Kisalföld – 2011. március 12.

A szocializmus, ahogy a nők megélték

A GAZDASÁG DÖNTÖTT, MUNKÁSOK LEGYÜNK VAGY ANYÁK

FARKAS JUDIT
Női egyenjogúságot hirdetett a szocialista állam, ám a propaganda és a valóság nem fedte egymást. Ez derült ki Tóth Eszter Zsófia történész kutatásaiból, aki munkásnőkkel készített interjúkat. Tényleg dicsőség volt lányanyaként szülni? Beleszólhatott a női képviselő az ország dolgaiba? Örült-e minden kismama a gyesnek? A válaszokat kötetben foglalta össze.

A képen Czene Béla 1951-es, Traktoroslány című festménye látható. Forrás: artportal.hu

A nő traktoron, buszon, építőbrigádban, gyárban a gépek mellett, a férfiakkal egyenrangú nő mellett állt ki elméletben az egykori szocialista állam. Na de beleszólhatott-e az ország dolgaiba a munkásnőből lett országgyűlési képviselő, és valóban dicsőség volt-e a Ratkó-korszakban lányanyaként gyereket szülni? Anyáink, nagyanyáink elbeszélései nem mindig vágnak egybe a hivatalos kurzussal.
– Ha most nem szólítjuk meg azokat a lányokat, asszonyokat, akik átélték a korszakot, csak a hivatalos álláspontnak megfelelő szövegeket olvashatjuk – vallja Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, aki tizenöt éve készít interjúkat a szocialista időszak tanúival. Megannyi ellentmondásra világít rá Kádár leányai – nők a szocialista időszakban című könyvében, ítélkezés nélkül, a korszak megértésének igényével.

TÓTH ESZTER ZSÓFIA a munkásnőkkel készített interjúk mellett a korszak sajtóját és filmjeit is elemezte, hogy megértse a korszakot, kiderítse, hogyan éltek a nők a szocializmusban, mi foglalkoztatta őket. Képviselők a kor celebjei Aktuális téma volt a női kvóta kérdése, hiszen Magyarországon a parlamentben mindössze 9 százalék a női képviselők aránya. A szocializmusban megszabták a nők arányát a parlamentben, ám a honanyák szava nem ért ugyanannyit, mint a férfi politikusoké. A férfi képviselők leereszkedő jóindulattal viszonyultak hozzájuk, derült ki két, munkásnőből lett országgyűlési képviselőnő visszaemlékezéseiből. Harisnyagyárból kerültek 30 éves koruk körül a parlamentbe, és azt tapasztalták: a jóindulat addig tart, amíg nem akarnak országos kérdésekbe beleszólni. Helyi ügyekben azonban tudtak folytatni érdekkijáró tevékenységet és karrierjük csúcsaként élték meg az Országgyűlésben töltött időszakot. Akkoriban a nők aránya 25-30 százalék volt a parlamentben. A kornak megvoltak a maga “celebjei” is. A sajtóban rengeteget írtak az élmunkásokról, később sztahanovistákról. “Gábor Sándorné, a kelenföldi Goldberger gyár szövőnője, aki Kossuth-díjának átvételekor 34 éves volt, konyhabútorra költötte a kitüntetéshez kapott summát” – feltűnő, hogy bár a “szocialista embertípusra” nem jellemző a fogyasztási javak halmozása, fogyasztási cikkekkel illusztrálják, miért érdemes belevetni magunkat a munkába, a pártéletbe. A kor “celebjeiről” propagandafüzeteket is készítettek. Ezekben a fő hangsúly a munkamódszereiken volt. A hadifogságból hazatérő férjek azonban aligha lelkesedtek az élen járó szocialista módszerekért. A fogyasztási javak ecsetelésével tették érdekeltté az embereket – adta meg a magyarázatot az ellentmondásra Tóth Eszter Zsófia. Belecsempészték, amit kellett, a “vörös farok” mellett némi érdekességet az olvasónak. Akkor is érdekes volt arról olvasni, hogy a Kossuth-díjas sztahanovista vájár felesége új ruhában jelent meg a moziban, annyit írtak ezekről a korabeli “celebekről”, mint ma a Megasztár vagy az X-Faktor versenyzőiről. A FÉRFIAS MUNKÁT VÉGZŐ NŐ VOLT AZ IDEÁL AZ 1950-ES ÉVEKBEN, ÁM A GAZDASÁGI SZÜKSÉGSZERŰSÉG HATÁROZTA MEG, MEDDIG DICSŐSÉG EGY NŐNEK TRAKTOROSKÉNT DOLGOZNI. Személyes indíttatás. Azért érdekelt ez a kor, mert még lehet beszélgetni azokkal az emberekkel, akik átélték a szocialista időszakot – osztotta meg velünk Tóth Eszter Zsófia. – Generációs tudat is állt a témaválasztás hátterében: én is az előző rendszerben szocializálódtam, voltam kisdobos, úttörő. Nőkkel nőként sokkal könnyebb interjút készíteni és demográfiai tény, hogy sokkal több nő él a korszakból. A könyv megírása idején én is gyesen voltam a kisfiammal, majd bölcsődébe járt és mi is panelban lakunk. Ezért is volt érdekes azzal foglalkozni, vajon ugyanezek a problémák foglalkoztatták-e a nőket 20-30 évvel ezelőtt.

MODERN NŐ FÉRFIAS JEGYEKKEL
1945 után Magyarországon a nők egyetemre mehettek, munkát vállalhattak, a korszak ideálja a traktorosnő, az élmunkás, később a sztahanovista, a koedukált építőbrigád. Azt is mondhatjuk: férfias jegyekkel ruházták fel a “modern szocialista nőt”. – Nem tudhatjuk, mennyiben alakult volna másképp a nők emancipációja, ha nem kerül sor a szocializmusra – mondja a történész. Az egyenjogúság mindenesetre sokszor látszat volt, a házimunka terhe is a dolgozó nőre hárult.
Az ország újjáépítéséhez, az egyre szaporodó gyárakba szükség volt a női munkaerőre, mégis túlzás azt állítani, hogy ekkor kényszerítették a nőket a munkaerőpiacra addigi “terepük”, a család mellől. A szegény nők addig is dolgoztak gazdaságokban vagy cselédként, a második világháború után pár évig a gyárak mellett cselédnek szegődtek el leggyakrabban a fiatal lányok a városba. Kinyílt előttük a világ, járhattak színházba, olvashattak, vehettek a keresetükből szép ruhákat. A faluról városba bevándorolt fiatal lányokat azonban védtelenekként jelenítették meg, akik kikerültek a férfi családtagok gyámsága alól, így könnyen válhatnak tisztességes nőből erkölcstelenné.
Úgy tartották: férfifelügyelet nélkül nem képesek vigyázni magukra, hiszékenyek, fogyasztási javakért, pénzért könnyen prostituálódnak. A városba település céljai közé tartozott a biztos munkahely mellett a “férjfogás” is, a keresetből pedig még a traktoroslányok is stafírungra gyűjtöttek.

Munkásnők a gyárban: az ipar csak az 1960-as évekig szívta fel a női munkaerőt, a gyes bevezetését is gazdasági alapvetések indokolták 1967-ben.
Forrás: transindex.ro

LÁNYNAK SZÜLNI NEM VOLT DICSŐSÉG
Ha már az erkölcstelenségnél tartunk. Ratkó Anna, a szövőnőből lett miniszter jelmondata – “lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség” más-más megítélés alá esett a hivatalos propagandában és az emberek életében. Azt tartották értéknek, ha családba születik a gyerek. Csak 1945-ben egyenjogúsították a családon belül és kívül született gyerekeket és a fejekben lassúbb volt a folyamat – világított rá a történész. A Ratkó-korszakban elvben minden gyereknek meg kellett születnie, de rengeteg tiltott magzatelhajtás történt az 1950-es években. Többször írtak csecsemőgyilkos anyákról a sajtóban, értetlenkedve, miért nem éltek a szocialista gyermekvédelem lehetőségeivel: az egyik ok alighanem a szégyen lehetett. Inkább az értelmiségi nők mertek egyedül gyereket vállalni, ám a téma jó ideig tabu volt a sajtóban.

Nemzetközi nőnap

A Nők Lapjában 1963-ban írtak először egyedülálló anyáról és a ’60-as években született meg az első leányanyát pártoló cikk. Okos lányok címmel zajlott a témában vita, pró és kontra érvekkel, és négy anyát szerepeltet Gárdos Péter is Vészcsengő című filmjében, akik tudatosan vállalnak egyedül gyereket – elevenítette fel a múltat Tóth Eszter Zsófia. Volt köztük elvált nő, volt, aki családos férfitól várt babát.
Könnyűvérűnek tartották a korszak ideáljait, a traktorosnőket is – nyilván azért is, mert férfiak között dolgoztak. A feleségek, barátnők ezt nehezen tűrték. Azt egyébként, hogy meddig dicsőség nőnek férfias munkakörben helytállni, az aktuális gazdasági szükségszerűség határozta meg. Az 1960-as években, amikor már nem volt szükség annyi női munkaerőre, arról cikkeztek, hogy meddőséget is okozhat ez a munka, mert ráz a jármű. Már akkor természetes volt az is, hogy ugyanazért a munkáért a nők kevesebb fizetést kaptak. Elbocsátásnál inkább a feleséget küldték el, mint a férjet.
1967-ben vezették be a gyermekgondozási segélyt, azaz a gyest. Még nyugatabbra is irigyelték a szocialista vívmányt, hogy a nők három évig otthon maradhatnak a gyerekekkel, ám alapvetően gazdasági szükségszerűség volt a bevezetése. Nem várt tünetként lépett fel azonban a gyesneurózis.

Nőnap Sztálinvárosban (a mai Dunaújváros) 1956-ban.
Kötelezővé a nőnap ünneplése a Rákosi-diktatúrában vált. 1948-ban került szovjet mintára a nőnap március 8-ra.
fotó: Magyar Fotó/Fényes Tamás

GYESEN A LAKÓTELEPEN
“Az ember bedilizik a négy fal között. (…) Egyedül marad a kisgyerekkel, aki még csak alszik meg eszik, és nincs vele más dolog, mint 3-4 óránként megkotyvasztani a papikáját és tisztába tenni… A mosást elvégzi az automata, a takarítás is gyorsan megvan ezekben a vadonatúj lakásokban. (…) Egyik-másik szomszédasszonnyal már kitárgyaltam: Tardylon élnek meg Eunochtinon”- így vallott a bezártságról egy akkori kismama.
– Az anyák lázadtak az ellen, ami 100 éve még természetes volt, hogy otthon maradjanak a gyerekükkel. Nem csoda, hiszen a szocialista társadalomban a munkahelyi közösséget értéknek tekintették, a női munkavállalást pedig sarkalatos kérdésnek az egyenjogúság szempontjából – magyarázta a történész. Kiestek a munkaerőpiacról, emiatt éltek át nehéz időszakot, beszűkült az életterük, a társadalmi kapcsolataik. Több város több lakótelepe magáénak tekinti a történetet, amelyet a Falfúró című film is feldolgozott: gyeses anyukák unaloműzésként prostituáltként dolgoztak a presszósnő közvetítésével. A kuncsaft albumból választhatta ki a neki tetsző hölgyet, a képeken a fej nem látszott. Az egyik nőt török papucsa buktatta le, amelyet a férjétől kapott.

Azt azonban nem lehet kimondani, hogy a nők, azon belül a kisgyermekes anyák rossz foglalkoztatási arányairól – utolsó előttiek vagyunk az Európai Unióban – a gyes bevezetése tehetne. A nőket ugyanis egy idő után már nem szívta fel az ipar. A képzetlen női munkaerő ráadásul az ’50-es években még elvégzett olyan nehéz fizikai munkát, amit a ’70-es években már nem vállalt el.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Pásztor Anita – Női reprezentáció az 1950-es évek magyar
propagandaplakátjain

noireprezentacio

forrás: http://acta.bibl.u-szeged.hu/64499/1/006_002_198-227.pdf