Nem mindennapi megemlékezésen vehettünk részt 2006-ban a Széchenyi István Gimnázium tornatermében, ugyanis a hagyományosnak tekinthető iskolarádiós reggeli megemlékezés helyett egy zenés, táncos, verses műsort kaphattunk. Versmondók, néptáncosok, az iskola énekkara, kiegészülve a Sándor Frigyes Zeneiskola tanáraival, zenészeivel, remek műsort adtak, mindeközben a kivetített képekkel, videóbejátszásokkal felidézhettük az akkor épp 50 éve történt eseményeket. Egy kis részlet a vetített anyagból:

Beethoven Egmont nyitánya és békéscsabai színművész, Vadász Gábor előadásában:
Kassák Lajos A diktátor 

Nagyon készültünk az eseményre. Míg az énekkar és a zenekar Selmeczi György Millenniumi Ódáját tanulta, elkészültek a vetített anyagok, és próbáltuk kitalálni, mi mindennel lehet színesebbé, látványosabbá tenni ezt a kerek évfordulót. Sajnos videó nem készült, de a képekből egy kicsi betekintést nyerhetünk, milyen is volt ez a rendhagyó megemlékezés.

2006 október 20-ra minden a helyére került. Egy utolsó próba, hogy szinkronban van-e a szavalat és a vetítés, és indulhatott a műsor.

Kedves egykori kollégáim, mára már öregdiákokká vált nebulók: köszönet a közös élményekért. Kár is lenne megpróbálni felsorolni mindenkit név szerint, szinte lehetetlenség lenne, és félő, valakit lehagynék a listáról.

Dunaujvaros