Dunaújvárosi Hírlap – 1963. június 18.
A DUNA KÉK ORSZÁGÚTJÁN
A “Petőfi” odasimul a kikötőstéghez, a gépházban megszólal a csengő, kikötés. S míg az utasok végigjönnek a hídon, kiderül, hogy többen hajóval látogatnak először Dunaújvárosba. Tudakolják merre kell menni a városba, van-e busz odáig, s ha visszakérdünk, “Pesten nyaralunk, és gondoltuk, lejövünk ide is a Dunán”, válaszolják.
A “KÉK ORSZÁGÚT” VÁNDORAI
Nemrég még kis házikó jelezte a parton a dunaújvárosi hajóállomást. Most szép épület fogadja az utasokat, tágas váróteremmel.
– Mohács felé nincs még egy ilyen a Dunán – mondja büszkén Tarnay Lajos állomásfőnök -, de szükségünk is van rá. Nő a forgalom, s még további fellendülését várjuk.
Ezen a szombaton 85-en szálltak ki a hajóról Budapest felől, és 138-an mentek vele tovább Dunavecse-Dunaföldvár irányába. De a statisztika szerint többen jönnek ide hajóval, mint amennyien itt szállnak föl. Június két első hetében 1950-en érkeztek és 1500 elmenő utas volt.
ÚJ SZÁMOKKAL GYARAPODIK A MENETRENDKÖNYV
Menetrend szerint napjában kétszer áll meg Dunaújvárosban a mohácsi személyhajó. Ünnepnapokon, jó időben különösen sok utassal a fedélzetén, nyári hónapokban 10-11 ezer utast hoz-visz Dunaújvárosból.
Először itt áll meg Budapestről jövet a Sirály szárnyashajó, egy óra alatt téve meg az utat. Két vízibusz naponta 1000-1200 utast visz Apostag felé és vissza, s egyre több a kirándulóhajó, ezer embert is szállítva egyszerre városunkba.
– S ezeknek még nem is teljes a kihasználásuk – mondja az állomásfőnök. – Munkaszünetes napokon például egy gyorsjáratú, kedvezményes árú kiránduló-személyhajó fordul vissza innen reggel, teljesen üresen. Ezt is fel lehet használni utazásra.
A “KOFAHAJÓ”
Az utasok már beszálltak, de a hajó még áll, folyik a rakodás.
– “Kofahajónak” nevezik ezt, mert útközben élelmiszert, mostanában cseresznyét, salátát, borsót vesz föl a termelőktől, s viszi a városba eladni.
S emellett különböző árukat hordoz hatalmas gyomrában, egyes embereknek, de a 26-os Vállalatnak is. A vízen hosszú uszály-convoj horgonyoz, a vasércet is a legrövidebb vízi úton szállítják.
Petőfi gőzös a Dunán /1956
Fotó: UVATERV/Fortepan
Mire mindezt megtudom, csengetnek, kettős sípszó, a kötelet eloldják és a “Petőfi” elindul Mohács felé.
G. B.
Felhasznált képek: Dunaújváros története képeslapokon
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.