iskolaév megkezdése előtt négy éves oktatási tervet dolgoztak ki, melynek alapján az első évben a lányoknak meg kell tanulni egy blúz és szoknya kiszabását, valamint megvarrását. Négy hét tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a lányok örömmel járnak a gyárba, fegyelmezettek és szorgalmasak. Gyorsan sajátítják el mind az elméleti, mind a gyakorlati órákon az alapvető ismereteket.
Lavritly Éva és Molnár Anna pikírozási munkát végeznek
Jelentősen megkönnyíti a lányok helyzetét az is, hogy a gimnáziumban Varga Sándor kémia tanár komoly szakmai segítséget tud adni, ugyanis több mint tíz éves szabószakmunkás gyakorlattal rendelkezik. A varrógép alapismereteire a Ruhagyár üzemmérnöke, Tóth Dezső oktatja a gimnazistákat. Gábriel Lajos szakoktató pedig a szabászat alapfogalmaira tanítja őket.
Gábriel Lajos szabász szakoktató a szabásminta elkészítésének módját magyarázza
Amikor megkérdeztük Varga Margit I. B osztályos tanulót, hogy szeret-e politechnikai oktatásra járni, ő mosolyogva bizonygatta, hogy örömmel jön ki minden szombat reggel a gyárba. – Szeretek varrni és minél előbb meg akarom tanulni a szabást, – fejezi be a kislány.
Tóth Dezső üzemmérnök varrógépismereti előadást tart
Erdélyi Anna a többiek nevetése közben mondja el, hogy bizony nem akart a Ruhagyárba jönni, a Fésűsfonóban szeretett volna tanulni. – Engem jobban vonzottak a nagy szövőgépek, mint a kis varrógép. Aztán megszerettem a Ruhagyárat, s most már nem mennék el innen – mondja vidáman.
Azzal a kedvező véleménnyel búcsúzunk a Ruhagyárban tanuló gimnazista lányoktól, hogy jó kezekben vannak. Szeretettel segítik a dolgozók és oktatóik ezt a 15 diáklányt, hogy tapasztalataikat átadva, értékes szakmunkásokat képezzenek belőlük.
(D. T. L. képriportja)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.