Vidám Park


Élet és Irodalom – 1964. július 11.

Barsi Dénes

VIDÁM PARK

A Vasműben, s a mögéje, melléje felsorakozott egyéb nagyipari üzemekben olyan termelőmunka folyik, amit a maga nagyszerűségében, bonyolultságában, tehát szépségében egyszerűen nem lehet a szabad ég alatt, minden érdeklődő emberi szem áttekintő látványosságaként folytatni. Ez a hatalmas emberi működés ezer és egy okkal záródik be kerítések mögé, óriási épülettömbökbe, csarnokokba és egyéb burkolatrendszerekbe. A város egésze a parkok és virágok városaként marad meg az emlékezetben, s terjed el országos és külhoni köztudatban.

Miniatűr Athén?
– Ha az anyagi kultúra máig kiteljesedett kereteit meg lehetne tölteni egyenlő értékű szellemi kultúrával, akkor Dunaújváros teljes joggal és önérzettel viselhetné az “első szocialista magyar város” címet, amit olyan sok lelkesedéssel előlegeztek neki a hősi korszakban. Sajnos, ezt az óhajt egyelőre szelíd maximalizmusnak érzem… – mondta nemrégiben egy Budapestről érkezett Kossuth-díjas költő.
– Nem is az ennek a városnak a rendeltetése – jegyezte meg rá szárazon egy józan mérnökember -, hogy valami modern és miniatűr Athén legyen. Dunaújváros lényege a Vasmű, nem kis Athén ez, hanem nehézipari bázis, súlyos és fontos termelési feladatokkal, s ha a termeléshez szükséges objektív tényezőket kellően koordinálni tudjuk, a szükséges emberlétszámot biztosítani, a dolgozókat kellő szakmai színvonalra emelni, számukra jó lakásviszonyokat, kellő kereskedelmi ellátást, és még némi szórakozást is, akkor szerintem ez a széplelkizés fölösleges…
– Nemcsak fölösleges, hanem képtelenség is! – csatlakozott a támogató vélemény, szintén felső képzettségű szakember véleménye. – Kezdettől fogva mindig voltak itt széplelkek, tapogatóztak, sóhajtoztak, hogy a dolgozó ember életének értelmességéhez és érdemességéhez nemcsak a szakképzettség, jó munka, magas bér és a tisztes lakásban elköltött vasárnapi rántott sertéskaraj tartozik hozzá, hanem a szellemi kultúrában leledző mélyebb, magasabb és tágasabb gyönyörűségek is, az élet egészét megéreztető érzések és gondolatok… És még hogy ez a túlfinom párlat nemcsak az egyes emberegyedek ideggócaiban kívánatos, hanem hogy ez az egész városra kiterjedő egységes, felismerhető szellemi arculatot, mintegy kollektív lelket adjon a városnak, dunaújvárosi tartalmat, öntudatot és magatartást, toronyórát lánccal, satöbbi. Ugyan honnan, miből, hogyan…?!! A háromműszakos életritmus már eleve lehetetlenné teszi, hogy a negyvenezemyi lakosság bármiféle szellemi folyamatban, fejlődésben, vagy csak tendenciában is egységesen résztvehessen!! Nem is beszélve arról, hogy legalább kétezer földrajzi és hagyománygyökerű tömegről van szó, a tanyasi primitívségtől a többszörös doktorságig legalábbis száz fokozatban elhelyezkedő heterogén sokaságról! örülhetünk, ha az elkövetkező évtizedekben annyira összeérlelődik, hogy egységesen értékeli és igényli a Liget-kultúrát, a budapesti, vagy az itteni Vidám Park produktumait és kulturális lehetőségeit. Tények bizonyítják, hogy a legutóbbi időkig nem lehet közönséget verbuválni komoly drámai vagy operai produkcióknak, igényes hangversenyeknek, irodalmi rendezvényeknek, képzőművészeti kiállításoknak, a Vidám Parkot pedig máris minden nyári vasárnapon, külön propaganda nélkül is nyolc-tízezer főnyi közönség özönli el!


Vidám Park bejárata – 1961. május 7.
fotó: MTI/Fényes Tamás

Ez is kultúra
Nos, helyben vagyunk.
A Vidám Park kapujában. Amit egyes széplelkek, vagy tán sznobok a tömegkulturális fejlődés rekesztó gátjának igyekeznek minősíteni. Nézzük hát futólag, mi van itt, s mi lehet még.
Ha a várost a köz- és lakóépületek, valamint a parkok és virágok összegének vesszük, akkor a park egyszerű továbbfolytatása ennek, csak éppen – város nélkül.
Fasorok, facsoportok, gyepszőnyegek, virággruppok és virágmezők, virágzó jázmin és egyéb bokrok sokszínű lombozattal, pazar életgazdagság színei, gyermekfej nagyságú példányokból rózsacsoportok, egyszínűek és kevertek, s a modem virágkertészet tarka, szándékosan szabálytalan növénycsoportjai. Június első vasárnapja, a mélykék, felhőtlen égről a régi paraszti szólás szerint kilencedmagával süt a nap, az ámyéktalan foltokon Gauguin tahiti képeinek, nyers, primer, napimádó színeinek hangulata vág szinte mellbe, más foltokon Csók István bővérű színtobzódása idéződik, lombokon átszűrt napfény a nagy francia impresszionisták pillekönnyű és oldott fénysejtelmeire csábít, s ezt a gazdagon élő művészi hangulatot a Vidám Park egyéb járulékai mindvégig sem tudják elnyomni.
Szép, és határtalanul optimista jelenség.
A legepésebb kritikának sem hisszük el, hogy ez az egész így: nem kultúra. Ha hozzávesszük, hogy ez a hatalmas terjedelmű park szinte észrevétlenül olvad bele a mögötte levő Duna-parti erdőségbe, de hovatovább együtt is szűk lesz a tömegigényhez képest: nyugodt lélekkel nem mondhatjuk, hogy ennek a tömegnek nincs kulturális igénye és érzéke.

“Emberszomjúság”
Igaz, a jelen tömeg zömét elsődlegesen a művészi összhatású környezet egyes pontjain elhelyezett játékos és szórakoztató mechanizmusok, gyermeteg vetélkedésre izgató létesítmények, hajóhinták, óriáskerekek, hullám- és körhinták, dodgemek, kuglipályák, céllövő, célbadobó és egyéb mókás ügyességek nyereményt is ígérő izgalmai vonzzák, sőt kellemes árnyékban kiüríthető söröskorsók, s így a művészien szép környezet tartalmában sajátosan keveredik bizonyos modem életigény és forma a régi pesti vurtsli hangulatával, sőt a régi falusi nagyvásárok élménymotívumaival, s hát ez manapság nem valami magas igényösszeget ad. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szuggesztíven művészi keretben fel és alá özönlő tömeg ruházata, mozgása, tartása könnyeden ünnepies, belülről fegyelmezett; garázdaság, szennyezés, rongálás e környezetben egyszerűen lélektani lehetetlenség, viszont kimosolyog belőle az embernek ember utáni szomjúsága: jó nekünk ilyen nagy sokaságban a hozzánk hasonlók mosolygó életével összeolvadni. Különösen ha számotvetünk a másik, kétségtelenül meglevő tendenciával, a családi befordulás és elzárkózás hajlamával: ezt a spontán megnyilatkozó “emberszomjúságot” szintén kénytelenek vagyunk alapvető kultúratényezőként értékelni, lévén az élő kultúra most és minden időben élő emberközösségek terméke és fogyasztási cikke.


Dodzsem a Vidám Parkban – 1962. július 22.
fotó: MTI/Horling Róbert

E gondolatra tüstént jelentkezik az epés ellenvélemény.
– Jellemző. Vásári és vurstli-élményekkel elzsongítani a tömeget, hogy aztán eszébe se jussanak magasabb kulturális javak…!…
Álbölcsesség ez. Reálisabb bölcsesség, hogy még mindig jobb rangosabb ital híjján a szomjazónak limonádét adni, mint semmit sem adni.
Ismétlem: a város e célra rendelt helyiségeiben öt-hat ember lézeng egy képzőművészeti tárlatmegnyitáson, a múzeumba pányvával is alig lehet látogatót fogni, kitűnő hangversenyeknek húszhuszonöt őszinte igénylője és hallgatója jelentkezik, jeles opera- és drámai társulatok színpadi előadása 12 jegyigénylő jelentkezésén fullad csírájába.
Tehát… ?!

Mohamed menjen a hegyhez
Ha Mohamed nem öncélú és elefántcsonttornyos próféta, akkor neki kell a hegyhez mennie: a magasigényű művészeteknek oda, ahová a tömeg magától, szívesen és folyamatosan elmegy. Talán kissé lopózkodó taktikával, de bevonulni és megöröködni a Vidám Parkban. Versenybe állni a vurstli-igényekkel. Istenments, nem a vásári játékok kiszorítása, megsemmisítése végett. Ez veszélyes maximalizmus lenne, hiszen a játékos ösztön örök és kiírthatatlan tartozéka az emberfogalomnak, sőt gyökerében nagyon is közelrokon a magas művészetekkel. Csak az egyenrangúság és egyenjogúság spontán fömegelismeréséig kell vívni a versenyt. A vurstlikellékek és a parkművészet szintézise már ennek a versenynek első és megnyert lépése …!
S gyakorlatilag hogyan tovább …?…!
Legvilágosabb példa a szobrászművészet. A park eszményi helye a szabadtéri szoborkiállításnak. Idényenként, esetleg egy idényben kétszer váltva lehet az anyagot bemutatni. Nem túlsókat és nem túlkeveset. Ellenben feltétlenül egyszerű szavú magyarázó táblákkal ellátva, néhány ötletes mondattal felhívni a figyelmet egy-egy műalkotás mivoltára, mondanivalójára, alkotásmódjára, szerzőjére. A műalkotásokat lehet akár kölcsön formában megszerezni: kisebb kiállított műtárgyakat, vagy másolatokat ki is lehet sorsolni, a sorsjegynyerést esetleg össze lehet kapcsolni népszerű vurstlijátékok nyereményeivel.

Giccs-ellenes tömeghadviselés
Ugyanezt a festőművészettel és grafikával is meg lehet próbálni egy egészen szerény, de ízléses, felsővilágítású, szobányi helyiségben. Nem a képek figyelemszétszóró sokasága kell, hanem legföljebb nyolc-tíz műalkotás valamely kor, irányzat iskola vagy művész jellegzetes alkotásaiból, éppolyan magyarázó táblákkal, mint a szobroknál, de sűrűbb anyagváltással. A park belső helyiségeinek díszítése mellett az sem tekinthető agyrémnek, hogy sokszorosított jó grafikákkal és reprodukciókkal helyettesítsük azt az ötven filléres bóvlit, amit manapság a vurstlijátékok nyereménytárgyaiként osztogatnak az ártatlan népnek.
Fokozatosan át lehet térni a parkbeli építmények és létesítmények külső-belső művészi tervezésére. Úgy természetesen, hogy például a művészi seccoval díszített falfelületre kisméretű magyarázó tábla is kerüljön. Mindezek, s még sok hasonló lehetőség megszervezéséhez, sőt anyaggal való részleges ellátásához szerves és érdekelt mozgatóerőként már évek óta négy, országosan hiteles, jó képzőművész él a városban, műtermes lakásokban, de működésük és alkotásaik számára a város belsejében eddig semmiféle tömegérdeklődést nem lehetett fölkelteni. Gondoljuk meg: ha a park 8-10 ezres látogatótömegének esetenként csak egyetlen egy százalékát, tehát 80-100 embert lehet művészi élményfogyasztásra megnyerni; már ez is többszöröse a város belsejében eddig megnyertek létszámának. S ez szinte egyetlen reális lehetősége a giccs-ellenes tömeghadviselésnek.
Mintabemutató jelleggel, s kellő magyarázó szövegekkel a helyi múzeum egyes tárgyait a szobrokhoz hasonlóan lehet elhelyezni.
Az ének és zenekultúra igényszintjének emelése érdekében rendezni lehet ének-, zenekari és táncművészeti röp-bemutatokkal, a bemutatott művek rövid és fordulatos ismertetésével, szabadtéren is, de egy később felállítandó zenepavilonban is tízperces, negyedórás, frappáns hangversenyízelítőket.
A már ma is működő, legújabban ízléses, célszerű építményben elhelyezett könyv- és folyóiratkölcsönző tartalmának továbbfejlesztéseként szintén könnyen rákapatható a tömeg jelentékeny része a rendszeres könyvsorsolásra, majd könyvvásárlásra.


Óriáskerék a Vidám Parkban – 1963. június 9.
fotó: MTI/Urbán Nándor

Kis lak áll a nagy Duna mentében
Másfél vagy két éve talán, négytagú román íróküldöttség érkezett a városba, a város és a helyi nagyüzemek megtekintése programjával. Társalgás közben véletlenül került szóba, hogy a Duna szemközti partján szabadszemmel látható Szalkszentmárton és Dunavecse vidéke, ahol az emberiség egyik legnagyobb költője élt, lakott, s talán legszebb verseihez az élményanyagot nyerte. Bocsánatot és elnézést kell kérni nehéziparunk jogos szerelmeseitől, de ez esetben nyomtalanul legurult a programról az iparművek megtekintése: “Ehhez hasonlót a saját hazánkban, s a Szovjetunióban még inkább, láttunk és láthatunk, de Petőfi Sándor lábanyomát ilyen tálalásban sehol és soha….!” – és lobogva rohantak ki a kilátóra, óraszámra nézték a panorámát, ahol is ama “Kis lak áll a nagy Duna mentén…”, mélységesen meghatva idézték egyre-másra a Petőfi-verseket románul, sőt meglepően jól – magyarul is. Talán saját népünk egyrészében is lehet gerjeszteni efféle hangulatot…
Iparilag és kereskedelmileg sem képtelenség olyan ízléses, olcsó füzetforma kialakitása (esetleg országos arányokban is), amelyik csak egy-egy ‘izgalmas’, olvasmányos, de irodalmi szintű elbeszélést tartalmaz, s “orozva” ez is beiktatható a pocsék és mihaszna jutalombóvlik helyébe.
Mindezt, s még sok egyebet is, kellő adagolással, ügyes körítéssel, elbírja a Vidám Park közönsége, nemcsak azért, mert nem lehet és nem érdemes előle megszökni, ha már egyszer rászánta az ember a vasárnapját a Vidám Parkra, hanem azért is, mert mind ez változatosság, szenzáció, és mind ezekre aránylag könnyen rá lehet szokni. Az sem baj, ha a “liget-kultúrával” ma még megelégedett közönség abban a tudatban kapja az igényes kultúra ízelítőit, hogy ő most csupán csak szórakozik.


Dunaújváros, 1964. június 2.
fotó: MTI/Járai Rudolf

Kulturális reálprogram
E töredékesen felsorolt igények és óhajtások mostanság jutottak el a lehetőség, sőt a megvalósulás kapujába. A városi pártbizottság agit.-prop. osztályának égisze alatt már folyik, egyelőre Művész Klub néven, egy társadalmi jellegű szerv létrehozása a városban működő tervező és építőművészek, képzőművészek, zenészek, mozgásművészeti szakemberek, múzeum- és könyvtárvezetők, írók és újságírók tevékeny népművelők bevonásával, afféle tanácsadó és javasló testületként, a város kulturális életének szerves, egészséges fejlesztése érdekében. A fönt vázolt igények, kívánságok, javaslatok már ebben a gyülekezetben hangzottak el, s illetékesek biztató nyilatkozatai szerint: nem a levegőbe. Kulturális reálprogram készül belőlük.
Ha a program csakugyan elindul a megvalósulás felé, az nagyon méltó és maradandó kiegészítője lesz a felszabadulás közelgő huszadik, s a városszületés tizenötödik évfordulója ünnepségeinek.

Dunaujvaros