Palotai Boris – Sztálinvárosi gyerekek

Esti Budapest – 1953. november 9.

Palotai Boris:

SZTÁLINVÁROSI GYEREKEK

Bármelyik város vagy kerület egy-egy iskolájának tanulóit kicsit összetartják a maguk kis területi egységének sajátosságai. Ezért is különböznek a budapestiek a miskolciaktól, a kőbányaiak a csepeliektől. A sztálinvárosiak azonban egészen mások. Mert a sztálinvárosiak – ezek a hetedik általános osztályosok, akikről a könyvben szó van – nem sztálinvárosiak. Vannak közöttük ózdiak, diósgyőriek, budapestiek, csepeliek… Magával hozta kiki a maga városának szokásait, emlékeit, előbbi életét…
Hogyan lesz ebből a nagyon vegyes osztályból egységes, jó kollektíva, hogyan válnak, a kezdeti surlódások, veszekedések után egymás barátaivá, segítőtársaivá a gyerekek? Hogyan lesz méltó a Sztálin Vasműhöz, az ott dolgozó szülőkhöz, a sztahanovistákhoz az osztály, amelynek tanulói közül sokan késnek eleinte, lógnak az iskolából, mások fegyelmezetlenek, nehezen tanulnak, ellenséges befolyás alá kerülnek? Erre ad választ izgalmas történet keretében a könyv írója.

A regény fő hőse Tücsök, született Bojtár Erzsébet. Ez, az alapjábanvéve nagyon becsületes kislány, akinek előbb jár a keze és a szája, mint a gondolatai, minden lében kanál, szeleburdi, de jóeszű és jószívű, már a könyv első lapjain az olvasó szivébe férkőzik. De megszeretjük a dunapentelei falusi kislányt, Daru Katit is, aki köré a probléma bonyolódik. Kati szíve csupa, szomórúság az iskola kezdetén, kínozza őt házikójuk és kertjük emléke. A házat ugyanis az épülő sztálinvárosi vasút miatt a hivatalos közegek lebontásra ítélték. Hiányoznak a csirkék és a libák, a virágok, a mezők – a falu. Nem tud megbarátkozni az iskolával, s különösen azért nem, mert a faluhoz húzódó egyszerű kislány tudatlanságát kihasználja a pentelei tisztelendő. Szentképekkel, mézes-mázos szavakkal, később egy ajándékba küldött gyöngytyúkkal lázítja Katit iskolakerülésre, hamis, “istennek tetsző” vértanuságra buzdítja, megtiltja, hogy úttörő legyen és készteti még hazugságra is.
Az osztály másik “nehéz problémája” Tóth Berci, ez az esetlen, rosszul öltözködő kisfiú, akinek nem élnek szülei, s örökké részeg nagyapjával lakik a munkásszálláson. Dani Katit a természet utáni vágy, Tóth Bercit a részeges nagyapa rossz bánásmódja, kudarcai az iskolában, Mihalikot a régi világot visszakívánó, a rendszert vadul gyűlölő apa hajtja… A gyerekek bandát alakítanak, kerülik az iskolát, az úttörőket, délutánonkint a szigetre járnak, ahol külön kis világot rendeztek be maguknak.

Csete Margit, az osztály fiatal, okos, kedves tanítónénije megbízza Tücsököt, a dagadt Sárit a választékos beszédű Oszolit, a sztahanovista nagyapával büszkélkedő Ferkót és a többieket, hogy “kerítsék kézre” a bandát s – ami nehezebb – nyerjék meg a gyerekeket a közösség számára. Nehéz a feladat, de a sztálinvárosi úttörők megbirkóznak vele. Tücsök Tóth Berci részeges nagyapját “veszi kezelésbe”, leszoktatja a borról, s még írni is megtanítja az öreget. Daru Kati “megtérésében” több tényező játszik közre. Kispajtásai nem vesztik sem türelmüket, sem kedvüket – szeretettel és kedvességgel válaszolnak durcás, morcos szavaira. Kati azonban még nem enged föl. Még akkor sem, mikor látja már, hogy anyja és apja megkedvelték az új életet, a Vasműt, s el sem fogadják a faluban az új házhelyet. Kati szemét – akaratán kívül – az nyitja fel, aki mindvégig el akarta zárni előle a világosságot: a tisztelendő. A kislány, rá várakozva, véletlenül meghallja a népellenes pap gúnyos szavait saját szájából érti meg, hogyan akarta őt, s a hozzá hasonló hiszékeny kislányokat kijátszani az iskola, a tudás – a haza ellen.

Sok-sok kaland és nehézség,. sok derűs és megható jelenet után oszlik fel a külön banda s szerzi meg az osztály a november 7-re felajánlott “csillagos napokat”.
A gyerekek mellett – akiknek mindegyike önálló, húsból-vér- ből való egyéniség – külön kell megemlíteni a rokonszenves tanítónő pedagógusok számára különösen sok tanulsággal bíró alakját. Ez a kitűnő asszony, aki együtt játszik, énekel és kirándul a gyerekekkel, de ha kell, tud szigorú és kemény is lenni, észreveszi mindegyik tanítványának nemcsak rossz, hanem jó tulajdonságait is. Észreveszi, hogy a tanulásban hátul kullogó Tóth Berci jó szervező, hogy a szeleburdi, kalandokra vágyó Tücsök nagy tettekre képes, hogy a falujába vágyakozó iskolakerülő Kati nagyszerű kis kertet állíthat majd össze az osztály számára.
Palotai Boris kitűnő érzékkel találta meg azt a kedves, egyszerű, de soha nem gügyögő, sok humorral, máskor könnyeket fakasztó, megindító részletekkel áthatott hangot, amellyel közel lehet férkőzni a gyerekek, sőt a felnőtt olvasók szívéhez is. Választékos, szép magyar, nyelvezete, eleven stílusa, szókincsének rendkívüli gazdagsága megannyi értéke a könyvnek. A regény egyetlen hibája, hogy – kicsit sok benne a “szempont”. Palotai Boris, csupa jóindulatból “mindent beleadott”. Fémgyűjtés, koreai gyerekek, november 7-i felajánlás, egymás átnevelése, kritika, önkritika – minden benne van. De – a szerző nagy dicséretére legyen mondva! – ez a “minden” soha nem sablonos, nincsenek benne frázisok, sőt: a fémgyűjtés tele van izgalmas jelenetekkel, s a koreai gyerekekkel való találkozás meghatóan szép.
Nem kétséges, akár felnőtt, akár gyerek veszi kezébe ezt a lebilincselően izgalmas, érdekes könyvet: megszereti belőle a sztálinvárosi gyerekeket -Sztálinvárost.

Pongrácz Zsuzsa