1951. szeptember 14. Népszava

KÖNYVNAPOK DUNAPENTELÉN

NYOLC KÖNYVSÁTOR Dunapentelén? Jól értettem?
Persze, hogy jól. De újból és újból hallani akarom, hogy a növekvő város lakói a kőből és vasból való eredmények után szinte követelik a kultúrforradalom eredményeit
Dunapentele községben tömött könyvsátor fogadja az érkezőt. A Földműves Szövetkezet előtt áll a piros vászonba öltözött sátor, körötte karéjban a városlakók. Nagyobbára parasztok, akik sokáig nézegetik a könyveket, szótlanul forgatják, visszateszik az asztalra, megint ballagnak egy sort, végül ráböknek valamelyikre: ez kéne…
Felületes szemlélő számára úgy tűnik, hogy csak úgy találomra mutatnak rá erre-arra. Pedig nem így áll a dolog. Hallottak már egyik-másik könyvről, emlékezetükben kutatnak utána, hogy is volt, mit is mondtak róla, ez lenne az? A könyv címe, írója kipergett a fejükből, de sok minden megmaradt bennük.

REGGEL ÖTKOR nyílt meg a Könyvnap Ópentelén. Szokatlan időpont városi ember számára. De akkor indul a piac, akkor kell a könyvsátrat is nyitni. Az első vevő idősebb parasztasszony, alighogy eladta a dinnyéjét, szoknyája bő ráncaiból előkereste a vászonzacskót.
– Hadd vegyek valami könyvet az unokáimnak. Öt unokám van, egyiket sem kurtítom meg.
S már sorolja is: egyik kőműves Pentelén, másik alhadnagy, harmadik pedig lány létére gépészátképzős, a többi még kisiskolás, azoknak kéne valami vásárfia, kikerül a dinnye árából. Tanácstalanul tologatja ide-oda a könyveket, hol ezt emeli meg, hol amazt, mélyenülő apró szemei szaporán pislognak, egészen megizzad a vásárlásba. Többször is kérdi, nem fog-e szégyent vallani azzal, amit hazavisz. Igen ám, de a néni azt szeretné tudni mégis, mi van bennük. Nem igen tudják felvilágosítani. Azt felelik neki, hogy mindegyik könyv fegyver a kezében és tegye csak a kosárba, a szocializmust építi vele. Ha elmondanák, hogy az Aratás Vaszilissza anyója milyen dühösen fakadt ki, amikor a kolhoz bárányaiból a legszebbet választották ki a számára, valóban ízelítőt kapna abból, mit jelent a szocializmust építeni, összeforrni a közösséggel. Ajánlatos lenne a jövőben kulturális tanfolyamon képezni ki a könyvnapi eladókat, hogy ismerjék a műveket, amelyeket ajánlanak, tanáccsal lássák el a vásárlókat, segítsék, támogassák a kezdő olvasókat.

   

AZ ÚJ VÁROSBAN három sátor is van. A Fő-út kezdetén, ahogy belépsz az ifjú városba, a Hámán Kató sátor fogad, az MNDSZ sátra. Asszonyok, baboskendős lányok nyitják meg a könyvhöz vezető utat. A sátor lelke sokszoknyás, 18 éves kis parasztleány, Bozsik Piros, aki ízes tájszólással, pergő nyelvvel ajánlgatja a könyveket.


Az élmunkás kubikos könyvet vásárol

– Ne füstöld el a pénzedet elvtárs, inkább vedd meg a szovjet Dunapenteléről szóló regényt – s már nyomja a kezébe Sztrokovszkij: “Gyár épül az őserdőben” című könyvét. Egy másik kőművesre rászól: “De bepityókáztál! Érzem a lehelleteden. Olvasd el Rákosi elvtárs művét, meglásd, attól megjön az eszed, leszoksz az italról.” S a tüskésállú idősebb kőműves restelkedve kaparássza elő bugyellárisát, egyre bizonygatva, hogy ő amúgy is megvette volna.
A Népboltból egyenesen az MNDSZ-sátorba igyekeznek a dolgozók, kezükben szatyor himbálódzik, megrakva élelemmel. De a megvásárolt könyvet világért sem teszik a szatyorba. Vigyázva fogják, hogy folt ne essék rajta, gyűrődés ne érje. Nádas Lajosné, aki elsőnek dolgozott Makszimenko elvtárs mellett (büszke is rá), olyan könyvet kér, amelyben a mását találja meg Dunapentelének. Ketlinszkája Ifjú városát viszi el, az egyike a legkelendőbb könyveknek,
Az újonnan épült iskolától nem messze áll a Béke-sátor. Oda hallatszik a gyermekek dalolása, frissen, üdén kanyarog a gyermekzsivaj, a dolgozók beletemetkeznek a könyvekbe, csak a kedves csiriphangokra fülelnek fel. Ki tudná jobban lemérni, mit jelent, hogy a “feketén” itt élő gyermekekből, akiket a dolgozó szülők szorongva csempésztek be a barakokba, legális iskolások lettek, pentelei polgárok, ők pedig akik nyakigérő sárban, latyakban házat, otthont – hazát építették, most tudással erősítik magukat, felkészülve újabb harcokra, újabb győzelmekre. Ez a felismerés sugárzik Szlipesevics István sztahanovista kőműves arcán, aki brigádjával a béke-műszakban 420 százalékot teljesített, s aznapi keresetét brigádja a koreai gyermekek megsegítésére ajánlotta fel. Ez olvasható le Solthy János, arcáról is, aki a gyárépítkezés legjobb ácsa s brigádjával alkotmányunk ünnepére 12.000 forintot takarított meg. Ez ragyog Hős István alhadnagy és Rituper Ferenc fűtőszerelő szemében, akik Sztálin, Lenin, Rákosi műveit vásárolták meg.

  

AZ IFJÚ VÁROS-sátor, a DISZ sátra, a Május 1-utca sarkán, virágágyak, zöld gyep között virít. Körülötte egész gyűrű emberekből. Akik nem vásárolnak, azokat is odahúzza az érdeklődés, a lelkesedés. Az elméleti könyveken kívül sok Petőfi, Arany János fogy, igen keresettek a magyar parasztmesék. Boris Izjumszkij “Vörös vállpántok” című könyvéért valóságos harc indul meg. Az “lfjú gárdá”-t, az “Ifjú város”-t, az “Aratás”-t egymás kezéből kapkodják. A fiatalok többnyire határozott kívánsággal jönnek vásárolni, régen kiszemelték maguknak a könyvet, s most lecsapnak rá.
Kedves jelenetek sora játszódik le. Ifjú párok egymást lepik meg könyvekkel, gyakran elöfokdul, hogy a fiú ugyanazt veszi meg a leánynak, amivel a leány lepi meg őt. Nyilván sok szó esett már köztük a kérdéses könyvről. Így történt, hogy egymás gondolatát kitalálva, ugyanazt vette meg mind a kettő. Így járt Nagy János sztahanovista brigádvezető, aki az új tanácsteremben, Vörös zászlók alatt esküdött meg Habra Ilona tisztviselőnővel… Új háztartásukat két Azsajevvel és két János vitézzel kezdték.
A mélyépítőknél áll a Magyar-Szovjet Barátság Sátra, a Szigeten a Matroszov-sátor. Egy-egy sátor hirdeti a könyv ünnepét a hatalmas gyárépitkezésnél és a vasútépítkezésnél.

Új könyvek érkeztek…

Ki hitte volna egy esztendővel azelőtt, hogy Dunapentelén, ahová istállók mélyéből is jöttek a kizsákmányolt, megfélemlített, kenyéren, hagymán tengődő kulák cselédek, ilyen bensőséges, valóságos ünnep lesz a könyvnap?! Akadtak persze, akik még félszegen, zavartan bukdácsoltak a könyvek között, s a kezükben szorongatott könyv az első “saját könyv” volt. De az itt dolgozók zöme már bátran bírált, mondott véleményt, hiányolta ezt, vagy amazt, ezzel is jelezve, hogy a könyvet sajátjának tekinti. Így pl. keveselték a magyar írók könyveit. Itt is, ott is felhangzott a csalódott kérdés: több magyar könyv nincsen? Nagyon sok József Attila fogyott és érdeklődtek, vajjon Benjámin László él-e még, vagy már “klasszikus”. Nem volt, aki felvilágosítsa őket. Kíváncsian hallgatták Szabó Gábor géplakatost, aki Mezőtúron együtt kubikolt Kamjén Istvánnal. Egyszerre hárman is kérték Kamjén könyveit, de mindössze két példány volt belőle a Béke-sátorban.

  

SOKAN BÍRÁLTÁK a könyvek fedőlapját. Örkény “Házastársak” című könyvének fedőlapját “hamisnak” találták. “Hát ilyen egy mai munkás?” kérdezték csaknem sértődötten. A sötétszürke fedőlapokra azt mondták, hogy sóderszínűek, salakosak… Nagyon tetszett Illés Béla “Kárpáti rapszódia” és Kamjén István “Emberpiac”-ának, továbbá K. Nagy József “Nehéz esztendők” regényének fedőlapja.
Hibák történlek a könyvelosztás terén is. Némely sátorba nem jutott elég könyv, így lázasan futkároztak ide-oda, hogy kölcsön vegyék egymástól a János vitézt, az Aratást, az Ifjú várost, ám azonnal vissza is követelték.
A Dunapenteléröl szóló két brosúra “Az új város” és az “Új emberek a Dunai Vasműnél” második nap már teljesen elfogyott. Deresfejű, barna-pirosarcú munkás jelent meg a sátorban és arra kért: – Azt írja ebbe a könyvbe, amit diktálok.
Mindenki az öregre figyelt. “Vincze Géza elvtársnak.” – Megvan? Ez az Ózdi Vasgyár igazgatója. Munkásember. Tovább mondom. csak írja: “Az öreg Mosonyitól, aki 220 százalékot teljesített a múlt dekádban.” Így már fog rám emlékezni. – Elégedetten hümmagött. Az öreg Mosonyi, aki 220 százalékot teljesített… az küldi neki a könyvet.
Biztatóan nézett rám. Most már jöhet a maga neve is. – És megmutatta, hová kanyarintsam az aláírásomat.
Megszorongatták, megölelgették az öreget. Ünnep volt a pentelei könyvnap.

  

ÜNNEP VOLT azoknak, akik most nyúltak az első könyvek felé és százszoros ünnep azoknak, akik jól tudták, hogy a gyár homlokzatára írt ígéretüket: “November 7-én öntünk!” a könyvekadta tudás, biztonság, derű segítségével tudják megvalósítani.

Palotai Boris

Forrás:
Népszava archívum
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken
bagoly-feszek.blogspot.com

Dunaujvaros