Öt esztendő számadása 

Csendes város volt a miénk. De már nem annyira.
A legkülönbözőbb adatokkal lehet bemutatni Dunaújváros fejlődését, de ami a leginkább szembetűnő, és a legkevésbé vesszük észre, hiszen benne élünk e fejlődő városban, az az egyszerű tény, hogy többen sétálunk az utcákon és több utcán sétálunk többen. Olyan városrészekben randalíroznak a gyerekek, amelyek eddig nem voltak, s ott, ahol sokáig az éjszakai műszakból hazatérő zavartalanul pihenhetett, most álmából járművek zaja veri fel.
Már nem annyira csendes ez a város, mint öt évvel ezelőtt.

József Attila Általános Iskola – ma kollégium

Nagyobb a gyerekzsivaj, több a gyerek, a kisebbek kamaszok lettek. Ha egy város él, lakói szaporodnak.
A legutóbbi öt évben 3 ezer 359 gyerek született Dunaújvárosban, majdnem ezerrel több, mint 1961-től 1965-ig. Nőtt a természetes szaporulat és több felnőtt is jött a városba, mint az ezt megelőző öt évben. A városlakók száma 1966-tól 1970 végéig 9 ezer ötvennel nőtt, s 1971 január elsején – a népszámlálás adatai szerint – 48 ezer 580-an éltünk és laktunk Dunaújvárosban.

Hogy éljünk, lakjunk és gyarapodjunk, ahhoz elsősorban dolgoznunk kell. Igen, elsősorban, hiszen tudjuk jól, hogy például a bevándorlókat kifejezetten a munkalehetőség vonzotta a városba. Mivel a vándorlásból eredő különbség 6 ezer 846 új városlakó, s mert a bevándorlóknak csak elenyésző százaléka gyerek, továbbá, mert a régi városlakók közül is gyarapodott a munkaképesek száma; Dunaújvárosnak az utóbbi öt évben legalább hétezer embernek kellett még munkát adnia.
Természetes és szükségszerű, hogy a fenti igény egybeesett a termelés, a szolgáltatás és az ellátás szempontjából létfontosságú üzemek felépítésének igényével. Adatok bizonyítják, hogy ezek az üzemek már megvannak, s hogy ilymódon az utóbbi öt évben Dunaújváros iparosítása alapjaiban befejeződött.

 Dunai Vasmű radiátorgyára

A legnagyobb mértékben kétségtelenül a ma tizenháromezer embert foglalkoztató Dunai Vasmű gazdagodott. Befejeződött többek között a hideghengermű építése több mint másfél milliárd forintért, a földgázelosztó negyven millióba, a tűziónozó 21 millióba, a salakgranuláló 17, az oxigéngyár 6 és fél-, a radiátorgyár 5 és félmillió forintba került. A vasmű állóeszközeinek értéke megközelíti a tíz milliárd forintot. Persze a gazdagodást, a mi gazdagodásunkat jobban jelzi, hogy Dunaújvárosban 1970-ben majdnem tízmilliárd forintnyi termelési értéket állítottunk elő, tehát egy év alatt annyit, mint amennyibe az egész vasmű került.

 
Fésűsfonoda egykori épülete

 26. Állami Építőipari Vállalat

Mivel a Dunai Vasműben az 1970-ben előállított termelési érték összege “csak” 6 milliárd 430 millió forint volt, a többit az évről-évre bővülő és fejlődő más iparágakban, üzemekben termeltük meg. Az építő és építőanyagiparban (a Beton- és Vasbetonipari Művek, a 26. Állami Építőipari Vállalat, a Betonútépítő Vállalat, a Hídépítő Vállalat, Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalat (összesen egymilliárd 92 millió forintot, a könnyűiparban (a rekonstruált fésűsfonoda, a papírgyár, a fehérneműgyár, a férfiruhagyár, a nyomda, az új óragyár, a mégújabb kézműipari vállalat) összesen egymilliárd 339 millió forintot, az élelmiszeriparban (a kenyérgyár, a Malomipari Vállalat, a tejüzem, a szíkvízüzem) összesen 177 millió forintot, a helyi tanácsi ipar (a Vegyesipari Vállalat, oz Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat, a Víz- és Csatornaművek, a tervező iroda, a Partfigyelő- és Fenntartó költségvetési üzem) összesen 87 millió forintot, végül az ipari termelőszövetkezetek (az Alkotás, a Székesfehérvári, a Paksi HTSZ, a Népművészeti- és Háziipari Szövetkezet, s a nemrég városunkba települt Bajai Vágás Fémipari KTSZ) összesen több, mint tíz millió forintot.

 Beton- és Vasbetonipari Művek

Van a városnak ezenkívül egy mezőgazdasági termelőszövetkezete is, ahol öt év alatt a termelési érték ötven, és a tagok jövedelme szintén 50 százalékkal nőtt.
Dunaújváros ma 32 ezer ötszáz embernek ad munkát, a foglalkoztatottak száma kereken hatezer háromszázzal több, mint öt évvel ezelőtt. A munkaképes dunaújvárosiak közül (leszámítva a tizenöt éven felüli tanulókat) kétezer kilencszázan nem dolgoznak. E kétezer kilencszáz nem dolgozóból ezer háziasszony, háromszázan a népszámlálás időpontjában munkahelyet változtattak (főként férfiak). A fennmaradó ezerhatszáz nem dolgozó nagyrésze nő, közülük vannak, akik a gyermekgondozási segélyt élvezik, s nem tartják érdemesnek munkát vállalni, vannak, akiknek képzettsége nem megfelelő a kínálkozó munkakörök betöltéséhez, s vannak, akik nem tartják a maguk számára megfelelőnek a betöltetlen munkaköröket.

MOM óragyártó szalagja

Bármilyen furcsán hangzik: hogy a nők teljes foglalkoztatottságát annyi erőfeszítés ellenére sem sikerült megoldani, annak pozitív oldala is van. A lakosság létszámán belül ugyanis egyre nő a nők aránya.
1960-ban a dunaújvárosiaknak 43, 1965-ben 45,5 1970-ben majdnem 50 százaléka volt nő. A nők arányának növekedése és a mai arány lényegében a lakosság stabilizálódását jelenti. Mindemellett a nők foglalkoztatása és egyáltalán a teljes foglalkoztatottság megteremtése az új választás utáni időszak feladata lesz, mégpedig nem kis feladata, hiszen a mai munkaképes dunaújvárosiak közül kétezer kétszázhetven ma még tanuló, a tizenöt éven aluliak száma tizenegyezer ötven, s belőlük is munkaképes lakos lesz néhány év múlva.
Több a munkalehetőség, többet termelünk, stabilizálódik és gyarapodik a lakosság, nőnek a szükségletek. Elsődleges szükséglet tegnap, ma és holnap a munkalehetőség mellett a lakás. Dunaújvárosban öt év alatt összesen 2420 lakást építettünk. Ebből 1095 állami, 695 szövetkezeti, 238 vállalati társas, 140 OTP, és 56 KISZ-lakás. A magánépítők 196 családi házat építettek. Örvendetes tény, hogy míg korábban a lakások többsége egy és másfélszobás volt, az újonnan épült lakások 55 százaléka kétszobás, sok a két és félszobás, és vannak ennél nagyobb lakások is. A 48 580 dunaújvárosi 12 251 lakásban lakik. Míg öt évvel ezelőtt egy lakásra átlagban 4,2 lakos jutott, ma egy lakásban nem egészen négyen laknak. Dunaújvárosban az már természetes, hogy a lakások többsége összkomfortos. Bizonyára kevesen gondolnak arra, hogy a 2420 lakáshoz öt év alatt mi mindent kellett még építeni. Többek között tíz kilométernyi vízvezetéket, plusz egy csáposkutat, negyvenkét kilométernyi villamosvezetéket, hat kilométernyi távfűtő vezetéket, nyolc és fél kilométernyi gázvezetéket, tíz és félkilométernyi csatornát. Több, mint háromezer méternyi csatornát felújítottunk, több, mint félszázezer négyzetméternyi utat és járdát, félmillió négyzetméternyi parkot építettünk.
Az úgynevezett kapcsolódó beruházások az utóbbi öt évben, ezúttal először, lépést tudtak tartani a lakásépítkezés ütemével. Sőt a kereskedelmi létesítmények tekintetében sikerült a lemaradás nagy részét behozni. Csemege áruház épült a Dózsa György úton, ABC áruház a Piac téren, a Castrumban, a Ságvári II. városrészben, a Kertvárosban. A kiskereskedelmi vállalat konkurrenseket kapott, bővítette választékát, és megépítette a régen hiányzó modern bútorraktárt. Bővült a város szolgáltató hálózata. Az Ingatlankezelő- és Városgazdálkodási Vállalat többek között asztalos-kárpitos üzemet építtetett, a vegyesipari vállalat új fodrászüzletet, patyolatfelvevő helyet nyitott a Kertvárosban, s javító műhelyt a Ságvári II. városrészben. A Kertváros, valamint a Barátság városrész egy-egy új postafiókkal is gazdagodott.

Csemege ABC a Dózsa György úton

Piac téri egykori áruház

Javult a városlakók egészségügyi ellátása. Az új üzemi orvosi rendelőkön kívül orvosi rendelőt kapott a Kertváros és a Barátság városrész, s befejezés előtt áll a rendelőintézet rekonstrukciója.
Dunaújváros a fiatalok városa maradt. A negyvennyolcezer-ötszáznyolcvan lakosnak majdnem egynegyede (!) tizenöt éven aluli. 1960-tól 1965 végéig évi átlagban ötszázkét gyerek született. 1966-ban 582, 1967-ben 674, 1968-ban 625, 1969-ben 733, 1970-ben 745. Számukra két bölcsőde és három óvoda épült a Dózsa György úti lakótelepen, a Ságvári II. városrészben és a Kertvárosban, amelyek bizony ennyi gyermeknek a kényszerűségből létesített szükségóvodával együtt is szűkek. Az általános iskolások még mindig délelőtt-délután tanulnak, annak ellenére, hogy a Kertvárosban új nyolctantermes általános iskola épült. A Ságvári II. városrészben létesített modern, tizenháromtantermes szakközépiskola lehetővé teszi, hogy az eddiginél több diák folytassa Dunaújvárosban tanulmányait. Nem létesítmény, mégis szükséges megemlíteni, hogy a Felsőfokú Kohóipari Technikum Műszaki Főiskolává lett, ami a helyi képzés-színvonal növekedését jelzi.

II. számú Gimnázium és Szakközépiskola, ma Bánki Donát nevét viseli

A városi pártbizottság és a városi tanács a városközpontban felépített modern épületbe költözött, a régi tanácsházban a zeneiskola kapott helyet, a pártbizottság újjáalakított épülete pedig a gyönyörűen berendezett városi könyvtár és múzeum otthona lett.

És van egy új szobrunk. Szimbóluma annak a szellemnek, amelynek nyomán az elmúlt évek e nagyszerű eredményeit elértük. Az új főtéren, a tanácsház és a városi könyvtár között áll. Lenint ábrázolja.

Magunknak csináljuk 

Egy várost sohasem a házak, utcák tesznek várossá, hanem az emberek, akik a házakat, az utcákat tartalommal töltik meg. A keret azonban nélkülözhetetlenül hozzá tartozik a tartalomhoz, s ez a keret az, aminek szebbé és célszerűbbé: humánusabbá tételéhez minden egyes városlakónak hozzá kell tennie a magáét. Ezzel már meg is fogalmaztuk az úgynevezett társadalmi munka lényegét – társadalmi, közösségi munkának nevezzük azt a fizikai vagy szellemi erőkifejtést, amit a városlakók tulajdon városukért ajánlanak fel, anyagi ellenszolgáltatás nélkül; így, e társadalmi munkával létrehozott értékek révén anyagi eszközei szabadulnak fel a város közigazgatási szerveinek egyéb városfejlesztési célokra, olyanokra, amelyeket társadalmi munkával semmiképpen nem lehetne elérni.

Séta a városban

A város lakói természetesen egyebet nem ajánlhatnak fel a közös cél érdekében, mint szabadidejük néhány óráját minden esztendőben, s e néhány óra alatt végzett szellemi vagy fizikai munkát. A társadalmi munkával elvégezhető feladatok anyag- és szerszámszükségletét a város vállalatai, intézményei adják, olcsón vagy esetleg teljesen ingyenesen. Ott természetesen, ahol erre szükség van. A gázhálózat-bővítési munkánál például, ami a fejlesztési tervben szerepel, a kivitelező adja az anyagot, esetleg a szerszámot is, ha azonban egy bölcsőde játékszerjavításáról van szó, akkor a munkát elvállaló szocialista brigád a maga üzemétől kér anyagot a munka elvégzéséhez.

Játszótéri hangulat

A városlakók fiatalabb korosztálya jószerivel nem is tudja már, hogy az utcákon, parkokban sétálva lépten-nyomon olyan épületek, létesítmények mellett halad el, amelyeket a városépítés hőskorában társadalmi munkával hoztak létre a város akkor fiatal, ma már koros lakói. A kezdeti években minden különösebb terv nélkül, az éppen szükséges feladatok gyors elvégzésére, spontán módon jelentkeztek a társadalmi munkások, így készült el többek között a Vidám Park az úttörővasúttal, a sétányokkal, parkokkal, így készült el a Duna-parti csónakház, néhány középületrész és lakóház, nem is beszélve arról a fel nem jegyzett, ma már fel sem becsülhető munkamennyiségről, amit az ötvenes évek elején a budapesti nagyüzemekből hétvégeken le-lejáró társadalmi munkások végeztek el a városban, és a gyárépítkezésen.

 Úttörővasútról bővebben
 Vidámparkról bővebben

A város történetének elmúlt húsz esztendeje alatt évről-évre alakult, változott a társadalmi munkára fordított órák mennyisége, méghozzá egyenletesen növekvő módon, de, ami ennél fontosabb, magától értetődővé, természetessé vált, tömegmozgalommá bővült. Az utóbbi öt esztendőben pedig annyira, hogy szükségessé vált az önkéntesen végzett munka bizonyos adminisztrálása, sőt előzetes megtervezése, beillesztése a várospolitikai tervbe. Ennek a szervezettségnek, előre megtervezettségnek is tulajdonítható, hogy az utóbbi években átlagosan 400 ezer órai munkatömeget adtak a lakók városunknak, s ez körülbelül 2-3 millió forintnyi értéknek felel meg. A számszerűen ki nem mutatható érték azonban ennél sokkal több, hiszen e munkaórákat 7 forintos órabérrel veszik számításba, márpedig a közösségért végzett munka nem csekély része szakmunka, tervezői, szervezői, szellemi munka is. Forintban sőt néha még órában sem értékelhető az a munka, amit a város önkéntes rendőrei, az uszodában orvosi ügyeletet adó orvosok, az öntevékeny művészeti együttesek tagjai (énekesek, táncosok), az itt élő művészek adnak a városnak, s ugyancsak nem lehet statisztikai adatokon lemérni a párt- és közigazgatási funkcionáriusok által a közösségért kötelességükön felül teljesített munkát sem, – túl azonban a kimutathatóságon mindez észrevétlenül a város életének részévé válik ma is, pezsdítő hormonként hatja át a város legszélső zugát is, létezését nem vesszük észre, hiányát azonnal megéreznők.

S ide, ehhez a munkához tartozik az is, amit éppen a társadalmi munka előkészítésével, megtervezésével kapcsolatban évről-évre elvégez egy szűkkörű bizottság – tagjai között gazdasági vezetők, közigazgatási vezetők is vannak – amelyet így hívnak: a Társadalmi Munka Operatív Bizottsága. A városban végzendő társadalmi munkák előkészítésével, koordinálásával, az értéktermelésnek ezt a módját is sikerült az utóbbi években harmonikusan illeszkedő, nélkülözhetetlen részévé tenni a városfejlesztési tervnek.
Igen számottevő ebben a munkában a Hazafias Népfront mozgósító ereje, s különösen a Ságvári városrész, az L-épületek és a Kertváros népfrontkörzeteiben ment igen jól a lakóterület karbantartása, a parkok-lépcsőházak gondozása. S megint csak nem a számok, a statisztikai adatok jellemzőek. hanem az, hogy éppen az aktívabb, okosabban politizáló népfront-aktívák révén mai életünk velejárójának érzik a házkörnyéki társadalmi munkát azok is, akik már nem élnek munkahelyi közösségben, vagy éppen sohasem éltek, – a népfront fontos politikai munkát is végez az öregek, a háziasszonyok körében is. S különösen így van ez, amióta újjászervezték a népfront-nőfelelős hálózatot.

társadalmi munka az óvodában

Lássuk már most, hogy a közelmúltban, az elmúlt néhány évben mit hoztunk létre saját magunknak Dunaújvárosban.
Gázvezelték- és távfűtésépítés, iskolák, óvodák, bölcsődék tatarozása, játszóterek készítése, sportpályák felújítása és létrehozása, járda- és MHSZ-lőtér építés – mindez csak a munkák jellegére, nem pedig mennyiségére jellemző. A mennyiséget a nagyon is szűkén számított forintösszeg jelzi: 1983 és 1968 között például kereken tíz és félmillió forintnyi értéket hozott létre a város lakossága termelő-kenyérkereső munkáján túl.
S nehogy azt higgyük, hogy csak a város belterületén találkozhatunk a társadalmi munka nyomaival, eredményeivel. Évről évre több gondot fordít az operatív bizottság a külterületekre, az Óvárosra is. A múlt évben társadalmi munkával készült el a régóta húzódó útkarbantartás a Gyármegkerülő úton, társadalmi munkával rendeződött a Szórád Márton út és a Vöröshadsereg útja közötti tereprész, járdák épültek az Óvárosban, tovább folytatódott az önként vállalt munka a lőtéren és a kisapostagi repülőtéren, a szigeti kempingben.
S ha az elmúlt év eredményeit nézzük, számszerűen is meghökkentően soknak tűnik az elvégzett munka, akár a városban, akár a vasműben. Több mint félmillió órányi munka volt az 1970. évi összeredmény, s ebből maguk a vasmű dolgozói csaknem kétszázezret teljesítettek. Építőink és közlekedési dolgozóink is kivették részüket a tavalyi önkéntes munkából, s nem haladhatunk el említés nélkül az árvíz idején végzett mentési, szállítási és építési munka mellett.

Útkereszteződés – ma már körforgalom

Ugyancsak nem hagyható szó nélkül a kommunista szombat és vasárnap jelentősége, – csaknem negyvenezer munkaóra tárgyiasult fogható értékké, de majdnem ugyanilyen fogható érték az, amit a munkát vállalók tudati változása jelent: a kommunista szombat-kommunista vasárnap akció összefogta a város lakosságát, kibontotta az emberekben rejlő aktivitást, jószándékot és képességeket. Az 1970-es év mindenképpen azt mutatta, hogy a városlakók nem lakóhelyüknek, hanem otthonuknak, szűkebb hazájuknak érzik Dunaújvárost, – olyan hazának, amiért érdemes dolgozni.

Római városrész – gondozott, tiszta

Szűkebb hazánk, városunk, fejlődésének gyermekbetegségein túlesve józan, megfontolt tervek alapján épül, gyarapodik és terjeszkedik mind anyagi, mind szellemi szempontból. Az a munka, ami ebből a társadalom fölös erejére, kedvére és közösségi érzésére vár, most már nélkülözhetetlen. S nem elsősorban azért, mert az anyagi terhek könnyítését jelenti, hanem azért, mert hozzásegít, hogy egyre jobban kirajzolódjék az ország térképén Dunaújváros jellegzetes arculata, az a rokonszenves arculat, amihez a városkép, a házak, a közterek és utcák éppúgy hozzátartoznak, mint a benne élő, és a holt falakkal élő kapcsolatot teremtő emberek: a városlakók.

kinőtték – IBUSZ előtti parkoló

Sok munka vár ránk, dunaújvárosiakra ebben az évben, s az ezzel egyidőben elkezdődött új ötéves tervben. Idén nyárra létre kell hoznunk a szigeti szabad-strandot. Önkéntes munkánkkal hozzá kell járulnunk a kertvárosi földgázellátás munkáihoz, az IBUSZ előtti parkoló kiszélesítéséhez, az Óvárosban és a Batsányi utcában ötezer négyzetméternyi járdát kell elkészítenünk, az ifjúság bevonásával hetvenezer négyzetméternyi park-karbantartást kell vállalnunk, a lőtérről, a repülőtérről, az egészségügyi és közművelődési létesítményeknél végzendő munkáról nem is beszélve.

Városunk főtere – még Leninnel

Kell?
Kell – és ezt a szót nem parancsként, hanem a belső szükségszerűség megnyilvánulásának tekintjük. Ha tulajdon lelkiismeretünk szavára hallgatva, nem is a jelvényért, nem is a társadalmi munka-bélyegért, hanem városunkért, vagyis önmagunkért vállaljuk és teljesítjük azt, amit vállaltunk.

Magunknak csináljuk …