Igaz Szó – 1975. június
AZ IFJÚSÁG VÁROSA
Dunaújváros legszebb tere, a városi tanács épületével
Az igazi ipari forradalom elkerülte a félfeudális, megrekedt gazdaságú Habsburg-, majd Horthy-Magyarországot, ám 1950 májusában, szinte egyik napról a másikra érkezett el a felszabadult Magyarországra. De nem Nyugatról, Angliából, Stevenson gőzmozdonyának hazájából, hanem Keletről, a győzelmes Szovjetunióból, amely nemcsak felszabadította népünket a fasiszta iga alól, de azonnal segítségünkre sietett a társadalom- és gazdaságépítő munkánkhoz.
Ipar? Malmot, szeszfőzdéket jelentett ez a szó a magyar vidéken. A városi közgyűléseken a nagygazdák azzal érveltek a nagyobb ütemű iparosodás ellen, hogy az maga után vonná a mezőgazdasági munkabérek emelkedését. Nem véletlen, hogy azt a szomorú jelzőt kapta az ország annak idején: cseléd-Magyarország! Az iparfejlesztés elmaradására és a háború előtti idők gazdasági helyzetére pontosan rávilágít Ruisz Dezső 1937-ben kiadott, “A magyar városok iparosodása” című munkájában, melyben ezt írta: “Addig nem lehet számítani a vidéki városok iparosodására, amíg reprezentatív felmérések szerint az ország cipőfogyasztása átlagosan egy főre számítva csak fél pár.. “
Öt esztendővel a felszabadulás után a Magyar Dolgozók Pártja határozatot hozott a szocialista nehézipar megteremtésére és ezzel együtt Magyarország első szocialista városának megépítésére.
Ezer szovjet mérnökből és technikusból álló munkaközösség 1950 első nyolc hónapjában elkészítette a Dunapentelén felépítendő Dunai Vasmű terveit! Magyar mérnökök pedig a hozzátartozó város tervdokumentációját készítették el, alig öt hónap alatt.
Májusban megérkeztek az első úttörők: kubikosok, építőmunkások és mérnökök. Kezdődött a hatalmas munka, melybe a fiatal, tapasztalatlan új Magyarország úgy vágott bele, ahogy a kiéhezett ember markol atálba. Roppant terv volt az.
A nagy felvonulás – Garancz István naplója
Nyersanyag, gép, munkaerő kellett, hallatlan tömegben. Az építkezésen dolgozók száma rohamosan növekedett. 1950. május közepén 300, május 31-én 880, november 24-én 1952, december 31-én 3000, 1951. január 17-én 9494, november 1-én már 15 000 ember dolgozott Dunapentelén!
Úgy beszél azokról az időkről mindenki, aki ott volt, mint hősi korról.
Történelmi pillanat: az első csapolás a Dunai Vasműben
A Sztálin Vasmű építői az első öntéssel köszöntötték november 7-ét
Hiszen az is volt, hősi kori Gubacsi Gyula, a Dunaújvárosi 26. számú Állami Építőipari Vállalat munkásellátási előadója 1950. május 22-én érkezett Dunapentelére.
– Mit kapott aznap ebédre? – kérdem tőle, mert az ebédlőben találtam rá.
– Csontlevest, hosszúmetélttel és paprikás csirkét! – vágja rá. – De azért meg kellett dolgozni! – toldja hozzá rögvest.
Útépítőként, betonozóként, kövezőként dolgozott. Ma is kinéz Tassra szemrevenni az ottani zsilipet. Abban – igaz, a víz alatt – az ő munkája is benne van. A betonkeszonokat készítette.
1951. március 31-én a Minisztertanács várossá nyilvánította Dunapentelét. Év végére megépült a rakodó-pályaudvar, elkészült az ivóvízhálózat, az étterem és a kenyérgyár, épülőfélben volt a kombinát saját kikötője.
Szocialista ipar települt – új város született!
Játszótér – toronyházak között
Huszonöt év telt el azóta, hogy az első kubikos letette talicskáját a pentelei földre. Ma ott város áll, dolgozik a Dunai Vasmű. A vaskombinát, mely nem kevesebb, mint 600 katasztrális holdon fekszik, és egyes üzemeit 120 kilométer hosszú vasúti-, valamint 35 kilométeres úthálózat köti össze.
Áll a város, 52 025 ember mondja, hogy odavalósi. (Dunapentele 3949 lakosú község volt.)
1970 óta Magyarországon a durva és finom acéllemeznek 92 százalékát, az acélcsőnek pedig a teljes menynyiségét Dunaújvárosban állítják elő. 1970-től 1975-ig, tehát a negyedik ötéves terv időszaka alatt több mint 4000 lakás épült fel. Mert nem csak áll, épül is a város… Szüntelenül gyarapszik, fejlődik, gazdagodik, kultúrálódik.
Dunaújváros ma fogalom. Az ifjúság városa, szocialista város.
Gulay István
Fotó: Szabóky Zsolt
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
