Székesfehérvár és Vidéke – 1888. deczember 27.
Segítettek magukon
Dunapenteléről írják a következőket: Köztudomású, hogy a rosz viszonyok miatt 2 év óta mily olcsón veszik a mészárosok a levágásra szánt marhákat s ennek daczára drágán mérik ki. Községünkben két mészárszék van, melyeknek tulajdonosai, az olcsó bevásárlás daczára méregdrágán mérték ki a húst – hiába volt a lakosság hangos panasza a drágaság ellen – a mészárosok nem engedtek. A lakosság végre megunva a mészárosok önkényeskedését, 5 frtos és 2 frt 50 kros részvényekre szövetkezetei alakított s a szövetkezet ma már oly élénk pártfogásnak örvend, hogy a dunapentelei gazdaközönség hizlalt ökreit majd mind az vásárolja össze. A mészárosok látva veszedelmüket, hogy a szövetkezetet elnyomhassák, jelenleg 20 krért mérik kilóját a húsnak – a szövetkezet 24 krért adja. A 4 kr. különbség azonban nem rettenti el a szövetkezet vevőit, mert igen jó minőségű hust ad el. A lakosság nagyon örül az olcsóságnak. Hiába, csak mindig igaz marad az a közmondás: “Segíts magadon és az Isten is megsegít.” – Boldog dunapenteleiek!
Székesfehérvár és Vidéke – 1889. január 24.
Levél Dunapenteléről
Nem vagyok hírlapíró s ha most mégis újságba írok, annak okvetlenül nagy oka van. Már t. i. reánk, szegény dunapenteleiekre nagy az ok, kiknek e hírlap csak a minapában bókolt, hogy: “Boldog Dunapenteleiek!?” Ha Kajlas kisközségnek, csak azért, mert Éhös Pétere egy nebulót alaposan megdeklinált; jussa van nyomtatott újságban is napvilágot látni, miért ne lenne jussa ahhoz Dunapentelének is, hol tanítóink nem ütlegeléssel ugyan, de jóakaratu igyekezettel törekesznek a jövő nemzedéket modern nívóra emelni; miért ne lenne – ismétlem – jussa hozzá, ha itt az említetteken kivül egyéb közérdekű dolgok is létrejönnek. S ha modern mozgalmaink közepette nem akad köztünk valaki, ki ambitióját lelné benne törekvéseinket a jó, hasznos és nemes iránt közhírré tenni, e körülmény csak enyhít merészségemen, ha avatatlan tollammal e reám nézve szokatlan feladatot teljesítem. Említettem fenntebb, hogy mi “boldog dunapenteleiek” vagyunk! E lapok t. olvasói ennélfogva tudják is már, hogy miért vagyunk mi boldogok. Azért t. i. mert nehány gyakorlott felfogásu polgártársunk részvénytársulatot alakított és egy mészárszéket állított föl s ez által a hús árát leszállította. A gondolat egészséges volt. Mert az aláírások utján begyült tőke még érintve sincs s az aláírók részvényeik árát már rég visszanyerték a hús olcsóságában. A “Gazdák és Iparosok általános hitelszövetkezete” fiókja nálunk is megalakult. Bár ez idő szerint a kezdet nehézségeivel s a most még helyel-közzel mutatkozó bizalmatlansággal küzd, – azonban kilátás van rá, hogy még ez év folyamán intézőinek bölcs és józan vezetése mellett már kereskedést és árucsarnokot nyithat. – Végre az újév alkalmával a község elismerésre méltó fáradozásai következtében önkéntes tűzoltó-egylet alakult, mely a szükséges fölszerelési költségek beszerzésére egyrészt adakozást indított, másrészt a tűzoltó-alap javára a jövő hó 2-án tánczmulatságot rendez, mely anyagi siker dolgában hogy minél jobban sikerüljön, tiszta szívből kívánjuk. Dunapentele ez alkalmi krónikáját nem zárhatom be méltóbban, mint ha reflektálok elemi iskoláink földrajzának Dunapentelét illető soraira, hol ugyanis azt olvasom, hogy: “lakói jó bort termelnek.” Ez állítás illusztrálására legyen szabad a véletlenül kezeimbe jutott “Herkules” czimű sportlapnak 1886. év augusztus 22-én megjelent 84-dik számára hivatkozni, melyben a “Veloczipéden a világ körül” szóló czikk írója Thomas Stevens angol sportsmann szóról-szóra ezeket írja:
“Öt óra tájt délután érkeztünk Dunapentelére és mielőtt a vacsorához ültünk volna, egy órahosszat Duna-fürdőt vettünk. Féltiz óra körül este utitársaim közül ketten a hajón visszatértek a fővárosba s mi is már szobáinkba akartunk térni, midőn a vendéglő helyiségébe nehány ur lépett be; köztük Ujváry ur, kinek pinezéje hires az egész vidéken; ez utóbbi igen barátságosan szólít föl bennünket, menjünk pinezéjébe s kóstoljuk meg Magyarország legjobb borát – Dunapentelén. Ilyen meghívást nem tudván visszautasítani, követtük meghívónkat pinczéje felé. A pincze két oldalát boros hordók foglalták el. Először vörös bort ittunk, melynek olyan parfümje volt, akár a rózsának, azután meg pezsgőt, melyből a kipezsgő buborék gyémántszemhez hasonlított s a pohárban felpezsgő habja nyolcz czentimeternyi volt!“ (Jóravaló “siller” bor volt!)
(a.)
Felhasznált képek, képeslapok forrása: Intercisa Múzeum – KÉPES LEVELEZŐLAP TÖRTÉNELEM
