Új munkások a Turi-brigádban

Szabad Ifjúság – 1951. december 1.

Kevés géppel és sok emberi erőkifejtéssel kezdődött a munka…

Szeptember közepetáján öttagú volt a brigád. Turi Ferenc, Gere János és még három fiatal dolgozott az akkori Dunapentele egyik ifjúsági kubikosbrigádjában. A fiatalok jól dolgoztak már akkor is. De kevesen voltak ahhoz a munkához, ami rájuk várt.
– Háromszorennyien is elkelnénk itt – fordult egy nap Gere János Turi Ferenchez, a brigádvezetőhöz. S elgondolkodva tette hozzá: akkor hamarabb felépülne az öntöde, hamarabb elkészülne a Vasmű…
Az a Vasmű, ahol Gere János, mint mérnök akar dolgozni…
A következő szombaton Gere János vonatra ült s elindult Vámospércsre meglátogatni az otthoniakat. Délután megborotválkozott, aztán útnak indult. A Szabóék háza előtt megállt, benézett az udvarra. Régi jóbarátja, Lajos éppen az udvaron foglalatoskodott, vizet mert a kútból:
– Jóestét! – kiáltott át a kerítésen. Szabó Lajos megfordult, letette a kannát és már szaladt is a kapu felé:
– Hát te vagy? Azt hittük, már haza se jössz abból az új városból! Mert azt beszélik…
– No, talán beengednél – nevetett rá János.
Leültek az asztal mellé, Lajos meggyujtotta a lámpát.
– Édesapádék hol vannak? – kérdezte a vendég.
– Bementek a csoportelnökhöz…
János rákönyökölt az asztalra, cigarettára gyújtott, aztán rátért a mondanivalójára.
– Tudod-e, hogy érted jöttem?
– Ne tréfálj, nem vagyok én lány…
– Ne nevess, komolyan beszélek. Figyelj ide! Jó barátok voltunk mindig, igaz? Együtt nőttünk fel, s úgy terveztük, ha felnövünk, együtt dolgozunk majd…
– Aztán te elmentél és…
– No mi lenne, ha te is eljönnél?
Hosszú csönd támadt. Szabó Lajosnak a lélekzete is elakadt erre a gondolatra. – Én? Tudod, hogy én – valahogy más ember vagyok, mint te. Én ezt a falut szeretem, nem tudok elmenni innen, itt mégis csak otthon vagyok, ott pedig, idegenben…
János elnyomta a cigarettát, aztán hátradőlt a székben.
– Lehet. De hallgass meg engem. – S a szoba félhomályában a halk szavak mögött kirajzolódtak egy fiatal élet, s egy épülő, csodálatos város körvonalai.

Fiatalok dolgoznak az öreg kőműves “keze alá”

Korszerűsítik a Sztálinvárosba vezető utat

Gere János épen olyan volt, mint a többi szegényparaszt gyereke. Nem volt a természetében semmi különös. Az épülő Vasműről és a városról az újságban olvasott. S ekkor valahogyan olyan érzés támadt benne: új életet építeni maga körül. Ma jobban élni, mint tegnap, s holnap jobban élni, mint ma.
Tanácsot kért a DISZ-ben. Aztán határozott. Amikor megmondta az anyjának, hogy elmegy, az sírvafakadt, nem akarta engedni. Aztán megegyeztek.
Amikor vonatra szállt, bizony az ő szíve is megfájdult kicsit. De nem fordult vissza. S megérkezett Dunapentelére.
Azóta Gere Jánosból DISZ- titkár lett, s Dunapenteléből Sztálinváros.
A kubikosokhoz került. Nem volt könnyű a munka. Lépten-nyomon apró nehézségek álltak útjában, le kellett küzdenie azokat. Az ilyen élet kemény embereket nevel…
Gere János megállta a helyét. Teljesítménye hamarosan 200 százalék fölé ugrott, a keresete azóta is fölül van 1200 forinton.
Szabó Lajos sokáig szótlanul hallgatta barátját. Szinte látta, hogyan dolgozik a Turi ifjúsági brigád az öntöde építkezésén. Mintha csak ott lenne, látta az új ebédlőt, melynek építését nemsokára befejezik, az üzletházat, s a kultúrházat, ahol minden szombaton, vasárnap nagyszerű előadás van.
Aztán csendesen, határozatlanul megszólalt: – No – és mit csinálsz, ha befejeződik az építkezés? Visszajössz Vámospércsre?
– Ugyan, hova gondolsz? – vágott szavába János. – Tudod mi a tervünk? Az egész brigád vasesztergályos lesz! Abban a gyárban fogunk dolgozni, melyet mi építettünk! De én még tanulni akarok s mérnök leszek!
Szabó Lajos gondolataiban fészket vertek Gere János szavai: Várunk rád! Vár rád a Vasmű, az ország!
S egy hét múlva új munkás jelentkezett a sztálinvárosi felvételi irodán. – Neve? – kérdezték tőle. – Szabó Lajos.

A víztároló épülő vezetéke…

… s az elkészült tároló-medencék

Ez a történet csak egy töredékét mondja el annak, hogyan szerveztek maguk mellé új munkásokat Sztálinváros ifjú építői. Gere János azóta kétszer volt otthon. Gyallai Imre és Molnár Bálint is az ő szavára határozta el, hogy Sztálinvárosba jön. Többen dolgoznak a Turi ifjúsági brigádban is. Most a Tűzállótéglagyár betonalapozását készítik, de már nem öten vannak, hanem tizenketten.
Legutóbb dicséretet kaptak jó munkájukért, s azért, hogy maguk gondoskodnak brigádjuk “utánpótlásáról”. Sokan azt gondolnák – egyszerű dolog ez -, nem érdemel dicséretet. S mégis, az ilyen egyszerű dolgok százaiból s ezreiből épül a Vasmű.

Nagy Vera