A Hírlap – 1990. december 21.
Öreg koldus (Galla Endre festménye)
fotó: Képes Krónika, 1936
Schlitterné Nyuli Anna:
A KOLDUS ÉNEKE
December 24-e volt, a Szenteste napja. Erősen fújt a szél, hordta a havat. Amikor ilyen időjárás volt, a parasztság azt mondta: – A kutyát kár vóna kivernyi! – Úgy is volt hogy a kutya behúzódott a vackába, a fészer alatt egy rossz vékába. A koldus azonban az utcán volt, muszáj volt mennie. Most kell a karácsonyt köszönteni, ezen a napon kap a koldus is néhány jobb falatot. Ilyenkor jobban megnyílnak a szívek, hát menni kell.
Kukukk Józsi, a koldus öreglegény is, a vállára kanyarította a kopott “koldustarisznyát”, kezébe fogta a “koldusbotot” és elindult a házakhoz karácsonyt köszönteni.
– Hú, de förgeteg üdő van! – kapta vissza a fejét az ajtónál. Visszalépett, keresett egy hosszú nadrágot, evvel kétszer átkötözte magán a rongyos mándlit. – No, mostmá’ indulok ám! Először a Máriákhol megyek, űk az elsők!
Alig bírt előrehaladni a nagy havas szélben. Szorosan fogta a botot, lilára fázott rajta a keze. – Hú, Mári, Mári de magas dombon laktok! – lihegte magában, a széllel küszködve a Rácok- közében.
Legszívesebben már az utca közepén betért volna egyik házhoz, mert már alig látott a kavargó hóban. De tudta, hogy csak kívül állhatna meg a konyhaajtó előtt. Ott elmondja a köszöntőt, megkapja az alamizsnát, aztán mehet tovább. Azt is tudta, a Mári behívja a szobába, ott majd melegedhet.
Haj, de siet ez a kutya szél onnan a Becsky kert felől! Igaza van a Gyurinak, a Mári urának, aki azt szokta mondani: – Itt fönt az utca végin be köllene gyuknyi valamivel azt a likat akkor nem volna olyan huzatos az utca.
No, hála a Krisztus Jézusnak, ideértem: – Mári, Mári, gyere nyiss ajtót a kódisnak! – kiabálá befelé a kerítés tetején. – Fázik a kódis idekint. Pali, a legény nyitotta a kaput. – Ej, Józsi bácsi, miért gyukja ki az orrát ilyen avangardo üdőben? – Miér, miér, fiam, mer kódis vagyok! Nekem mennem köll!
– Dicsértessék a Jézus szent neve! – köszönt be nagy hangon a koldus a szobába.
– Gyere Józsi, vesd le a mándlit, vetek rá néhány foltot, látom, igen hasadozott. Te meg ülj a tűzhely mellé, melegedjél – szíveskedett öreganyám a koldussal, merthogy anyai öreg anyám volt a Mári, akihez Kukukk Józsi igyekezett.
– Most akkor én köszöntőzök – mondta Józsi bácsi, aztán megköszörülgelte a torkát és nagy hangon rázendített egy régi karácsonyi énekre:
Betlehemnek pusztájába
Pásztorok vigyázotábo
Nagy öröm hirdettetett
Mert a barmok pajtájábo
Ökör, szamár jászujábo
Üdvözítő született.
Eljött, úgymond a Messiás,
Kit megjövendölt az Írás
Sir a kemény hidegben.
Józsi bácsi most megállt az énekléssel és körülnézegetett. – Márikám, mit segítsek? Dógozník ám valamit, mostmá megmelegedtem. Vágok fát.
– Ugyan testvír – mondta öreganyám a koldusnak – nincs itt már munka, elvígeztík a fiatalok, a Pali meg a Rozi, ínekülj csak nyugodtan tovább.
Óh Szent József, mit gondultál,
Hogy istállót választottál
Ama puszta térségben.
Szállást nem talált magánok,
Inkább rendelték azt másnok
Az egész Bötlehemben.
A paloták főrendekkel
Megteltek nagy emberekkel
Nincs maradása másnak.
Öreganyám foltozgatja a Józsi koldus rongyos mándliját, föl-föl nézett, hallgatta az éneket.
Megszállták a fölházakat
És a vendégfogadókat,
Nincs helye a Jézusnak.
Szállj be hozzánk Máriával
Született kis Jézuskával
Lakjatok mi szívünkben.
Hogy mi is az angyalokkal
Az udvarló pásztorokkal
Dicséretet mondhassunk.
– Gyere testvér – invitálta öreganyám a koldust az asztalhoz – kíszen van má a bűti eledel, lencseleves, meg mákos guba, eszegessél. Jó étvágyot.
Köszönöm Márikám a szívességedet. Áldjon meg a Krisztus Jézus tégedet is, meg a családodat is. Érjétek boldogan a karácsonyt!
Hogy honnét volt ez a barátság öreganyám és a koldus között? A régi szép búcsús utak idejéből. Amikor még öreganyám mint fiatal, jó hangú leány, előénekes volt a csatkai és andocsi búcsújárásokban. Kukukk Józsi meg a keresztet vitte a búcsús csoport elején. Józsi nemcsak koldusszegény, hanem együgyű is. Öreganyám mégis tisztelte, mint keresztvívőt, legalább annyira tisztelte, mint a főjegyzőt.
– Pali fiam – szólította öreganyám a fiát. – Dobálj tele egy zsákot fával, csutával, vidd le a Józsi bácsi hajlékáhol. Hadd melegedjen karácsony szentestéjén.
Mi már nem ismertük a Kukukk Józsi koldust, édesanyánk emlegette és minden karácsonykor elénekelte nekünk a koldus énekét.
