Góliáth Dunaújvárosban


Dunaújvárosi Hírlap – 1962. február 13.

Góliáth Dunaújvárosban


1954-ben a dán partoknál kifogtak három bálnát, Herkulest, Jónást és Goliátot – akiket tartósítottak és végighaknizták velük Európát.
Góliát/Góliáth kétszer is járt Magyarországon, 1961 végén, majd 1963-ban.

Világjáró útja során tegnap reggel városunkba is megérkezett a Góliáth óriásbálna, a világ legnagyobb emlősállata. Érkezése és bevonulása nem volt zavartalan, mert a hatalmas gépkocsi, amely utasával együtt 36 tonnát nyom, besüllyedt a felázott talajba. Az AKÖV segítségével csak nagy üggyel-bajjal tudták a Gorkij térre vontatni, ahol szerda estig marad. Megtekinthető minden nap reggel 8-tól este 9-ig. “Személyi” adataiból csak annyit, hogy 1954 nyarán a norvég tengerparton fogták, 22 méter hosszú és 7000 liter formalinnal tartósították. Az óriásbálnát eddigi útján mindenütt nagy érdeklődéssel fogadták, itteni “vendégszereplését” is bizonyára siker kíséri.

Hasznosítjuk a bálnát…

– Nagyon sajnálom, nem eladó! (Bálna Presszó)
Ha még egy hétig itt maradna…

(Horváth László rajzai)


Góliáth bálna Budapesten, a hivatalos sajtófotó

Láttam a bálnát. Mire e sorok megjelennek, a bálnamár másutt tátjaszáját a szájukat tátó nézőire, így nem leszek üzletrontó, ha kijelenem: én csalódtam ebben a bálnábnban. Na, nem azért, mert nem volt elég nagy vagy súlyos. De nem volt eléggé bálna. Mert több helyen fadarabokkal toldották össze, félelmetes nagy hátsó uszonyát anyacsavarok tartották. Hiányos természetrajzi ismereteim birtokában is merem állítani, hogy a bálna nem deszkákkal összeszegelve és felcsavarozott farkokkal közlekedik, és nem olyan, mintha kátránypapírból lenne. Rendkívül izgatott volna a bálna 22 mázsás nyelve és egyéb alkatrészei, de helyette láthattunk egy nagy ormótlan, áttekinthetetlen tömeget, mindezt bokáig érő sárban, négy forintért. Óhatalanul is a régi kikiáltó szöveg jut eszembe: Itt látható a 80 méteres óriáskígyó, mely a fejétől a farkáig negyven, a farkától a fejéig szintén negyven, összesen 120 méter, de a helyszűke miatt csak egy tízméteres darabot hoztunk el.

Üzletnek semmiesetre sem rossz. Erről jutott eszembe egy nagy ötlet, benne van a meggazdagodás lehetősége. A Góliáttal szemben bemutnák Dávidot, a világ legkisebb halát. Nem kellene hozzá ilyen nagy apparátus. A vállalkozó zsebében egy orvosságos üvegben is elférne. A hal olyan kicsi lehetne, hogy a néző nem is látná. Belépődíj 2 Ft. Az ötletet egy húszasért bárkinek eladom, mert én nem érek rá utazgatni.

Ő. F.

Két kisgyerek megy a pártház melletti lakóépület felé. Beszélgetnek.
Láttad a bálnát?
Láttam.
Mekkora?
Nagy, mint ez a ház.
Ah! És a farka?
Mint egy autó.
Ah! És a szája?
Mint a mi konyhánk.
Csak!?

mis. –

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros