Természet Világa, 1994. február
Duna-part részlete a partfalomlás előtt 1963-ban
fotó: fentrol.hu
A dunaújvárosi löszfal
Hol áll a házunk?
SIBA BALÁZS
Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma
A Földtani örökségünk diákpályázat díjnyertes dolgozata
1993 januárjában Édesanyám hívta fel a figyelmemet a közlönyben lévő pályázatra. “Fiam, ha úgyis geológus akarsz lenni, akkor itt egy neked való munka.”
Az ötlettel felkerestem iskolám földrajztanárnőjét, aki azt ajánlotta, hogy olyan témát válasszak, mely itt a közelben található, s érdemes a vele való foglalkozásra.
Így esett a választásom szülőhelyem jellegzetességére, a dunaújvárosi löszfalra.
1580-as folyamkilométerkő a Szalki-szigeten az egykori kompkikötőnél
A Duna jobb partján, az 1582-es folyamkilométernél, a Mezőföld keleti peremén, a tengerszint felett 146, a Duna szintje felett pedig 50 méter magasan született az ókori Intercisa. A történelem viharai során a középkorra már csak egy kis halászfalu maradt belőle; Pentele, amely egy Pantelon nevű szent tiszteletére épült kolostorról (a Duna régen elnyelte) kapta a nevét.
Az ’50-es években épült Sztálinváros a Dunai Vasmű tőszomszédságában van. A “vas és acél országának” tervezői azért helyezték ide, mert távol volt az akkor ellenségnek számító Jugoszláviától s közel a Dunához, mely nemcsak a vízigényt elégíti ki, hanem szállítási lehetőséget is nyújt a nyersanyag, majd pedig a késztermék számára.
A táj formálásában nagy szerepet vállaltak a kéregmozgások. A pliocén időszak végén az egész terület egységesen kiemelkedett és féloldalasan megbillent; É-ÉNy-i oldala magasabbra, a D-i alacsonyabbra került. A folyók ennek megfelelően pusztítottak, délen pedig homok- és kavicstakarókat hagytak hátra. A további szerkezeti mozgások során a pannóniai táblát ÉK-DNy és ÉNy-DK irányú törések feldarabolták, egyes rögöket kiemeltek, másokat pedig a mélybe rántottak. Ennek következtében a Mezőföld a pliocén és a negyedidőszak határán külön táblaalkotó rögökre esett szét. A táblarögök az ókori alaphegység eredeti vonalainak mentén éledtek újjá, tehát a terület arculata a mélyszerkezet felszíni vetülete.
A sakktáblaszerűen feldarabolt, kezdetben élénk tájat a jégkorszak folyamán betakarta a lösz. A sülylyedő Alföldön a löszre futóhomok rakódott le, a Mezőföld keleti térsé gében viszont a lösz megmaradt a legfiatalabb üledéknek, s idézi a jégkorszak geológiai változásait. A jégkorszak idején különösen fontos volt a szél munkája. Az alpi jégtakaró megnőtt, a hideg, a nagy légnyomású területről erős szelek zúdultak a Kárpát-medencébe. Ez a főn jellegű száraz szél a hordalékkúpok és a folyami árterek finom anyagát, a homokot és a port kifújta és áttelepítette, s osztályozva különböző távolságokban letette. Így keletkezett hazánkban a homoktakaró, s a legfontosabb, legjellegzetesebb jégkorszaki képződményünk, a sárgaföld (lösz).
A Pentelei-táblarög szelvénye (1 – pannon üledékek, 2 – típusos lösz, 3 – homokos lösz, 4 – átmosott lösz, 5 – folyóvízi homok, V – vetők)
A Dunától nyugatra a táj eredetileg füves pusztaság volt (innen a Mezőföld elnevezés). Az értékes mezőségi talajon gazdag mezőgazdasági körzet fejlődött ki. Ehhez hozzájárult az éghajlat, mely a dunántúli átlagtól eltérően inkább kontinentális jellegű, a nyári átlaghőmérséklet magasabb, a csapadék pedig kevesebb. Évi átlaga általában 550-600 milliméter.
A Mezőföld Budapest fő élelmiszer-ellátója; megteremnek itt a gabonafélék, a kukorica, a kertészeti kultúrák, s a talaj mésztartalmának köszönhetően a takarmánynövények is. A Mezőföld legnagyobb lösztábláját – amely a Duna és a Sárvíz között fekszik – a Seregélyesi-völgy két részre osztja. Tőle DNy-ra a Paks-Seregélyesi-, ÉK-re a Pentelei-tábla van. A Pentelei-táblarög, amelyre Dunaújváros épült, a Mezőföld Balaton-Velencei-tó-Duna-Sió által határolt területének sajátos része. Hosszan nyújtózik a Duna fölött és Rácalmás, Dunaföldvár környékén még jól látható, szakadó parttal találkozik a Dunával.
A vastag lösztábla a Duna mellett a folyó alámosó hatása következtében meredeken szakad le. A partokat suvadások szaggatják. Dunaújvárosban bizonyos talajmozgások után ezt a szakadó partot teraszosra építették ki, így itt már nem tanulmányozható a máskülönben szilárd, de víz hatására omlékonnyá váló, mintegy 50-60 méter magas löszfal.
A löszpart alatt, a víz közelében több km hosszan nyaralók tarkítják a Duna partját egészen Rácalmásig. Az üdülőkhöz közművesítés és utak is kellenek, s mivel a lösz hajlamos meredek, függőleges falakban megállni, ezért a kocsiutak s vízfolyások mély bevágódásokat hoznak létre a puha kőzetben. Dunaújváros római kori bölcsője, Intercisa is erről kapta nevét. (Intercisa annyit tesz, mint bevágás, bevágódás.)
Mindezeknek a dolgoknak ismeretében indultam el kirándulni, felderíteni a terepet. Célom az volt, hogy a várostól északra és délre megvizsgálom a löszfalat, s ebből következtetek a város alatt lévő löszrétegekre. Ezt azért tartottam szükségesnek, mert a város alatti lépcsőre kiépített partoldal parkosítva van, s így nem láthatnám teljes pompájában az egyébként meredek löszfalat. A kiránduló az ártéren “csak” a nyírfákban s a gyurgyalagok és partifecskék által vájt üreges lakosztályokban gyönyörködhet, s megcsodálhatja a löszfalak tetején az akácfák rengetegét.
Amikor elindultam, féltem attól, hogy nem találok semmi érdekeset, csak egy egyhangú sárga, meredek falat. Ugyanis legtöbbet a 60 km-rel délebbre lévő paksi téglagyár 60 m-es löszfaláról, illetve a dunaföldvári löszfalról írnak, de Dunaújvárost nemigen említik. A könyvekből sokféle löszformával ismerkedtem meg (pl. löszdolina, löszkút, löszszakadék, löszvölgy, löszcirkusz, löszpiramis, lösztorony, löszmélyút), de mi lesz, ha ezek közül egyikkel sem találkozom?
Mint később kiderült, aggodalmam felesleges volt. Láthattam a löszplatók peremén gyakori tölcsérszerű mélyedéseket, a löszkutakat, a perem löszkútjainak felszakadásával keletkező függőleges falú úszókat, s nem volt hiány a sikátorszerű löszmélyutakban sem. Ezek mind a lösz pusztulásformái, hiszen a Kárpát-medence lösztakarója ma már pusztuló, fosszilis lösz.
Ezeket a sajátos lepusztulásformákat láthatjuk, ha csak távolról “külső” szemlélői vagyunk a tájnak. Nem is sejthetjük, micsoda nagyszerű időutazásnak lehetünk részesei, ha közelebb megyünk, s úgy vizsgáljuk meg a löszfalat.
A sárgás, tipikus lösz között vörösesbarna agyagcsíkok jelzik az eljegesedési időszakok közti melegebb, nedvesebb periódusokat. A jégkorszak köztes melegebb időszakaiban nemcsak sztyep jellegű félszáraz puszta volt hazánk területén, hanem gazdagabb növényzetű, erdős-bokros táj is. Ekkor keletkeztek a barna vályogrétegek, melyek több szintre osztják a világosbarna löszt. Ezek az interglaciálisokban keletkezett talajsávok lehetnek barna erdő-, csernozjomszerű és vörös talajszintek. Bennük a csigák enyhén száraz, meleg éghajlatra utalnak, míg a köztük lévő szürkébb agyagos rétegek hidegebb klíma alatt keletkeztek.
Dunaújvárosnál elsősorban az utóbbi 25 000 évben keletkezett rétegeket lehet vizsgálni. Ez rétegezett és rétegezetlen laza löszösszletből áll, melyeket vékony humuszos talajszint tagol. A várostól északra a löszfalas terület telkesítve van, s annak tövében hétvégi házak épültek, ezért itt a löszfalat csak felülről tudtam megközelíteni, s a felső pár métert tudtam vizsgálni. Itt (a felsőbb rétegekben) a lösztalajok egész szín-, ill. formaskálájával találkoztam; a sötétbarnától a szürkén át az aranysárgáig sokféle szín megtalálható.
Míg az északi részen be kellett érnem a 30-50 cm-es talajsávok váltakozásának látványával, egészen más kép fogadott a déli oldalon. Itt egy mélyút vájódott a löszfalba, mely a teherautóknak készült, s a folyó melletti sóderbányához vezet. Ezért itt a löszfal alsóbb szintjeit tudtam vizsgálni. Egyre magasodtak az út két oldalán a löszfalak, s úgy éreztem, hogy időutazást teszek, s egyre lejjebb megyek a múltba.
S amikor már 5-6 métert beleástam magam a geológiai történelembe, megláttam, amire nem számítottam: a löszbabákat. Olvastam, hogy Dunaföldváron szépeket lehet találni, de nem gondoltam volna, hogy itt is vannak. Ilyet még sohasem láttam, hiába élek itt már évek óta, még sohasem figyeltem fel rájuk. Amikor rájöttem, hogy mik ezek, őrült ásásba kezdtem, s találtam sok furcsábbnál furcsább formájú babát. Akadt köztük olyan is, mely üreges volt, s belül kalcitkristályok díszítették. Ezek a löszbabák, vagyis mészkonkréciók is a víznek köszönhetik keletkezésüket. Amikor a csapadékvíz eljut a vízrekesztő vályogzónáig, ennek lejtőjén folyik tovább. Ilyenkor a vályogréteg fölött a víz által kimosott üregek és hasadékok megtelnek vízzel. Nyáron az üregek vize elszikkad, s belőlük az oldott CaC03 változatos alakú mészkőkonkréciók formájában kiválik, s rendszerint jellegzetes konkréciószintet alkot, így utólag részben meszesebb és mészben szegényebb rétegek jönnek létre.
Milyen kár, hogy (mi, városi gyerekek) olyan kevéssé ismerjük a természetet, s nem vesszük észre a tőlünk pár méterre lévő szépségeket, pedig ha jobban megnézünk egy löszfalat, vagy egy, a város tövében fészkelő gyurgyalagot, máris többre értékelnénk a természet kincseit, s talán nem rombolnánk olyan értelmetlenül.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
