Petőfi, mint színész Kecskeméten.

Kecskeméti Lapok, 1897. október 17.

A kecskeméti színészet történelmi dokumentumai között nagy érdekességű adatgyűjtemény hívta fel a figyelmet 1843. év dátumára, amely büszke emlékezetű költőnk Petőfi Sándor életének kecskeméti epizódját, a színész Petőfit idézi. Az értékes leírás L + B jelzéssel a Kecskeméti Lap 1897. évi október 17-iki számában kapott először nyomdafestéket fenti cím alatt. Megérdemli hogy felújítsuk:
“Az 1843. év hazánk legnagyobb lyrikusát, Petőfi Sándort hozta a kecskeméti színészethez. Akkoriban Szabó József társulata játszott itt, január 1-től május 1-ig. A társulat Székesfehérvárról jött, ahol a tagok folytonos ármánykodásai lehetetlenné tették a maradást. Egy csapat, közte Szuper Károly és neje, Almási és neje De Can Mimi, a Munkácsy pár, Petőfi, Némethy elhatározta, hogy Kecskemétre megy. Január 11-én eredtek útnak nyolc szekeren. Petőfi a Szuperék kocsiján ült s estére Duna-Pentelére érve, a rév melletti csapszékben úgy beboroztak, hogy az ifjabbak jó kedve nem ismert határt. Az esős, langyos tél miatt felázott úton csak nehezen haladhattak, Petőfi folyton káromkodott. Szuperné babonás félelmében kérte, menjen más kocsira, nehogy a káromkodások miatt a szekér vele és kis gyermekével feldőljön. Petőfi Némethyvel és Ercsivel, a ruhatárossal egy podgyászkocsira kapaszkodott, ahol a vidámság tetőpontra hágott. Versenyt daloltak a széllel énekelvén a Rákóczi-indulót a “Peleskei nótárius” szövegére, mikor egyszerre a szekér valóban felfordult és Petőfi a pocsolyába esik. Estére elérték Szabadszállást, másnap délre behajtottak Kecskemétre, hol a “Trombitához” címzett vendégfogadóban kipihenték a harmadfél napi utat.
Itt jó barátokra találtak, Jókai és Ács Károly is itt tanultak s egymást meglátogatva, felolvasták és bírálgatták műveiket. Szuper mindig velük volt, nem szerette az akkori színészek egyetlen mulatságát, a kártyát és a bort, hanem inkább írt és olvasgatott. Petőfire, mint eddig mindig a színészetnél, sok nélkülözés várt. Még szerencse volt a lanyha tél, de ennek következése óriási sár lett, miért a közönség utóbb el is maradt s az osztalék megapadt. Petőfinek Némethyvel volt közös szobája, egy paraszt asszony kis házacskájában. Az egy ablakú kis szobácskában egyetlen ágy, fiókos szekrény, festett asztal s két szék tette a bútorzatot, fizettek pedig étkezéssel együtt havi 10-10 váltóforintot.
Petőfi színlapkihordó volt s folyvást csak apró, vagy másoknak nem tetsző szerepeket kapott, a vőfényt “A falusi lakodalomban” Jakab Istvántól Az öreg apát “A velencei hölgy” c. francia drámában, Demeter kicsiny szerepét a “Miczbán családjá”-ban. Otthon Hamletet és Coriolanust szavalta páthoszszal, a színpadon pedig alig volt pár szónyi mondókája. Ezért aztán lassankint elment a kedve s a legkomolyabb darabban is mókázott, így február 8-án a Halm “Griseldis”-ében nem jutott neki kard s a kardkötőbe egy bankós botot dugott. A néma szereplők észrevették, megsúgták egymásnak, mire oly általános nevetés tört ki a színpadon, hogy a kemény Parivalt játszó Dézsi Zsigmond is kijött a sodrából s a függönyt a harmadik felvonás közepén majdnem le kellett bocsájtani. Petőfit 5 frt bírságra ítélték, de az igazgató elengedte a büntetést.
Már mintegy három hete voltak Kecskeméten, midőn az odasereglő sok új tag miatt új osztalék kivetése végett gyűlést tartottak. Petőfi az előtte való estén a diákság zajos tapsai között szavalta az “Álmos botok”-at s a gyűlésen osztaléka fölemelését követelte. De nem szavazták meg, mert Almási István rendező nem használhatta a karban. Általában kartársai keveset tartottak róla, mint színészről, előadóképességét egy értelemmel jelentéktelennek mondják. Alakja kevéssé színpadias, hangja tompa volt, szavalata nem affektált, hanem magyaros ízű, azért nem tudott boldogulni a színpadon sohase.
Némi sikerei voltak Kecskeméten is: Demeter szerepét (Miczbán családja) nagyon szépen szavalta, “Korszellem”-ben megnevettette a közönséget, párszor meg is tapsolták. Legjelentékenyebb szerepe “Lear király”-ban a bolond volt, melyet eredetileg Szupernek osztottak ki, de ő gyermeke halála miatt Halasra távozván, neki engedte át. Ez volt jutalomjátéka is március 23-án. Alakítása és játéka oly pompásan sikerült, hogy Dézsi Zsigmond, aki Lear királyt adta, megölelte, össze-vissza csókolta s végül meghívta vacsorára. Az előadásból neki 10 váltóforint jutott, amiből víg napot csapott magának.
Nem sokkal ezután elhagyta Kecskemétet. A társaság nyakig elmerült az adóságokba. A sikertelen küzdelem és nélkülözés jobb körülmények keresésére ösztönözte Petőfit. Társai Pozsonyba készültek, hová az országgyűlés idejére két magyar társulat is törekedett. Némethy említi, hogy Petőfinek már azért sem volt kedve maradni, mert időközben De Can Mimi a nemzeti színházhoz szerződött s ő volt az egyetlen színésznő, akit gyakran meglátogatott. Mint színlaposztó kis füzetet akart kiadni, Jókai egy elbeszélésével, Ács Károly dolgozatával s az ő néhány költeményével, köztük a “Disznótorban” című színművel. A cenzor Sembera Cal. József piarista, azonban épp e költemény miatt nem engedte meg a kiadást. Követhetett volna-e annak írója – úgymond – nagyobb és botrányosabb vétket, mint midőn olyat mer kívánni, hogy az ég gömböc legyen s mi abban töltelék! Majd bizony, én legyek töltelék és az ég egy gömböc? “Horrendum!” Petőfi csak írásban sokszorozva oszthatta ki néhány költeményét. Egy kecskeméti polgártól a búcsú alkalmával kapott kenyérrel és ürücombbal indult meg Pest felé, hová április első napjaiban ért. Kecskeméti időzése színészi haladására nem, de költőileg igen eredményes volt. Színésztársai el sem hitték, hogy tőle valók azok a szép versek a pesti lapokban.”

Megjelent: Kecskeméti közlöny évkönyve, 1928 – Vidám világ