Sztálinvárosi Hírlap – 1961. január 3.
A neves francia újságíró riportsorozatából közlünk részleteket, mely megjelent a Humanité 1960. XI. 15, 17, 18, 22-i számában.
Fordította: Dr. Pogonatos Takisné
ÉTIENNE GAUTHER
AZOK A SZTÁLINVÁROSIAK
– harmadik rész –
Sztálin út /1960
fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr
Egy csendőr
És azok, akiket itt “deklasszáltak”-nak neveznek, a régi rend maradványai? Vannak még ilyenek, és nem egy közülük dicstelenül szerepelt a hírhedt munkástanácsokban, amelyeket annyira ünnepelt a Figaro és az Aurore című lap.
Pillanatnyilag minden megragadnak, hogy kezeiket mutogassák: “Nézze, munkáskéz…” Természetesen, hiszen kell is nekik dolgozni. Persze az is természetes, hogy ők voltak a leglelkesebb előharcosai a “hibák likvidálásának”… és persze egyben a szocializmusnak is. A hengermű pártszervezet titkárával, Németh Jenővel beszélgetek. 50 éves és a legöregebb az öregek közül, hiszen a hengerműben dolgozók átlagos életkora 30 év. Körüljártuk a hengerművet, amikor egyszerre csak meglökött könyökével.
– Akarja tudni, hogy megy ez a “deklasszáltak”-kal? Nézze azt a kövéret ott, azt a kisbajuszost…
“Az a kövér” szimpatikus arcot és egy igen szép pipát hordott.
– Ez egy volt csendőr, nyilván tudja, hogy mi volt a Horthy-csendőrség?
Tudtam, hogy hírük volt, mint a Pétain-rendőrségnek.
– Az ellenforradalom alatt egypáran levetették az álarcot. Persze nem húnytunk szemet ezeknek az alakoknak a viselkedése felett, sőt. De ami ezt az embert illeti, nem vethetünk a szemére semmit. Munkája ellen sem emelhetünk kifogást, mindent megtesz, hogy jól végezze munkáját.
Csak igyekezetet mutat. Azt hiszem, még egy kicsit túl is hajtja. Vannak persze mások is, akikről ezt nem mondhatnám el. Emlékszünk, hogy mit csináltak, de hát hagyjuk a múltat, a legfontosabb a jövő, akarom mondani: az ifjúság…
Együtt, ugyanazt
Egyetértek. A fiatalság a jövő. Emellett igen szép érveket lehet felhozni. Sőt, ezt a formulát igen sok értelemben lehet használni. Mit biztosít a jövő az ifjúságnak Magyarországon, és mit Franciaországban; mit teszünk az ifjúságért; mit tesz az ifjúság a jövőjéért; lehet beszélni a “miért”-ekről és a “hogyan”-okról, de lényeges az, hogy mi történik a gyakorlatban.
A kokszoló üzem munkásgyűlésének résztvevői megemlékeznek a város és a Dunai Vasmű alapításának 10. évfordulójáról /1960
fotó: MTI/Fényes Tamás
Mindig arra gondolok, amit Inokai elvtárs mondott: a legfontosabb az, ami az emberek fejében ment végbe. Kértem, hadd ismerkedhessem meg az öntödében azzal az ifjúsági brigáddal, amely már kétszer nyerte el a “szocialista brigád” címet. Itt brigádnak hívják őket, bár nevezhetnénk csoportnak is. Ez a brigád, ez egy kicsit olyan katonásan hangzik, és mégis a harc, amit ezek a “brigádok” folytatnak, teljesen békés. Ők heten vannak. Átlagos életkor 25 év. A legfiatalabb a Katona, 23 éves. Ő a brigádvezető. Elég ijedt képe van. A legöregebb, Sallai, 20 éves. Ő Katona “helyettese”. Azt hittem volna, hogy ő a brigádvezető. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs is vezető, inkább barátok, akik együtt ugyanazt akarják.
Egyéni hiúság, beszorozva héttel
Csillogni egyénileg igencsak könnyebb. Megvan az embernek az egyéni hiúsága, de az náluk egyben megvan szorozva és osztva van héttel. Ez idáig rendben, de hogyan született meg ez a brigád?
– Nos tehát, mikor megtudtuk, hogy a Szovjetunióban vagy Csehszlovákiában például a munkások a szocialista munkaverseny keretében brigádokat alakítanak, összeültünk: miért ne tehetnénk meg ezt mi is? Hát így indult. A kombinátban mi voltunk az elsők között, akik 1959 május elsején munkaversenybrigádot alakítottunk.
És ők voltak az első három között, akik november 7-re elérték a szocialista brigád címet, és aztán május 1-én újból.
Egy kicsit büszkék erre, de hát miért is ne? És mit kell csinálni ahhoz, hogy ezt a címet megkapják? És ők, a brigád hogyan dolgoztak ezért?
– Egymás között megállapodtunk a célban: jobban dolgozni, többet tanulni. A brigádban háromnak nem volt meg a 8 általános végzettsége. Ezt jó eredménnyel befejezték. Azután arról is kell tudni, ami körülöttünk történik, anélkül olyanok vagyunk mint a birkák, akik nem tudják, hová viszik őket. Így tehát hetenként felváltva egyikünk egy kis politikai tájékoztatót készít, és ezt megvitatjuk, hogy tisztán lássuk a dolgokat.
És aztán itt van a szakmai képzés. Kötelezzük magunkat mindnyájan, hogy 6 hónapon belül megszerezzük “A Szakma Ifjú Mestere” címet. Ez is sikerült. Azután beiratkoztunk az esti technikumba, mert haladni kell a korral, ha nem akarunk lemaradni.
(folytatás hamarosan!)
