Szabad Nép – 1954. október 17.
ARANYKEZŰ EMBEREK
GYŐZELEM A SZTÁLINVÁROSI ERŐMŰBEN
– Halló, itt sztálinvárosi erőmű… Üzemzavar van a III-as turbinánál.
– Mi történt? – hangzott a vonal túlsó végéről a türelmetlen kérdés.
– A főgőzvezeték csöve megrepedt…
– Azonnal leállni az üzemmel. Intézkedünk a sürgős javítás ügyében – szólt az utasítás.
Ez a beszélgetés csütörtökön délelőtt zajlott le a sztálinvárosi erőmű és a kohó- és gépipari minisztérium energetikai osztálya között, és utána megkezdődött a munka azért, hogy minden nappal, minden órával megrövidítsék a turbina üzemkiesését, hogy óránként 20 MW energiát adjanak vissza a lakások, az üzemek részére.
Az Április 4 Gépgyár sztálinvárosi szerelőrészlegén Lőrinci András brigádja és a vezetők kevés szóval megbeszélték a teendőket. A kis kollektíva tapasztalt vezetőire és szakmunkásaira hárult a feladat, hogy az ország energiahálózatából kiesett turbinát a legrövidebb idő alatt megjavítsák.
– Megfelelő csövet és alkatrészt kell szerezni a hibás helyett – sorolták a teendőket. – Állványt készítünk, lebontjuk a régi vezetéket és előkészítjük az újat a szereléshez. Néhány nap alatt készen lehetünk – zárták le a megbeszélést.
A korán beköszöntött ősz hűvös estje fogadta a szerelőket, amikor kiléptek az örökké zümmögő, dohogó erőmű csarnokából. A III-as turbina bénán, csonkán hallgatott társai mellett. Tövében ott hevert az új főgőzvezeték, előkészítve a péntek reggeli szerelésre.
Szénből áram – áramból fény
Szabad Ifjúság – 1953.10.25. |
Még ezen az estén megérkezett a vállalatvezetőség utasítására Kléri János hegesztő. Ő lesz Grassur András társa a fontos munkában. A főgőzvezeték hegesztése elsőrendű munkát követel, egyetlen hibás rész sem lehet. A mindent látó röntgengép kegyetlen ellenőr. Egy parányi salakréteg a hegesztésben, s élőlről kell kezdeni az egészet. Az Április 4 Gépgyár szerelői, hegesztői mégis magabiztosan feküdtek le ezen az éjszakán. Sok nehéz feladatot oldottak már meg az országépítő munka során. A vezetők “aranykezű embereknek” nevezik őket. Joggal. Tudták most is, hogy bíznak bennük. S ezt a bizalmat valóra kell váltaniuk, hiszen az ország energiaellátásáról van szó. A november 7-i versenyről, a Sztálin Vasmű Erőmű energiatermelésének túlteljesítéséről van szó. Ez az éjszakai pihenés volt az előlege a következő napok sikerének. Csak pihent szem, biztos kéz, nyugodt idegek parancsolhatnak a rideg anyagnak.
Koczka László kétszeres sztahanovista szekunderkezelő és brigádja dolgozik a XXXVI-os számú kábelrendezőszekrény beszerelésén és a nagyfeszültségű cellák földzárlatvédelmén /1954
Magyar Foto/Hollenzer Béla
★
Párás, ködös pénteki hajnalon gyűltek össze Lőrinci András brigádjának szerelői a gőzre váró III-as turbina üres vezetékei alatt. Fűrész éles fogai szelték ketté a meghajlított csövet, reszelő készítette elő a hegesztés ágyát. A koradélelőtti órákban a gőzvezeték csőrészeit már összeillesztették, és az első autogénhegesztés kékesszínű varrata a kevésszavú szerelők helyett is beszédesen bizonyította: valóban kiváló szakemberek.
Néhány lépéssel odább a turbina üzembehelyezéséről folyt a vita. Gazdasági és műszaki vezetők véleményének harca – a villamosenergiáért.
– Mikor indulhat a III-as turbina? – teszi fel a kérdést Borovszky Ambrus, a Sztálin Vasmű trösztigazgatója Hazai elvtársnak, a szerelőrészleg vezetőjének. A jelenlévők arcán várakozás tükröződik: otthonok fénye, olvasztókemencék működése függ minden órától.
A mérnök először arról beszél – túlzott előrelátással, a “mindenre való” számítással – hogy jövő hét végére indulhat a gépegység. A trösztigazgató hangja azonban határozott: “Erről szó sem lehet”.
– Hétfőre megcsináljuk – felel Hazai. – Tudom, mit jelent egynapi kiesés az országnak, dehát nekem jó minőségi munkát kell végeznem. Csak a hegesztés 32 óra. – Végül kimondja az utolsó szót: vasárnapra végzünk.
A Klement Gotwald Villamossági Gyárban szerelik a sztálinvárosi erőmű óriás turbógenerátorát /1953
Szavait elégedetlenség fogadja. Sokak véleménye: már szombaton energiát termelhet a III-as turbina. A szerelők már elkészültek a csövek illesztésével, sőt, dél felé már hegesztés kapcsolta eggyé a főgőzvezeték turbina felőli részét. A Lőrinci-brigád tagjai tisztában voltak azzal, mit jelent óránként húsz megawatt az országnak… Talán Ásványráró világítását is? Hiszen a pirospozsgásarcú, fiatal brigádvezető odavalósi.
Nem habozik, amikor felteszik neki a kérdést: véleménye szerint mikor készül el a gőzvezeték? Munkatársaira tekint, úgy mondja:
– Rajtunk nem múlik. Addig nem hagyjuk abba a munkát, amíg nem mondhatjuk, készen vagyunk. Szombaton reggelre befejezzük feladatunkat. A gép indulhat.
Az aranykezű emberek munkája többet ér az aranynál is. A tapasztalt szakmunkások szívvel-lendülettel dolgoztak, és a szombati hajnal meghozta az eredményt. A turbinát főgőzvezeték kötötte össze a kazánokkal. Most már csak a röntgenezés maradt hátra. Enélkül nem helyezhetik üzembe, hiszen egyetlen hegesztési varrathiba nagyobb kárt okozhat, mint az esetleges későbbi indulás.
Erőmű (háttérben) az I. számú nagyolvasztó tetejéről /1953
Fortepan/Gallai Sándor
A baj azonban nem jár egyedül. Alig állították munkába a röntgengépet, az rögtön el is romlott. Kritikus percek, órák ezek egy üzemben, amikor minden készenáll az indulásra, tudják, hogy várja Diósgyőr, az ország az energiát – és ők mégsem adhatnak. A gőzvezeték készen van. De minőségi ellenőrzés nélkül a III-as turbina nem kerül üzembe.
Az órák nem múltak tétlenül. Szombat délelőtt a sztálinvárosi laboratórium sietett az erőmű segítségére saját röntgenfelszerelésével. Az eredmény: hibátlan hegesztés.
És szombaton délután megnyílt a III-as turbina főgőzvezetékének elzáró szelepe. Utat engedett a gőznek, és a sztálinvárosi gépegység újra energiát adott az országnak.
Mérey Irén
