Munka – 1952. szeptember
Kultúrmunka Sztálinvárosban
Ötéves tervünk egyik leghatalmasabb alkotása s legnagyobb békeműve Sztálinváros, a Sztálin Vasmű.
Kemény kitartást, nagy akaraterőt kíván a szocialista város építése, amely győzedelmeskedik a nehézségeken és túllép az akadályokon. A hatalmas, új üzemek nemcsak a hengerelt acélt ontják majd, és a hazai szenet alakítják koksszá, hanem egyúttal új típusú, szocialista szakemberekké formálják az építők százait-ezreit. Olyan emberekké, akik a nagy alkotás lázában győzik le önmagukban a maradiság, kényelemszeretet, a kulturális és szakmai elmaradottság csökevényeit.
A sztálinvárosi építkezés az ötéves terv új szocialista szakembereinek nevelő iskolája. A soksok lakóház és a hatalmas gyár csarnokainak építésén, a nehéz fizikai munkát ma már mindinkább gépek végzik. A technika fejlődése tehát egyre több szaktudást, magasabb műveltséget kíván a dolgozóktól. Ahhoz, hogy a munkások kezeljék, irányítsák és szükség esetén ki is javítsák a bonyolult szerkezetű gépeket, s átvegyék az élenjáró sztahanovisták munkamódszereit, feltétlenül szükséges a szakadatlan szakmai és kulturális fejlődés. A dolgozók csak akkor tudják ötleteikkel, javaslataikkal, újításaikkal előbbre segíteni a termelés emelkedését, ha a saját tudásuk, látókörük így együtt nő, sőt előbbre mutat a rájuk háruló feladatnál. Ezt kell elősegítenie a szakszervezet kulturális nevelési munkájának is.
Sztálinvárosban a kultúrmunka nem indult együtt és ezért nem is fejlődhetett együtt az építkezéssel. Kulturális élet ugyan már a kezdet kezdetétől fogva volt a dolgozók között. A munkások önmaguktól alakítottak csoportokat színdarabok, táncok és énekszámok tanulására. Ez azonban csupán ösztönösen megnyilvánuló érdeklődés volt. Tervszerűen nem szervezte és nem irányította a kultúrmunkát senki, így az ellenség könnyűszerrel belopódzhatott, meghonosodtak a jampectáncok, gyakori volt a részegeskedés, tarka rémhírek keltek szájról szájra a szálláshelyeken.
Horváth Sándor – A Késdobáló és a jampecek – Szubkultúra Sztálinvárosban
A nagyrészt faluról idekerült, tehát kevésbbé öntudatos dolgozók között csak lassan szilárdult a munkafegyelem. Igazolatlan hiányzások, munkaerővándorlás nehezítették a szervezett, ütemes munka kialakulását.
Pártunk már az építkezés megindulása után röviddel felfigyelt a hibákra és határozatot hozott “a Dunai Vasmű építésével kapcsolatos feladatokról”.A Központi Vezetőség 1950. november 25-i határozata gyökeres változást jelentett a sztálinvárosi építkezések életében és így a kultúrmunkában is. A kultúrmunkára vonatkozólag a következőket mondja a határozat: az Építők Szakszervezetének “fokoznia kell a kulturális nevelő munkát a dolgozók között. Az ü.b. szervezzen a dolgozók részérerendszeres felvilágosító előadásokat, s gondoskodjék arról, hogy könyvtár, filmelőadás, rádió stb. álljon a dolgozók rendelkezésére. Az Építő Szakszervezet Központi Vezetősége rendszeresen ellenőrizze a Dunai Vasmű üzemi bizottságának munkáját és nyújtson neki állandó, hathatós segítséget”.
A párthatározat nyomán az Építők Szakszervezete még jobban megértette a sztálinvárosi építkezések jelentőségét. Sietett tehát biztosítani a kulturális neveléshez szükséges eszközöket és főleg jó kulturális vezetőkkel megerősíteni az üzemi bizottságokat. A Népművelési Minisztérium azonnal soronkívül küldött két keskenyfilmvetítőgépet. A szakszervezet kezdeményezésére a különböző építési vállalatok pedig még tízet vásároltak az elmúlt esztendő során. Az Építők Szakszervezete Területi Bizottsága révén világvevő rádiókészülék került a műszaki klubba, a kultúrotthonok és klubszobák is kaptak rádiókészülékeket. Újabban pedig huszonöt szálláshelyre vitték el a vezetékes rádiót. A kultúrotthonok, amelyeknek helyiségeiben a párthatározat előtt szálláshely, raktár és ebédlő volt, valóban a kultúra otthonává váltak. A Gyár- és Városépítő Vállalat dolgozói számára megnyitották és berendezték a József Attila kultúrotthont, többezer kötetes könyvtárral, színpaddal felszerelve. A Mélyépítő Vállalat pedig a Petőfi Sándor kultúrotthon ajtaját tárta ki a dolgozók előtt. A kultúrothonok eleinte csak ötletszerűen szerveztek egy-egy műsoros estét, filmvetítést, vagy ismeretterjesztő előadást. Tervszerűen előkészített, határozott programmjuk nem volt. A dolgozók főleg társasjátékokkal, beszélgetéssel, tánccal töltötték az időt. Lassanként fejlődött ki a klubélet, amelynek nagy jelentősége van a munkafegyelem megszilárdítása szempontjából. A dolgozó, aki bekapcsolódik valamilyen csoport, vagy kör munkájába és megtalálja helyben a szórakozását, kevesebbet utazgat, nem vágyik más helyre sem. A klubok megnyitása után csökkentek a szombati és hétfői hiányzások és kisebb lett a munkaerővándorlás.
1951. december 1-től mindkét kultúrotthon napról napra, óráról órára megállapított programm szerint dolgozik. A munkahelyeken, szállásokon és az utcák hirdetőoszlopain plakátok adják tudtul a dolgozóknak, hol és mikor, milyen filmet nézhetnek meg, milyen előadást hallgathatnak, melyik külföldi s fővárosi művész-, vagy kultúregyüttes látogat el Sztálinvárosba. A kultúrotthonok eléggé gazdag új programmot hirdetnek minden két hétben. Vetítésre kerülnek a legjobb és legújabb szovjet, magyar és más külföldi haladó filmek. Van tömegoktatás, műsoros est, ifjúsági összejövetel, tánc stb. A klubéletben részvevők száma lassan, de állandóan emelkedik.
Hajnóczy Sándor festménye után Dr. Hetényi István akvarell másolata az első művelődési házról /1952
fotó: Intercisa Múzeum
Várostörténet egy kicsit másképpen – 10. rész – A barakk kultúrotthonokról
A József Attila kultúrotthonban az elmúlt félévben kb. 50-55 000 dolgozó talált szórakozást. A Petőfi Sándor kultúrházba kevesebben járnak, (10-15 000 ember) mert távolabb van a város központjától. A kultúrotthonokhoz kapcsolódik a szálláshelyi klubszobák kultúrnevelési munkája is. A múlt esztendőben megnyílt tíz klubszoba mellé az idén még tizenkettő létesült. Megkezdődött tehát a kultúrnevelési munka decentralizálása. Az Építők Szakszervezete helyes úton jár, amikor a gyakori, nagyszabású és esetleg magasabb színvonalú, de a dolgozóktól mégis idegenebb és távolabbi, központi rendezvények helyett állandó munkát ad a vállalatok és szálláshelyek kultúrnevelési felelőseinek. Sok dolgozó a napi munka után nehezen vállalkozik hoszszabb útra. Főleg télen alig várják, hogy behúzódjanak a fűtött szálláshelyre a szabadban töltött műszak után. Egyre jobban benépesülnek tehát a szálláshelyi és vállalati klubszobák. Ez esztendő januárjától kilencvenöt különböző témájú előadást tartottak a kubszobákban. Mindegyiknek nagyszámú hallgatója volt. Sikere van a keskenyfilmvetítéseknek is. Megtörtént, hogy amíg a József Attila kultúrotthonban csak húsz-huszonöt ember verődött össze egy-egy filmhez, a szálláshelyi klubban százötven-kétszáz ember nézte meg az előadást.
A fejlődés helyes iránya tehát az, hogy a kultúrmunka a dolgozókhoz egyre közelebb kerüljön és személyes részvételükkel folyjék. Az Építők Szakszervezete már magáévá tette ezt az elvet, és mindtöbb szálláshelyen megindítja a klubéletet.
A tömegoktatás szépen fejlődött az elmúlt esztendőben, ha azt számítjuk, hogy az építkezés megindulásának első idejében csupán alkalmi csoportok foglalkoztak kultúrnevelési munkával. A kultúrotthonokban, klubokban és szálláshelyeken hetven politikai előadást tartottak kb. huszonötezer főnyi hallgatóság előtt. Népszerűségben a politikai után az egészségügyi előadások következnek, amelyekből huszonöt hangzott el hatezer ember előtt.
A párthatározat előtt mindössze négyszáz könyv volt a sztálinvárosi szakszervezeti könyvtárban. Ma mindkét kultúrotthonban a műszaki klubban és a sztahanovisták klubjában is többezer kötetes könyvtár várja a dolgozókat. A szálláshelyi klubszobákba pedig tíz könyvtárládában viszik a könyveket. Egy-egy ládában kb. száznyolcvan kötet könyv van, amelyet időnként újabb sorozattal cserélnek ki. Az utóbbi időben azért haladt nagyot a könyvtárfejlesztés ügye, mert határozat biztosítja, hogy a szakszervezetek a jóléti keret húsz százalékát könyvek vásárlására fordítsák. Az utóbbi időben tehát sok tízezer forint értékű könyvmennyiséggel gyarapodott az állomány. Január óta, amikor a sok szép új könyv megjelent a polcokon, huszonöt százalékkal nőtt a könyvtárak állandó látogatóinak száma. Segítenek a könyv megkedveltetésében a különböző ankétok és könyvkiállítások is. De az olvasók száma még így sem éri el az Építők Szakszervezete által megjelölt fokot, amely szerint a dolgozók harminc százalékának kellene állandóan olvasnia. Sztálinvárosban csak a munkások tizenöt százaléka forgatja a könyveket.
Legnagyobb fejlődést a művészeti munka mutat Sztálinvárosban. 1950. novemberében még csak két kultúrcsoport és két tánccsoport dolgozott néhány taggal. Tavaly júniusra már nyolcvanötre emelkedett a kultúrmunkások száma és a szaporodó kultúrcsoportok, brigádok mellett képzőművészeti kör és fúvószenekar is alakult. A sztálinvárosi képzőművészek nagy fejlődőképességet mutató kiállítást rendeztek Budapesten az Építők Szakszervezete székházában.
Az augusztusi kultúrversenyre, amelyet a sztálinvárosi Népművelési Állandó Bizottság hirdetett, az Építők Szakszervezete részéről 15 kultúrbrigád, 5 színjátszó csoport, 5 zenekar, 5 énekkar, 14 tánccsoport és 15 egyéni versenyző – összesen kb. 530 kultúrmunkás – nevezett be. A kezdet nehézségeihez viszonyítva komoly eredményt mutat ez a statisztika.
Utolsók között említünk egy országos jelentőségű kezdeményezést, a Műszaki Klubot, ahol az értelmiségi dolgozók, mérnökök, technikusok számára biztosítják a politikai és szakmai fejlődés feltételeit. A Műszaki Klubot ez év március 26-án avatták fel. A kényelmes karosszékekkel, rádióval, szakkönyvtárral felszerelt klubhelyiség elfoglalja az egyik kockaház egész emeletét. A klub választott vezetősége igyekszik a műszaki értelmiség számára a tanulás, pihenés és szórakozás összes lehetőségét megteremteni.
Volt néhány sikeres szakmai előadás is. Sorozatosan ismertették a “kommunizmus nagy építkezéseit”, beszámoltak tapasztalataikról a Szovjetunióban és a népi demokráciákban járt mérnökök és a gazdasági vezetők is.
A sztahanovisták és újítók munkamódszerüket a klubban ismertetve, segítséget kaptak munkájukhoz a műszaki értelmiségtől. Ugyanakkor ők is átadták a saját tapasztalataikat. A megbeszélések nyomán jutott pl. a Jesszenovics kőművesbrigád falazókalodákhoz, amelyeknek segítségével megsokszorozta a teljesítményét. A Döme ifjúsági brigád pedig a klubestén kapott útmutatás segítségével kezdte meg az önálló anyagtakarékossági számla rendszeres vezetését.
A sztálinvárosi pártbizottság május 12-én határozatot hozott a Sztahanov-mozgalom fejlesztéséről. A párthatározat szerint a következő idényben az Építő Szakszervezet Területi Bizottsága mellett működő műszaki és gazdasági bizottság szabja meg és irányítja a klubban folyó életet. A munkaterv már el is készült és nagy segítség lesz abban, hogy a műszaki értelmiség fokozottan bekapcsolódjék a szocialista munkaversenybe.
A pártbizottság állandóan figyelemmel kíséri és támogatja a szakszervezetek kulturális nevelési munkáját. Feladatokat jelöl ki és nemcsak számonkéri a végrehajtást, hanem gyakorlati módon is segíti és neveli a kultúrmunkásokat.
A Népművelési Állandó Bizottság tervszerűen együttműködik a különböző szakszervezetek kultúrnevelési bizottságaival. Az egész várost, vagy környéket mozgósító, nagyszabású ünnepségeket közösen rendezik. Pl. a Béke-napra és az Arató-ünnepre is együttes erővel készült a város valamennyi kultúrmunkása.
A forró nyári napokban Sztálinváros kultúrmunkásai sem tudták eredményesen leküzdeni a holtszezont. Kultúrélet most csupán a szabadtéri színpadon és a Vidám Parkban folyik. Szórakoztató látványosságokban, filmvetítésekben, külföldi és fővárosi művészegyüttesek szereplésében nincs hiány. Komoly és fontos szerepük van ezeknek az előadásoknak a kultúrmunka változatossá és sokoldalúvá tételében, abban, hogy a munkások mindjobban megtalálják a szórakozásukat, s megszeressék Sztálinvárost.
Mostanában élesztik újjá Sztálinváros kultúrmunkásai a haladó hagyományok ápolása szempontjából fontos és hasznos Bokréta-ünnepségeket. A tőkés világ ezt, a munka egyik nagyobb szakaszát befejező ünnepséget csupán virslievéssé és sörivássá züllesztette. Most az építőszakma régi, szép szokásának keretét a sztálinvárosiak megtöltik szocialista tartalommal. A tetőig felhúzott fal ormára kerülő, zöldelő gallyra selyemkendőket, szalagokat akasztanak, amelyekre rá van festve a születő város egy-egy részlete. Ezeket a kendőket megvásárolni sehol nem lehet, csak a legjobb dolgozók kapják ajándékba és viszik haza a családjuknak.
A víztorony oldalán minden tizedik napon új névvé csoportosulnak át a neonfényes üvegbetűk. A legkiválóbb teljesítményű brigád vezetője minden tizedik napon sajátkezűleg gyújtja meg kis ünnepség keretében a nevét hirdető feliratot és felette a vörös csillagot. Ez a kezdeményezés a „Város épül az őserdőben”c. szovjet regény nyomán született meg.
Munkás “képzőművészek” munkaidő után rajzot készítenek Dunapentele új, épülőfélben lévő víztornyáról. /1951
fotó: MTI/Kotnyek Antal
Ezeket az új módszereket és kezdeményezéseket a kulturális-nevelő munka sztálinvárosi vezetőinek még több és jobb ötlettel kell kibővíteniök és fejleszteniök, hogy a dolgozók érdeklődését felkeltsék a művelődés iránt.
A jelentős eredmények mellett azonban sok még a javítanivaló a sztálinvárosi kultúrmunkában.
A kultúrotthonok műsorterveinek hibái és a programmok rendszertelen megvalósítása, az egész sztálinvárosi kultúrmunka hiányosságát visszatükrözik. Az Építők Szakszervezete Területi Bizottságának jelenlegi kultúrnevelési felelőse, Pupp József elvtárs egyedül szeretne minden munkát elvégezni. Erre pedig nincs és nem is lehet ideje, mert az irányítás és a különböző szervekkel való jó együttműködés nem lehetséges értekezletek, megbeszélések nélkül, amelyek a kultúrfelelős idejének nagy részét igénybeveszik. A társadalmi munkások segítségét Pupp elvtárs idáig még nem szervezte meg. Ezért nem tudja állandóan ellenőrizni az üzemi bizottságok és klubszobák munkáját és nem lép közbe idejében ott, ahol szükség van segítségre. Az Építők Szakszervezete Területi Bizottságában tehát sürgős teendő a működésképes kultúrnevelési bizottság megszervezése, amely együttmunkálkodik a dolgozókkal, ellenőrzi és szervezi a munka minden ágát. Egy-két függetlenített funkcionárius a dolgozó tömegek részvétele és segítsége nélkül nem végezhet jó munkát és nem biztosíthat tartós eredményeket.
Az Államvédelmi Hatóság kultúrcsoportjának előadása /1951
fotó: MTI/Kotnyek Antal
A kultúrnevelési munka fő hiánya, hogy egészében nem elég céltudatos és főleg nem eléggé sztálinvárosi.Alig látunk helyi vonatkozású műsorszámokat, amelyek közvetlenül hatnának a dolgozókra és megtanítanák őket arra, hogy népgazdaságunk fejlődésében milyen óriási jelentősége van a Sztálin Vasműnek, amely az ő kezük munkájával épül. A kulturális munkára vonatkozó tervek keveset foglalkoznak a munkafegyelem megszilárdításával, a termelés emelkedésének helyi vonatkozásaival, a klerikális reakció s a jobboldali szociáldemokraták aknamunkája elleni, gyakorlati példákkal bizonyított, kulturális harccal. A tömegelőadások is csak általánosságban érintik ezeket a problémákat.
A filmek, könyvankétok, előadások természetesen akkor is előbbre viszik a termelést, ha nem közvetlenül foglalkoznak a helyi eredményekkel. Azonban mégis jobban el kell találniuk a kultúrnevelési vezetőknek a helyes arányt, mert kevés, ha csupán egy-egy rigmus-brigád mutat rá az időszerű problémákra. Az ősz beálltával, amikor a dolgozók újra szívesen látogatják majd szabadtéri előadások helyett a kultúrházakat, sűrűbben kell szerepelniük azoknak a műsorszámoknak, amelyek a termelés, a munkafegyelem, az épülő város ezernyi apró és nagy eredményével, gondjával, bajával foglalkoznak. A dolgozók így nemcsak magát az építőmunkát szeretik meg, hanem igazi “sztálinvárosivá”, egészségesen patriótává is nevelődnek. Büszkék lesznek az eredményekre, és a kultúrmunka segítségével is igyekeznek javítani a hibákon.
Hiba volt az elmúlt évadban a szakmai előadások ritkasága is. Mindössze tizenkét előadást szerveztek ebben az esztendőben, amelyeken alig kétezerötszáz főnyi hallgató vett részt. Valamennyi előadást érdekesebbé lehetett volna tenni, ha megszervezik a keskenyfilmvetítést. Azonban egyetlenegyet sem kapcsoltak össze filmelőadással, pedig az oktatáshoz rendszeresen készült megfelelő mozianyag.
A könyvtármunka visszamaradásának az az oka, hogy nemrégiben még ellenőrzés nélkül, társadalmi munkában dolgoztak a könyvtárosok. Több szakképzett könyvtárosra lenne szükség, akik megkedveltetik a dolgozókkal az olvasást. A hiányt feltétlenül pótolni kell néhány kultúrmunkás könyvtárosképző iskolára küldésével. Ezeket az elvtársakat visszatérésük után azonban a képzettségüknek megfelelő munkakörben kell foglalkoztatnia az Építők Szakszervezetének, nem úgy, mint eddig, mert a harmincegy ember közül, akiket a területi bizottság különböző politikai és szakmai iskolára javasolt, mindössze hét került megfelelő funkcióba. Ez a tény a szervezés lazaságát és az új káderekkel, az utánpótlással való nemtörődést mutatja.
Visszatérve a könyvtármunkára, a dolgozóknak Sztálinvárosban is meg kell tanulniok, hogy a közkönyvtár a nép, a közösség vagyona. Felelőtlenség tehát útnak engedni a más munkahelyre távozókat anélkül, hogy a könyvtáros ne igazolná: nincs náluk kölcsönkönyv. A vállalatoknál legtöbb helyen nem kívánják meg ezt az igazolást, így veszett el egy esztendő alatt háromezer kötet könyv a könyvtárakból.
A kultúrnevelési munka vezetőinek meg kell találniuk a helyes arányt a könnyű műfaj és a tömegnevelés komolyabb eszközei között is. Ismeretterjesztő előadást, oktató jellegű keskenyfilmvetítést idáig még nem tartottak a szabadban, pedig volt már egy jó és tovább folytatandó kezdeményezés. A vállalatok teherautókon mintegy hatezer sztálinvárosi dolgozót vittek le hét végén a Balatonhoz. Itt a szórakoztató műsorszámok közé beiktattak egy-egy politikai és ismeretterjesztő előadást.
Sztálinvárosi jegyzetek – A kultúráról
Csaknem valamennyi színjátszócsoport a múlt nagy írói, Mikszáth és Móricz Zsigmond novelláiból átírt jeleneteket tanul. Helyes és kell is ápolnunk a haladó hagyományokat. A mai életet azonban csupán a szakszervezeti műsorfüzetekben megjelenő néhány kisebb színdarab képviseli. Sztálinváros fejlődését és az építők itteni munkáját visszatükröző jelenet nem szerepel a kultúrcsoportok programmjában. A színjátszók szívesen előadnák, de az írók még egyetlenegyet sem írtak.
A tánccsoportok műsorát kizárólag népi, azaz paraszttáncok alkotják. A munkásélet hősi küzdelmét, alkotó szépségét és eredményeit nem sikerült még tánckölteményben megeleveníteni. Ez sem a sztálinvárosi dolgozók hibája, hanem azoké, akik magas, alkotó fokon foglalkoznak a tánc művészetével. A sztálinvárosi táncegyüttesek hibája, hogy egészségtelen, sztárszellem alakult ki a csoportokban. Nem gondoskodnak az erők megfelelő felfrissítéséről, az utánpótlásról. Ha egy hangadó táncos máshová távozik, akkor legtöbbször felbomlik a vállalatnál a csoport, így történt a Vasas Szakszervezet gépgyári szervezetének tánccsoportjánál is, ahol a tagok közül néhányan katonai szolgálatra vonultak be. Most úgy akarják életben tartani a csoportot, hogy más, kisebb vállalatoktól, pl. a Vendéglátóktól próbálnak táncosokat kölcsönözni, ahelyett, hogy állandóan nevelnék és képeznék saját dolgozóik közül az újakat.
A kultúrmunka tehát Sztálinvárosban lassabban fejlődik, mint ahogyan az építkezés üteme megkívánná. De így is nagy segítség abban, hogy a szocialista város felépítése során új, művelt szakemberek tömege nevelődjék a népgazdaság számára.
Sztálinvárost és a béketervünk többi nagy művét felépíteni és új, szocialista kultúrát adni a népnek, lényegében ugyanazt jelenti. A kultúrforradalom és a termelés eredményei szorosan összefüggnek egymással, mert a jó kultúrnevelési munka feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tanulatlan munkások százezrei szakmunkássá legyenek, száz és százezer ember politikai látóköre kitáguljon és általános műveltsége emelkedjék.
Ascher Oszkár színész, előadóművész felkonferálja a Faluszínház előadását /1951
fotó: Magyar Fotó/Várkonyi László
A sztálinvárosi dolgozók is a kultúrnevelési munkán át ismerik meg sokoldalúan, hogy a haza új gazdái és védelmezői lettek. De mit építenek az a saját jólétüket és felemelkedésüket szolgálja.
Egry Irén
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
