A gyermekek köré épül a karácsony ünnepe a magyar kultúrkörben
Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség.
A római katolikus anyaszentegyház és a társadalom jelentős része is fontosnak tartja, hogy megemlékezzék Jézus Krisztus születéséről és első bemutatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösségben is. Általánosságban elmondható, hogy a karácsony ünnepe a gyermekek köré rendeződik hazánkban.
Fentieknek megfelelően a dunaújvárosi római katolikus közösség főbb programjai a nagytemplomban:
Az idei naptár sajátossága, hogy dec. 24. vasárnap reggel még az utolsó adventi hétvége van, szentmisére 9 órakor kerül sor a nagytemplomban. Még ugyanezen napon délután 4 órakor – a karácsony szentestéjének nyitányaként – a hittanos gyermekek mutatják be a karácsonyi pásztorjáték előadásukat. A szentestét dec. 24-én az éjféli mise zárja.
Dec. 25-én délelőtt 9 órakor kerül sor a karácsony főünnepi szentmisére.
A dunaújvárosi közösség idei karácsonyának különlegessége, hogy a dec. 27-től dec. 29-ig tartandó szentmiséken megtekinthető a főtemplomban Martin Hudácek felvidéki szlovák szobrászművész alkotása „A meg nem született gyermek” szobra, mely rendeltetése szerint a nőknek és a családoknak kíván segíteni a múlt sebeinek feldolgozásában, azaz „szobor az életért”. A dec. 28-án, Aprószentek ünnepén (csütörtök) az este 6 órai szentmisében, és utána rövid megemlékezéssel imádkoznak a hívők a meg nem született gyermekekért.
Martin Hudácek – A meg nem született gyermek
https://szoborazeletert.wordpress.com
Dec. 31-én – azaz Szilveszter napján – délelőtt 9 órakor a Szent Családra (Jézusra, Máriára és Józsefre) emlékezik a templom közössége.
Jan. 1-jén (újévkor) délelőtt 9 órakor Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepli az egyház a főtemplomban.
Jan. 6-án és 7-én zárul a karácsonyi ünnepkör, ezen a szombati és vasárnapi napon – egyaránt délelőtt 9 órakor – előbb vízkeresztről, majd Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékeznek meg a hívők.
A közösség további programjairól a helyszínen kitett hirdetőtáblákon és a plébánia honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők: http://dunaujvarosiplebania.hu/
_______________________
Főtemplomi Urnatemető:
A munkaszüneti napokhoz igazodóan a karácsonyi időszak néhány napján az urnatemető csak mágneskártyával lesz látogatható 10:00 – 18:00 óra között a Szórád Márton út felőli oldalról: dec. 24-től dec. 26-ig, valamint Szilveszter és Újév napján. A többi napon „szokásos” temetőlátogatási rend van, amely szintén a már említett plébániai honalapon tanulmányozható, az urnatemető rovatban.
Összefoglaló táblázat:
Valamennyi dunaújvárosi polgárnak áldott, békés, boldog, szent karácsonyt kíván a városi római katolikus közösség!