Pajtás – 1963. május 29.

A harminckét termes

– Egy-kettő! – gyorsabban! Szök-dé-csel-ni! Egy.kettő!
Jaj, de álmosak ezek a gyerekek! Gyorsan egyiket fekvőtámaszt, hátha felélnek! Váratlanul felsivítanak.
– Jaj, jaj, esik – és elrohannak valamennyien. Úgy, mint valójában tavaly nyáron, az abaligeti táborban tették. Most ez csak amolyan “nyári idéző”. Egy tábori nap története. Írta és előadja a dunaújvárosi 4744-es számú Kállai Éva úttörőcsapat. Ezzel a jelenettel szerepeltek fergeteges sikerrel és sok nevetéssel a járási kulturális seregszemlén. A mulatságos előadáson a főszereplő a rossz időjárás volt. Ugyanis a tavalyi táborban naponta háromszor zuhogott, és amikor nem volt eső, akkor is felhők gomolyogtak. A nyitó és záró tábortüzet éppen ezért öszszevontan kellett megtartaniuk. Ezt is megírták és eljátszották.

Próba közben sokat jártak a művelődési házba. Onnan már csak néhány lépés a József Attila Könyvtár. Megismerkedtek a könyvtáros nénivel, sokat olvastak. Aztán később már ők is segítettek könyveket ajánlani, tanácsot adni. Végül nagy elhatározás és mozgalom született: nemcsak maguknak vittek haza könyveket, hanem olvastatnak is. Ellátják a szomszéd néniket, ismerősöket, nagytestvéreket könyvekkel.

Miközben erről mesélnek, végigjárják az iskolát, a csupaüveg folyosókat, csapatotthont, tanári szobát. Az asztalokon keresztszemes, sok színű terítő. A lányok hímezték, de úgy mondják, a fiúk is segítettek. A politechnikai műhelyben kopácsolnak, fúrnak-faragnak. Állatkákat készítenek fából és az óvodásoknak ajándékozzák. Hagyomány lett ez már. Hej, ha ez a csodálatos sok gépű, kacsalábon forgó politechnikai műhely elmondhatná, hány nyuszi és lovacska került ki innen! Gyermeknapon, karácsonykor, vagy az óvodások búcsúztatásánál lábrakap az állatsereg és átvonul az óvodába. Sok játék kell, mert sok a kisgyerek. Majdnem annyi, mint virág a parkban.

Dunaújvároson bármerre jár az ember, mindenütt parkon visz át az út. Mintha örökösen virágkongresszus lenne a városban. Sárga, piros tulipánok, mérges paprikavirágok, szelíd nefelejcsek virítanak mindenütt. A kőmackó, bundáját mutatja a nap felé. És akármerre nézek, még csak egy autóbuszjegy, vagy negrós papír sincs a földön. Karszalagos pajtások ügyelnek a rendre.
– Melyik iskolába jártok? – kérdezem őket.
– A harminckét tantermesbe.
Ők azok, a Kállai Éva-csapat pajtásai. Nektek, ha keresitek őket, azt ajánlom, így kérdezzétek:
– Merre van a vörös selyemzászlóval kitüntetett úttörőcsapat?

Joó Katalin

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.