Vallomás a városról


Városépítés – 1973. április

REMETEY TIBOR

Vallomás a városról

(Dunaújváros)

Nem vállalkozom arra, hogy e város történetét, szakmai ítéletét megírjam, mert erre egy cikk keretében nincs hely, a forrásmunkák hézagossága miatt pedig pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Legfőképpen azonban a magam személyét nem látom alkalmasnak erre, mert nem tudnék és nem is akarok elfogulatlan lenni.


Dunaújváros, Dózsa I. Városrész “Modern sikátor”

Péter Zsuzsa – Napbanéző

Dunaújváros:
Tervezők: beépítés: Remetey Tibor, DTI Szabó József, DTI Szente László, DTI

Egy összegzéshez nemcsak időbeli, de térbeli távolságra is szükség lenne, ha a tárgyilagosságnak nemcsak a látszatát kívánjuk meg. Én elfogult vagyok, mert e várossal rengeteg érzelmi szállal fonódtam össze. 1951 őszén jártam itt először az Építők Központi Énekkarával abban a radari kultúrházban, mely később a “26-os labor” lett. Este jöttünk, éjszaka mentünk, a városból semmit sem láttam, csak a barakktábort, de meglepett a tárcsás telefon, a sok ember, és a magam magányos farkas módján az előadásszünetben elbolyongtam az épülő vasmű felé, mely esti fényben zord volt, és számomra inkább félelmetes. A bejárat felett jól megvilágítottan, szinte ragyogott a “SZTÁLIN VASMŰ” felirat. Ebből a kis kirándulásból egy irodalmi riport született az Árpád Gimnázium önképzőköri versenyén, mellyel első díjat és talán az első sikerélményt szereztem.
Következő év nyarán az osztályunk is kiállította “nyalka huszárait” a sztálinvárosi DISZ építőtáborba, s mint Dózsa brigád foglaltuk el sátrunk a 8 tantermes iskola mögötti sátorvárosban.

 A sztálinvárosi DISZ-táborok története

Addig vasutasmérnök akartam lenni. Igen szerettem a vasutat, és éjszakákon át képes voltam szerkesztgetni menetrend-grafikonokat az Ómassa-Diósgyőr-Majláth vonalra. Nagy változás volt ezért, mikor az egyik táborbeli délutánon a kíváncsiság felvitt a 20 tantermes iskola emeletén működő könyvtárba. Ott került kezembe először építész folyóirat, és nagy örömmel találtam magamra, mikor épp “munkahelyemről”, Sztálinvárosról találtam egy folyóirat-számot. Faltam az izgalmas cikkeket, pedig ahogy ma gondolom, a szakcikkek eléggé száraz tónusában jelentek meg az új tervek és leírások a Bartók Művelődésházról, szállóról, rendelőintézetről. Másnap is visszahajtott a felismerés érdekessége. A legnagyobb belső boldogság azonban akkor öntött el, mikor egy cikkből, mely az egész várossal foglalkozott, kiolvastam, hogy a távfűtésvezetéket azért vezetik a kerékpárjárda alatt, hogy télen megolvadjon rajta a hó. E rafinált “trükk” szememben oly szépnek tűnt, hogy megcsalva korábbi vasutas szenvedélyemet, a következő tavasszal az egyetemi jelentkezési lapon már első helyen az építészkart tüntettem fel.


Dunaújváros, Dózsa II. városrész
Tervezők: beépítés: Remetey Tibor, DTI
Építész: műteremház: Baranyai Ferenc, DTI
panelházak: Győri T. I. Dunaújvárosi T. I.

Következő találkozásom a várossal már az egyetemi tanulmányi kirándulás idején volt, és a víztorony parkjából csendesen szemlélődve – a jól ápolt parkon, a Május 1. utca forgalmán, a “Kocka” kertjéből kiszűrődő hangokon – jólesően vettem tudomásul, hogy itt megvalósulni látszik mindaz, amiről tanulunk. Az épületek közül az akkor vakítóan fehér rendelőintézet tetszett legjobban, és a legmodernebbnek tartottam. Elkalandoztunk a városban, és tanulóköri társammal, Jutkával lekésve a buszt, futottunk a “Csillag”-tól a Kálvária utcán át a Szalki-szigetre, de már csak integethettünk vízibuszunk után. Legközelebb már mint férj-feleség jöttünk együtt a városba, lakásgondunk megoldandó, felhagyva az imádott fővárost, műszaki-revizori elfoglaltságomat a helyi beruházási bankban kívántam tovább folytatni, amennyiben komoly ígéretet kapok arra vonatkozóan, hogy egy éven belül önálló lakáshoz jutunk. Ígéret volt, de “papírt” nem adtak, így nagyon “letörve” ültünk a Duna-parti bozótos buckák egyikén, és fentről oly festőinek tűnt a horgásztanyával szemben, az öbölben kiálló kis kagyló alakú sziget, közötte a sok-sok színes csónakkal, hogy döntöttünk: bár nem sok vidéki várost ismerünk, mégse keveset, Budapestet csak ezzel érdemes felcserélni. Nemcsak ahhoz közelinek éreztük, hanem magunkra szabottnak is.
Nem volt valami szép látvány akkoriban a Kossuth Lajos utca végi kilátó, csak a kilátás; elgondoltam, milyen reménytelenül távolinak tűnik, mire e természeti adottságban pompás Duna-part rendezetté válik. A bankbéli munkám lehetővé tette, hogy firkálgassak, rajzoljak, tervezzek, de ezek együtt is csak álmodozások voltak: a város akkor üres területeinek beépítésére csináltam skicceket. Valahogy ezt elárultam (vagy a főnökasszonyom?) a főépítésznek, akit a munkából látásból már ismertem. Megörültem, mikor megbízott (talán kísérletként?), adjak tervet a volt pentelei csendőrlaktanya átalakítására – óvodának. Elkészült, kivitelezték. Utána a csónakház térrendezésével bízott meg. Érdekes szép feladat volt ez is.
Nemsokára teljesült vágyam, a bankból eljöhettem (a kapott lakás ellenére), és egy emelettel feljebb kerülve, a tervezőiroda – kívülről sokszor vágyakozással megcsodált – családias légkörű, de zárt világába csöppentem. Akkor még nem lehettünk többen, mint talán huszonöten. Boldog voltam, hogy a területrendezési csoport élére kerültem, azzal a szándékkal, legyek a főépítész “famulusa” városrendezési tervek készítésében.

A város és alkotója

Weiner Tibort, a városi főépítészt, addig is nagyon tiszteltem, becsültem, de a műegyetemi városépítési szakmérnöki kurzus konzultációin kifejtett gondolatai mutatták meg számomra igazán szakmai nagyságát, rutinját és jó képességét arra, hogy másokat tanítson. Az irodai munkák során, bár természetesen fenntartotta magának a mindig megindokolt döntést, nagyon imponált, hogy véleményemet mindig hosszasan meghallgatta. Sokat adott szavamra és türelmesen végignézte skiccpauszrengetegemet. Nem sokáig dolgozhattunk együtt, mert 1965-ben, mikor a Ságvári II. tervét vittem be hozzá a pesti kórházba, már nem beszéltünk szakmai dolgokról. Másnap meghalt. Sokáig nehéz volt ezután, mert megszoktam munkám kontrollját, az ő véleményét. Sokszor keserves volt magamban eldönteni, melyik a legalkalmasabb variáció.


Dunaújváros:
Tervezők: beépítés: Remetey Tibor, DTI
Szabó József, DTI Szente László, DTI

Tíz éve vagyok az irodában és városrendezőként egyedül. Szép és gazdag tíz év volt ez, alkalmat adott a lakótelepektől a partvédelemig, temetőtől az üdülőterületig, Kertvárostól Kulcsig, Ercsiig, Nagyvenyimtől Siófokig “rendezni”, tervezni. Boldogan bolyongok a város északi részében, melynek tereit, utcáit én “találtam ki”. Persze tudom, hogy nem egy ember “csinál” várost, hanem éppen az a gyönyörű, hogy mindenki joggal mondhatja: ezt én csináltam! Nemcsak az építész, nemcsak a panelszerelő, nemcsak a tanácselnök, s nem egyedül a műszaki ellenőr, a Bölcskéről bejáró óragyári munkás éppúgy, mint a perkátai szandálüzemi munkáslány is, mert az ő termelésük hasznából is épülhet valami. Csodálatosan kollektív alkotás a város, melyben az ember megtalálja nemcsak a munkáját, lakását, de életét, célját és értelmét is.
23 éves a “mű”. Van, amiben még gyerekes vagy kamaszos, de már érettségizett, felnőtt. Erőtől duzzadó, friss munkájával megtermeli, visszafizeti a gyermekévek befektetését. Magán viseli a fiatalság báját, derűjét, itt-ott szertelenségét.
Miért mondtam mindezeket? Nem önéletrajzot akartam adni, de szeretném, ha kiéreződnék belőle az az érzelmi kapcsolat, mely ezzel a várossal összeköt. Dunaújváros azért tudott város lenni, mert itt mindenkinek megvan az ilyen életrajza.
Úgy tanítják, hogy a várost bizonyos lélekszám határozza meg, fejlett műszaki berendezések összessége és központi funkciók ellátása. Ez helyes, de kevés, tehát mégsem igaz. Szerintem a várost ezen felül, sőt sorrendben ezek előtt emberek teszik, olyanok, akik sorsukban, kedvükben, érzelmükben is összefonódnak vele, akarják és csinálják, és ezek után még az sem szégyen, ha szeretik, így talán nekem is megbocsátható, ha a szabatos szakmai leírások helyett szerényen, de büszkén azzal szűröm le a tanulságot, hogy aki ateista, ne tervezzen templomot, de pártházat sem a hívő, és bizony tapasztalatból mondom, hogy presszót se az, aki nem kávéházi ember, mert épp savát-borsát nem érzi. Ezért, ha a dunaújvárosi képeket nézve, akár erre járva, úgy találja valaki, hogy itt igazi város született, gondoljon arra, hogy az itteni emberek hisznek abban, amit csinálnak, és azt érzelmi fűtöttségben teszik. Ha úgy tűnik, van e helynek sója, íze, zamata, városunknak karaktere, akkor ez látszik meg rajta.

Vallomás a városról


Dunaújváros – Az épülő római tábor délnyugati pereme
Tervezők: beépítés: Remetey Tibor, DTI
épület: Szente László, DTI Baranyai Ferenc, DTI Mészáros Kálmán, DTI

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings