Dunaújvárosi Hírlap – 1963. április 12.

Vasmű út /1962
fotó: Fortepan/Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ

Ünnepi készülődés

Nem vagyok vallásos, de a húsvét előtti nagyhetet, családostól együtt szigorúan betartjuk. E hét tudvalevőleg a böjt és a gyász hete. Én is böjtölök, mert a feleségem a húsvéti nagytakarítás miatt nem főz és gyászolok, mert nekem is kell segíteni. És nagyhétfőn megkezdődik a kálváriám.
Az első stáció az ablaktisztítás. Ez nem olyan egyszerű, mert a mi ablakaink modernek, ezért nem lehet őket kinyitni. Ki kell mászni. Az utcán nagy csődület támad és az emberek fogadásokat kötnek, hogy kiesek-e vagy nem. A többség csalódottan távozik, mert pechemre épségben érek vissza a biztonságot adó parkettre, így nem úszom meg a rám váró szenvedéseket.
Kedden előkészülünk a súrolásra. A bútorokat eltoljuk a helyükről. Egy teherautó elhordja a szekrények és a rekamiék alá besöpört port. Az egyik rekamié alól előkerül két elveszett nyakkendőm, és a gyerek fél pár cipője, melynek másik felét már eldobtuk. A szekrény, tolás közben eldől, kitörik a lába. Az enyém csak kificamodik, így sajnos, a feleségem nem ír ki betegállományba és ha sántítok, rámkiabál, hogy ne szimuláljak. A gyereket, hogy ne legyen láb alatt, bezárjuk a fürdőszobába, így nyugodtan dolgozhatunk, csak az okoz egy kis zavart, amikor a fürdőszoba ajtaja alatt kiömlő belvíz elönti az előszobát.
Nagyszerdán súrolok. A térdemen akkora tyúkszemek nőnek, hogy kacsingatni lehet velük. A derekam nem egyenesedik ki. Egykor délceg alakom olyan, mint egy sóskifli, ezen a feleségem nagyon jól szórakozik. Végre tudtam neki valami örömet szerezni.
Csütörtökön a beeresztőnek nevezett istentelenül büdös, undorító sárga kulimásszal mázolom a parkettet. Közben törlöm az arcomról az izzadtságot. Ettől az arcom is sárga lesz. A festék nem jön le, ezért mindenki kikerül, mert azt hiszik, hogy sárgaságom van. Már két napja a fürdőkádban alszom, mert a szobába nem szabad bemenni. Egyébként ülőkádunk van.
Nagypénteken mossa holló a fiát, mi meg a szennyest. Hordom a vizet, csavarom a ruhát, teregetek és ha egy csepp szabad időm van, rohanok parkettet fényesíteni. Egyik lábamon kefe, a másikon rongy. Zenére csinálom, közben akkorákat esek, hogy beleremeg a ház, ezért feljelentenek a lakóbizottságnál. Szédelgek az éhségtől, de a feleségem azt mondja, hogy úgyis böjt van, ezért csak mintegy húsz centi kétforintos kolbászt kapok.
Nagyszombaton helyre tolom a bútorokat. Az előszobában a kombinált szekrénnyel előzni akarom a kerékpárral szabálytalanul közlekedő gyereket. Csak jó reflexeimnek köszönhető, hogy nem került a szekrény alá. Helyszíni bíráskodást alkalmazok, két pofonra ítélem közlekedési szabálysértésért. Az ítéletet végrehajtom. A gyerek üvölt, a feleségem úgy véli hogy vadállat vagyok. Végre egy jó alkalom, hogy megsértődjek. El akarok rohanni, de amilyen pechem van, a feleségem az előszoba ajtóban kibékül. Ugyanis a konyha, a fürdőszoba még a feje tetején áll. Követ, kádat, kagylót, csempét mosok, közben a feleségem példálózik, hogy vannak egyes jó férjek, akik vasalni tudnak. E napon nagy segítségünkre van a sajtó. A lakásban újságok vannak kiterítve. Csak ezen lehet közlekedni. Az ember egy Népszabadságról megcélozza a legközelebbi Hírlapot, ahonnan a Nők Lapján át eljut az ajtóig. Kár, hogy a Magyar Ifjúságot nem járatom. Ilyenkor ez a legjobb újság, mert nagy, így egy évfolyammal megoldható lenne a közlekedés.
És végre eljön a húsvét. A feltámadás. De ez nem megy. Az izomláztól nem tudok mozdulni. Mégis ki kell mászni, mert jönnek a vendégek, akik sáros lábbal összemásszák a parkettet, likőrt döntenek a frissen porolt szőnyegre, kiégetik a rekamiét, összefogdossák az ablakot és mire vége az ünnepnek, piszkosabb a lakás, mint volt, de most már nem számít, jövő húsvétig csak kibírjuk valahogy…

Ősz Ferenc

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.