Sztálinváros általános iskolájának 26 esztendős igazgatója


Magyar Nemzet – 1951. november 20.

Sztálinváros általános iskolájának 26 esztendős igazgatója

Széles, magas ablakokon öm­lik be a fény Sztálinváros ál­talános iskolájának folyosóira és osztályaiba. Amikor belépünk, úgy látszik, éppen “nagy tízperc” van, mert az udvarról vidám zsibongás árad.
Az igazgató pajtással beszél­getünk tehát, akinek kiugrócsontú kun arcából élénken vi­lágítanak szemei, nagy, oldalt lelógó bajusza alatt mindig mo­soly bujkál. Mint testnevelés-szakos és az úttörőcsapat ve­zetője, sok hasznos tudnivalóra és érdekes játékra tanította meg diákjait és mindössze 26 eszten­dős. A gyerekek szeretik, s tisz­telik őt. Valahogy úgy, aho­gyan az idősebb fivért szokás.

Nagybátonytól-Sztálinvárosig
Röviden elmondja élete törté­netét. Édesapja a nagybátonyi szénbányában volt bányász, s korán meghalt. Ő maga előbb Pétfürdőn dolgozott alkalmi munkásként, majd a Herendi Porcellángyárba került. Sporto­lásra csak a felszabadulás után nyílt alkalma, s akkor gondolt arra először, hogy tornatanár lesz.
1946-ban beiratkozott a dol­gozók tanítóképzőjébe, népi kol­légiumba került s 1949-ben a pusztaszabolcsi általános iskolá­ba nevezték ki. Ott úgy meg­szervezte az úttörőcsapatot, hogy elnyerték a legnagyobb ki­tüntetést, a Rákosi Mátyás ván­dorzászlót
– Ez év őszén – meséli to­vább, miközben fel s alá járkál a szobában – közölték velem, hogy a dunapentelei általános iskola igazgatója leszek. Elő­ször még a felelős minisztériumi tényezők szavait is kétségbe vontam, s valójában csak akkor hittem el a dolgot, amikor már itt voltam. S ahogy aztán el­kezdtem a munkát, kiderült, hogy talán nincs még egy ilyen nehéz iskola az országban, mint ez.
Hirtelen leül és folytatja.
– De hisz ez természetes is! A mi városunk – így mondja – születő város, amelynek nincsenek hagyományai, amely­nek nincs múltja. Rohamlépés­ben fejlődik s ezért újabb és újabb munkástömegekre van szüksége. Ezek az újabb mun­kások az ország különféle ré­szeiből jönnek, s magukkal hozzák gyermekeiket is, akik az ország különféle iskoláiba jártak. Egyikben jobban előrehaladtak a tananyaggal, a másikban kevésbbé. Ebből a különleges helyzetből következett, hogy a tanulmányi és fegyelmi színvo­nal nem volt kielégítő.
Az íróasztalról felveszi a vö­rös selyemzsinóron függő úttörősípot, megpörgeti a levegő­ben, s amint a zsinór mutatóujjára tekeredett és a sípot markába szorította – hozzá­teszi:
– Amióta az úttörőcsapat megalakult, jelentősen megjavult a helyzet.


Farkas József sztálinvárosi tanító, iskolaigazgató tanítványainak a régi Dunapentele földbevájt kunyhóit mutatja.
fotó: MTI/Fehérváry Ferenc

Hangos híradó
Az irodába vörösnyakkendős kis úttörő lép, füzettel a kezében.
– Igazgató pajtás – jelenti -, hirdetnivalóm van.
– Tessék.
Péter János – így hívják. VII-es – az ablak előtt álló kis hangerősítő berendezés elé ül, bekapcsolja, s beszélni kezd a mikrofonba.
– Figyelem, pajtások, figye­lem! Itt a November 7-e úttörő csapat hangos híradója!…
Az udvaron hirtelen csend lesz. A magasbaemelt labdák a fal mellé kerülnek s a pajtások komolyan, fegyelmezetten hall­gatják a megafónt. Péter János elmondja, hogy ma az I. osz­tály már rendesen viselkedett, hogy Horváth Laci szorgalma­sabban tanul, Tölgyesi Ildikó már szépen olvas… és így to­vább, beszámol az elmúlt órák eseményeiről. Aztán a bejelen­tések következnek, hogy ma este 7 órakor Szergej Romanovszkij pajtás, a Komszomol központi bizottsága titkárhelyettese, a DIVSZ titkára értekezletet tart, amelyen tíz úttörő is részt vesz s hogy holnap gyapotszedéssel egybekötött tanulmányi kirándu­lás lesz, aki akar, eljöhet.
Egy pillanatig még csend van, aztán hirtelen ujjongás tör ki az udvaron: mindenki el akar menni!…
– Azt mondtam, hogy nehéz a munka? – kérdezi félig ma­gától, félig tőlem. – Hát nem jól mondtam. A valóság az, hogy nehéz volna a munka, ha iskolánk pedagógusai közt nem uralkodna olyan jó kollektív szellem, mint amilyen uralkodik. Mindnyájunkat lenyűgöz az, ami körülöttünk ebben a város­ban történik. S ez nagy erőt ad.
– Kartársnőim – mert csupa tanítónő tanít minálunk – igen jó társadalmi munkát végeznek.
Múltkor például, hogy csak egyetlenegyet említsek, teaestet rendeztek, amelyen 4000 forint tiszta bevételünk volt. Újabb sportszereket, játékokat, hang­lemezeket veszünk belőle.
Aztán elbúcsúzunk.
A vonaton ülök, Sztálinvárost már elhagytuk s az újságban november 7-e alkalmából kitün­tetettek névsorát olvasgatom. Egy név ötlik a szemembe: Farkas József általános iskolai úttörőcsapat vezetőnek (Sztálinváros) a Magyar Népköztársa­sági Érdemérem bronz fokozata.
És aztán az jut eszembe, hogy mi minden lehet még ebben az iskolában, amiről Farkas József – szerényen – nem szólott…

S. Gy.

Dunaujvaros