Dunaújvárosi Hírlap – 1967. január 31.

Hová mégy, Kati?

Tegnap, amikor a Dózsa Filmszínházban először mutatták be Herskó Anna és Vass Éva Hová mégy…? című kisfilmjét, talán senki sem vette észre a nézőtéren ünneplő kis társaságot, Abonyiékat. Érthető, hiszen a közönség a filmre figyelt, mely napjaink nevelési problémái közül az egyik legérdekesebbhez, a gyermek tanulmányi túlterheléséhez nyúlt. Igaza van a film szerzőinek: a mai gyerekek jó része túlterhelt. Ám hozzáteendő, hogy a másik véglet, a szabadosság sem ritka és elhanyagolható tünet. A Hová mégy…? című film finom, sértő szándéktól mentes fricska azoknak a szülőknek, akik saját álmaik valóraváltása miatt nem tisztelik fiaik, leányaik gyermekkorát. Egy kis kételkedés abban, hogy a sok-sok külön balett-, külön angol-, külön hegedű-, külön torna-, külön énekórának különösebb értelme van.
Nem kritikát kívánunk mondani a filmről. A film, minden bizonnyal nemzetközi elismerésre is számíthat. Inkább egyensúlyozni akarjuk azt az enyhe rosszallást, amit a néző könnyen kiérez a filmből, különösen az utolsó képkockán megjelenő idézet után.
A film egyik gyermekszereplője Kati, dunaújvárosi kislány. Abonyi Katit jól ismerik a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, a zeneiskola tanárai, a növendék zenekar tagjai, a Tűzoltózenekar zenészei. A tizennegyedik születésnapját most ünneplő kislány már hét esztendeje klarinétozik, és hat éve tanul zongorázni.

Abonyi Katalin

Szemben ülök vele szülei Május 1. utcai lakásán, melynek híressége, hogy mennyezetét 1950 novemberében az egyébként gépkocsivezető édesapa betonozta. Keresem viselkedésében, szavaiban, mozdulataiban azokat a jegyeket, melyek megkülönböztetik őt a többi 14 éves kamaszlánytól. Meg is találom: az akarat, a célszerűség, a könnyedség.
Kati eljegyezte magát a komolyzenével. Három évi dunaújvárosi tanulmányok után fővárosi művészek felfedezték Katit és Budapestre hívták. Ezután három éven keresztül hetente 3-4 alkalommal Budapestre utazott, hogy az általános iskolai tanítás előtt vagy után részt vegyen a Budapesti Zeneművészeti Szakiskola foglalkozásain. Szinte intellektuális unalommal meséli 10-13. életéveinek történeteit, melyben kitörölhetetlenül benne van a zene szeretete és a Budapest-Dunaújváros között közlekedő autóbuszok menetrendje.
– Mondok egy sztorit is – villan fel Kati szeme. – Ha netán reggel elaludtam, a távolsági autóbusz mindig megvárt itt az Építők útja és a Május 1 utca sarkán. Egyszer meg az Engels térről miattam 5 perccel később indult hazafelé a busz. Megvártak.
Ettől a felnőttre is nyomasztóan ható örökös utazástól mentette meg Katit édesapja, amikor vállalta a budapesti elhelyezés költségeit. Szeptember óta minden hónap tizenkettedikén 1200 forint utazik Kati Budapesti címére. Ebből száz forint a kislány zsebpénze. Kati szeptember óta szakiskolabeli tanárjánál, Meizl Ferenc klarinétművésznél kapott otthont, szeretetet és gondoskodást. A neves klarinétművész, már harmadik éve tanítja és pedagógus reményeinek lassú érlelődését bizonyítja, hogy vállalta ezt a pótapaságot.
– Rendszeresen járunk színházba, hangversenyre, operába. Moziba és képtárba is. A tanár úr mindig megmondja, hogy mit érdemes megnézni. Sokszor jegyet is kapok tőle. Névnapomra pedig egy manikűrkészletet kaptam tőle.
Nemrég francia, előbb német művészvendégei voltak a szakmai körükben híres pótapának. Kati együtt vacsorázott a család vendégeivel és játszott nekik. Közönség előtt is sokszor muzsikált már. Itthon, mint vendég a Tűzoltózenekarban, arany társadalmi munka jelvénye bizonyítja. Budapesten a zenekedvelő gyerekek klubjában, a televízióban, a szakiskola hangversenyein. Az első igazi siker az úttörők országos kulturális seregszemléjén szerzett aranyérem volt. Azóta, sok-sok állomás után húsvétra újabb nagy siker várható. A szakiskola Bécsbe küldi hangversenyezni hat legkiválóbb tanulóját. Közöttük Abonyi Kati képviseli hazánk klarinétművész utánpótlását. S ha pályája töretlen lesz, 18 esztendős korára az érettségi bizonyítvánnyal együtt zenetanári diplomát is magáénak mondhat Kati, azaz Abonyi Katalin.
Nagy szó ez! Nem lehet róla meghatottság nélkül beszélni az Abonyi családban, és azt hiszem Dunaújvárosban sem, itthon. Hiszen Kati 1953-ban a mi városunkban látta meg a világot, a mi városunk tehetséges szülötte, mai dunaújvárosi fiatal.
Csodagyerek-e?
Bizton mondhatom, hogy nem. Hallottam édesapját, amikor róla beszélt, igaz, csupa-csupa felsőfokban, de hallottam azt is, amikor közbeszólásáért pofont ígért neki. A csodagyereknek pedig nem szoktak pofont ígérni.
Legszívesebben úgy folytatnám, hogy Kati munkás népünk tehetséges, nagyratörő fia. S az út a magasságokba még ma sem gondtalan, kikövezett a munkásgyerekek számára. Jól tudom, hogy édesapja mindent elkövet, hogy anyagiakban pótolja azt, amit szellemiekben nem tudott megadni neki. A család legkisebb, legkedvesebb gyermekét elküldte, hogy idegen környezetben bepótolja azt amit a szeretet mellé nem tud adni a munkás Abonyi család. Ám mindez annyira brosúraízű, hogy csak meregetőzve merem papírra vetni.
A néhány órás vendégeskedés alatt megfigyeltem Kati és a család viszonyát. Véleményem szerint a kislány elindult azon az úton, amely néhány esztendő alatt szellemiekben szülei, testvérei fölé emeli. A mérhetetlen és önzetlen szülői áldozat meghozza az eredményét, de mint annyi más esetben indítéka lehet az elidegenedésnek is. A Május 1 utcai lakásban, mint vendég, nem illett volna intelmekkel búcsúznom a vonzó, bájos, az intellektus csíráit bontogató kislánytól. Ebből a távolságból azonban talán megtehetem: Kati, soha ne feledd, hogy szüleid milyen áldozatot hoztak érted. Soha se éreztesd elfogult szeretetüket. A művészet legtetején se feledd, egykor apád is szeretett volna hangszerrel bánni, de ismert történelmi okok miatt csak a levente zenekarig vitte. Azt se feledd, hogy tandíjmentesen tanulsz, hogy becsületes, önzetlen emberek százai vigyázzák fejlődésed. Ha így teszel nem csak művész, de igaz ember is lehetsz. És ha igaz ember leszel, csakis úgy lehetsz művész. Embernek lenni, ez a legszebb és legnehezebb feladat. Igaz emerek nem csodagyerekekből, hanem kötelességtudó, tehetségüket jól kamatoztató, életvidám, szorgalmas gyerekekből lesznek. Olyanokból, amilyen te vagy, kis Kati.

Miskolczi Miklós

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.