Dunaújvárosi Hírlap – 1990. május 4.
Tétova ünneplés
Hej, micsoda ünnep, sőt ünnepléssorozat lenne itt, ha nincs ez…
Hogy pontosan micsoda, azt városlakó társam talán nem akarta mondani. De neki is eszébe jutott:
Negyvenéves a város.
Május másodikán írom ezeket a sorokat. Napra pontosan negyven évvel azután, hogy Dunapentelén megkezdődött az építkezés. Hivatalosan tehát ez lehetne az ünneplés dátuma. És ugyancsak hivatalosnak tekinthető: március 30-án – igaz 1951-ben – Dunapentele várossá nyilvánításáról határozott a minisztertanács.
1951. március 30-án elfogadott határozat /Néplap 1951. március 31.
Vagy itt van ugyanezen év november 7-e, amikor “általános kérésre” Sztálinvárosra változtatják a város és Sztálin Vasműre a Dunai Vasmű nevét. S a történelmi kronológia szerint üzembe helyezik a gyár vasöntödéjét.
A Sztálin Vasmű építői az első öntéssel köszöntötték november 7-ét
Akkor bezzeg tudtunk ünnepelni! – mondhatná, – ha mondaná – városlakó társam. És igaza lenne! Mert akkor is – és azóta annyiszor – valóban, nagyokat ünnepeltünk. Úgy, ahogy kell, ahogy azt megszoktuk, ahogy azt illik egy magára valamit is adó kis és nagy közösségnek.
Ma tétovák az ünnepek, az ünneplések. Annyiszor változott hirtelenjében minden, hogy még a naptárban is alig lehet követni: mikor, kinek, mi és hogyan ünneplendő. Hogy amiről törvény születik, az ünneplendő-e, s hogy amit ünneplünk, ünnepelnénk, az törvényes-e?
Csak a dátumok biztosak. Bár már ezt is félve írom le annyi tévedésünk után. De azt hiszem, mégis a dátumok kínálhatják az egyedüli biztos fogódzót, hiszen – mint tapasztaljuk – minden más átértékelődik, átíródik. Nem kell nagy jóstehetség – elég, ha a városról írott művek némelyikét kézbevesszük -, hogy belássuk: városunk múltja is “alakul” még. Most azonban még – mint a tétova ünneplés is mutatja – minden bizonytalan. A múlt is!
Városunk – az alapkőletételtől negyven, a városi státusz kinyilvánításától harminckilenc esztendővel, a város múltjának, annak megítélésével, a történelminek minősülő eseményekkel, személyekkel kapcsolatban éppen úgy vannak – vagy lehetnek – kérdéseink, mint a történelemkönyvek lapjaira való kerülés szempontjaival kapcsolatban.
Dunaújváros – Római városrész /képeslap
Dunaújváros, Római tábor városrész
Mit ünnepeljünk hát? Hogyan is ünnepeljünk, ha egy jeles naphoz érkezünk? Egyáltalán ki figyelje a naptárt? Ki és kinek szóljon? Ki rendeljen zászlót, koszorút és milyet? Ki, kinek és milyen kitüntetést alapítson és adjon? És akik eddig adták és akik eddig kapták, vagy akik nem adták és nem kapták, azokkal most mi legyen? Velük vagy nélkülük ünnepeljünk-e? És egyáltalán kikkel? És én ünnepeljek, ünnepelhetek-e?
Egyáltalán várhatunk mi még választ a kérdéseinkre: mit, kivel és hogyan ünnepeljünk? Fogadjuk el ezt a dátumot. Az idősebbek teljes joggal mondhatják – a magunk keze alól kikerülő gyárakra, házakra, iskolákra, parkokra, mindenre, amire büszkének szokás és lehet lenni, gondoljunk-e csupán? Vagy csak az alapítás éveiben kialakult “helyzetre” figyeljünk, s akkor valóban jobban tesszük, ha hallgatunk? Esetleg a saját városi szempontjaink szerint teremtsünk egyfajta összhangot az ország, a világ történéseivel? Bárhogy is legyen – piros vagy nem piros a dátum – a bennünket érintő eseményeket nem törölhetjük ki emlékezetünkből.
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros léte nem általunk, nem közreműködésünkkel döntetett el. S lehet, hogy ez a lét – így utólag is – sokakban kérdőjeleket ébreszt, de, akik itt élnek, akik ide járnak dolgozni, vásárolni, s mindazért, amit egy város nyújt, nos azoknak ez lételeme.
Mi nem tehetjük meg, hogy rövid négyévtizedes történelmünkből éveket, évtizedeket kihagyjunk, hogy vélt vagy valódi ünnepünkön ne szóljunk arról, – hogy hallgassunk arról! -, ami velünk történt.
Egy közösségnek pedig joga van – sőt neki van csak joga! – dönteni, mit és hogyan ünnepel. A döntése minősíti.
Nagy László
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
