Dallam Klub 2400 – Beretka Ádám

Új dallal, mi több, harmadik videójával jelentkezett a Dunaújvárosiak Dala 2020-as győztese, Beretka Ádám, pedig azóta sok víz lefolyt a Dunán. Ádám az elmúlt években meghódította a tehetségkutatók színpadjait, gyűjtötte az inspirációkat és a tapasztalatokat és természetesen a rajongókat.  (ne felejtsük: Dunaújváros Kedvence 2021 – Zene kategória!) Ennek ellenére felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen tehetséges, zenész, dalszerző miért csak a harmadik klipnél jár? Személyes ismerettségünkből adódóan el merem árulni, hogy Ádám hihetetlenül profin kezeli a dolgait, az utolsó hangig, az utolsó snittig bezárólag csak tökéletes munkát ad ki kezéből. Mentségére váljék még ezen felül, hogy épp érettségi előtt áll, így ezúton is egy nagyon nagy kalappal kívánunk a vizsgákra, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretné, ahogy elképzelte!
Csak a zenét ne hagyja abba! Akár reklámzenéket is lehet írni…

És ha épp nem reklámzene, akkor akár egy új dal, mint a most megjelent, mely ezúttal most egy kicsit komolyabb tartalommal is bír, hiszen mindazon gyerekeknek, fiatal felnőtteknek is szól, akik egy kicsit úgy érzik, kilógnak a sorból, VILÁGTALAN-nak érzik magukat. Egy kicsit reméljük, ha megszólal Ádám zenéje, máris tudni fogják, hogy nincsenek egyedül. Többek között nekik is segít a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.

Remek dal, remek téma, csak így tovább és már most várjuk a NEGYEDIKET!

Friss hírek, érdekességek,
Beretka Ádám közösségi oldalai, csatornái:

 https://www.facebook.com/BeretkaAdam

 https://www.youtube.com/channel/UCjIyzGJL4PWD9v-dB4HzqvQ

 https://www.instagram.com/beretka.adam.official/

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings