Dallam Klub 2400 – Góbé

Új dal érkezett a Góbé zenekar műhelyéből, mi több, a hozzá készített videoklipben további dunaújvárosi kötődésű fiatalokat fedezhetünk fel, de természetesen nem csak ez a dal fő erénye. Tavaly a József Attila Könyvtár rendezvényén a város lakói is megismerhették milyen az, amikor a Góbé életérzés eluralkodik a hallgatóságon, ez most sincs másképpen, nehéz nem felvenni a ritmust, a zene sodró lüktetését a srácokkal.

Várai Áron, a Góbé énekese/frontembere a pár napja megjelent új dalról: “A Miért kell? egy jó kis góbés folk-disco szám, ami az érzések felismeréséről, majd ennek a reménytelen helyzetnek, a szeretett nőnek a kényszerű elengedéséről szól. Az alma szimbolizálja a szerelmet ebben a történetben. A zene egy lendületes, sodró folyam, amit a népdal alap lüktetése hozott magával, így segít a hallgatónak bulizva feldolgozni ezt a nehéz szituációt. Amellett, hogy Bartók Béla első gyűjtésén alapszik – amit 1904-ben a kibédi Dósa Liditől hallott, és azonnal fel is dolgozta a Székely népdal énekhangra és zongorára című művében –, egy másik darabjának részlete is elhangzik, az 1907-ben írt Három csíkmegyei népdal harmadik tételének eredeti dala. Na, ettől góbé a Góbé, autentika, modernitás és értékközvetítés izgalmas egyvelege.”

Valahogy így, ezzel az új dallal máris jobban indul a hét, legyen még sok ilyen alkalmunk, akár személyesen is, egy koncerten!

Bartók Béla előtt tiszteleg a Góbé folk-disco szerelmes dala – klippremier a hvg.hu oldalon

Friss hírek, további érdekességek a zenekar közösségi oldalán:

 Góbé

Dunaujvaros