A Sigray-kastély Sándorházán

Dunaújvárosi Hírlap – 2005. január 11.

A Sigray-kastély Sándorházán

Osztozik a magyar kastélyok sorsában?

■ Őri Zoltán

Sándorháza Dunaújváros-külső vasúti megálló környezetében fekszik. Területén egy régi kastély, a Dunai Vasmű acélszerkezeti üzeme, valamint a börtön épülete található. A kastélyt Montbach Sándor építette az 1848-49-es szabadságharcot követő években.

Érdekes a kastély stílusa: a klasszicista elemek keverednek a romantikáéval
Fotó: Wohlmann György

Montbach Sándor kisebbik fia volt Montbach Károly báró császári kamarásnak. Érdekes a kastély stílusa: felépítésének rendszerén, valamint homlokzatán a klasszicista elemek keverednek a romantikáéval.
A birtokot egy ideig Pfeffer Imre bérelte. Az 1880-as években leégett a gazdasági épületek jó része, benne a jószágokkal. Rossz nyelvek szándékos gyújtogatást emlegettek. A bérlő számottevő summát vett fel kártalanításként a biztosítótól.
Az 1880-as évek után vette meg a birtokot felsőőri Nagy Gyula. Nem sokáig örülhetett neki, mert a millenniumi ünnepségek idején már bátori Sigray Pál tulajdonában találjuk.
Kezdeményezésére jött össze az a gyűlés 1907. június 2-án, amelyen kimondták a dunapentelei egyházközség megalakulását, melynek haláláig, 1926-ig főgondnoka volt.
Halála után a birtokot, a megtisztelő főgondnoki címmel fia, dr. Bátori Sigray Béla örökölte. Ő fejlesztette tovább a sándorházi birtokot: állattartó, tároló épületeket építtetett, gépszínek készültek, szépült a kastély belső része, főként installációval, fürdőszobákkal egészült ki. Meglehetősen borzolódott az ember szociális érzéke, ha összehasonlítást tett az elhanyagolt, egészségtelen cselédlakások és a száraz, szellős, világos állattartó épületek között.

Érdemes megvizsgálnunk a tulajdonosok jellemvonásait is. Elsőként említsük Montbach Sándor feleségét, Ritter Barbarát. Gazdag földbirtokos családból származott, Ritter birtokkal találkozhattunk Adonyban Rácalmáson, Daján, sőt még Baracson is. Rokonai ritka érzékkel választották ki nyugvóhelyüket. Ritter József és Ritter Lajos közös sírja azon a kedves bajai csúcson volt, ahol a kereszt a valamikori – minden valószínűség szerint – Korkmaz-párkán török erődje fölé emelkedik. Innen örökölhette Barbara asszony azt a hajlamot, mellyel a kastély körüli díszkertet megalkotta.

Kataszteri térképen /XIX. század

Nemcsak kert, igazi angol stílusú park lehetett itt. Öreg fái közül néhány még ma is ott bólogat a kastély előtt, mögötte kis erdő kezdődik, amely a völgyön át felkapaszkodik a szomszédos domboldalra, magába foglalva azt a kis tavat, melynek vizét az a forrás táplálta, amely a kastély mögötti domb oldalából eredt. A forrás fölötti öreg fán Szűz Mária a kis Jézussal: igazi XIX. századi romantika. Mindezeket ma már csak a kataszteri térképen láthatjuk.
Barbara asszony ajándékozott 1857. virágvasárnapjára egy elegáns zászlót a templomnak, mint ahogyan azt a plébánia feljegyzései is tartalmazzák.
A kastély utolsó tulajdonosa, dr. Bátori Sigray Béla másfajta ember volt. Zsugori agglegényként élt egyedül a kastélyban. Sok anekdota járt róla a penteleiek körében. Egy alkalommal az öreg Markovics bácsira, aki a vasútra szokta szállítani a postai csomagokat, rábízták, hogyha már úgyis arra megy, vigyen el a tekintetes úrnak egy küldeményt. Az öreg annak rendje-módja szerint eleget is tett a megbízásnak. Mivel tartozom Markovics bácsi – kérdezte a földesúr. Egy pengőt fizet a tekintetes úr – hangzott a válasz. Köszönöm, rendben van, csak én nem tekintetes, hanem nagyságos vagyok, oktatta ki Sigray. No, ha nagyságos, akkor fizessen két pöngőt – volt a válasz.
Dr. Sigray Bélát megválasztották országgyűlési képviselőnek is. Akkoriban a képviselő, ha valahová utazott, jogosult volt rá, hogy a nyílt pályán szálljon fel a vonatra. A bakter köteles volt számára nyitt pályán megállítani a vonatot. Egy téli alkalommal a nagyságos úr a pentelei vasútállomásra igyekezett kétlovas hintóján. Az út a kastély és az állomás között körülbelül másfél kilométer lehetett, féltávnál az őrházzal. A nagyságos úr elvárta a baktertól, hogy a vonatot leállítsa és azt a hátra lévő körülbelül fél kilométert is a vonattal tehesse meg. Igaz, ott jó meleg volt!
1945-ben a háború befejezése után budapesti lakásában maradt. A béresgazda kötelességszerűen felkereste, hogy a teendők felől érdeklődjön. Mondja meg, hogy nem mehetek, mert az orosz katonai konyha számára pucolom a krumplit – hangzott az eligazítás.
A háború utáni években Dunapentele község nem tudott az épületekkel – köztük a kastéllyal is – mit kezdeni. Sok idő nem is maradt számukra, mivel 1948-ban már megjelent a rabgazdaság. A Pálhalmai Célgazdaság volt a hivatalos neve, s művelte a gazdaság földjeit. Az 1970-es évek elején épült fel a területen a Dunai Vasmű acélszerkezeti üzeme, majd nem sokkal később a kastély mögött a börtön. A kastélyt és a parkot ideig-óráig a vasmű egyik üzemegysége használta, amíg meg nem unták.

A gazdátlanul maradt épületekbe belemart az idő vasfoga: itt-ott már romlik a tető, mállanak a falak, nem beszélve a belsőről
Fotó: Wohlmann György

A gazdátlanul maradt épületekbe belemart az idő vasfoga: itt-ott már romlik a tető, mállanak a falak, nem beszélve a belsőről. Úgy látszik, a Sándorházán lévő kastély is osztozni fog rövidesen a számtalan magyar kastély sorsában!
2002-ben adta ki Budapesten a Castellum Novum kiadó a Fejér megye kastélyai és kúriái című kastély-lexikont. Olvashatunk benne a pentelei kastélyokról is. Talán megengedik a kiadók, hogy jelen írással a lexikon teljesebbé tételéhez járulhassak hozzá.

2020 év végén…
Fotó: Horváth Tamás