Dallam Klub 2400 – Jeanny és Tycs

Az oldal olvasói tavaly augusztusban találkozhattak először a dunaújvárosi rapperpárossal, akik azóta is folyamatosan készítik a dalokat. Munka, család mellett. Fáradhatatlanul, őszintén, ahogy ez a videókon is iátszik. Egy műfaj, mégis két külön karakter, két előadó, Jeanny, és Tycs. Alkalmanként pedig közös dalok is készülnek saját kis műhelyükben. Az Elégtetek című új közös munkájuk eredménye május utolsó napján érkezett, ebből az alkalomból próbáltam faggatni a két alkotót.


Jeanny és Tycs – remek páros

Jeanny:
Szeretünk közösen dolgozni és együtt rappelni.A téma az álltalában jön magától és külön megírjuk a saját részünket. Mindenkinek van ötlete és abból lesz egy kafa ötlet.

Tycs:
Az új közös dalunk, az ELÉGTETEK egy hirtelen, szinte azonnali ötletként jött. Én mostanában kevésbé vagyok aktív rappelés terén, mint Jeanny és ezért szoktam is hallgatni egy keveset.
Egyik este egy átlag beszélgetés közben felém fordult és megkérdezte, hogy ha már egyedül nem, akkor miért nem csinálunk egy közös zenét, mivel alkalmanként kapunk is ilyen kérdéseket hallgatóktól. Válaszként annyit mondtam, hogy jó, de akkor választok én egy alapot. Kb 20 perc elteltével szóltam is neki, hogy kész a refrén, aminek felettébb örült! És azt hiszem még aznap este meg is írtuk a szöveget. Alapvetően mindketten magunknak írjuk a szövegeinket. itt szeretném megjegyezni, én szinte mindig kizárva a külvilágot írok, magamban. Fejhallgató fel és mehet a móka! Leírásnál már tudom, mit hogyan fogok kimondani. Gyakran a felvételig nem is rappelem el hangosan a részeim. Jeanny viszont pont ellenkezőleg, hangosan, kimondva teszi ezt. Ő szereti elgyakorolni, amit csinál és gyakori, hogy demót is vesz fel a rendes felvétel előtt. Ami amúgy teljesen jó hozzáállás, sokan mások is így csinálják. Én a kezdetektől hozzászoktam az néma íráshoz, így nehéz kilépnem ebből, de őszintén… nem is akarok.
Két külön karakter, mindegyikőnket más dolgok inspirálnak meg. Eleve egy nő máshogy él meg dolgokat, mint egy férfi. Ami teljesen természetes dolog. Mindketten rettentően makacsak vagyunk, így ha egyikőnk tanáccsal látná el a másikat, gyakran süket fülekre talál. Ötleteket témákhoz vegyesen merítünk egymásból és a minket ért atrocitásokból. Én kb 14 éve  kezdtem el rappelni Jeanny pedig nagyjából 2 éve.

Szív és lélek ennyi az egész, ha szereted és akarod, menni fog!

Tycs amúgy az elmúlt időszakban FanatiCru, barájtával közösen alapított formáció dalait is újra közzétette, ezeket is érdemes megtekinteni youtube csatornáján.

  Tycs feltöltött videói

Tycs a facebookon

Jeanny sem tétlenkedett, az elmúlt időszakban elkészül új saját dala is, melynek címe: Minden rendben. Sok szeretettel ajánljuk!

Jeanny a facebookon

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings