Illedelmesen bevallom, Beretka Ádám új dalát már a videóklip megjelenése előtt hallhattam, megfelelő elfogultságom miatt viszont csak jót mondhatok róla, tetszik, fiatalos, olyan igazi Ádámos, magas színvonalú ahogy azt tőle megszokhattuk. Egy centivel sem került alacsonyabbra az a bizonyos léc. Sőt! A Hófehér Tavasz című új dalának megjelenése apropójából faggattam a hátunk mögött hagyott igazán eseménydús időszakról.
– Érettségit követően, illetve szinte azzal egy időben zajlott a kereskedelmi televízió tehetségkutató műsora, melynek az élő adásába is bejutottál. Milyen élményekkel gazdagodtál, mennyire volt megerőltető, egyáltalán milyen emlékek maradtak meg benned?
– Nagyon megterhelő volt a műsor, ezt minden versenytársam nevében kijelenthetem. Talán a legfontosabb eredménye ennek az egésznek, hogy bekerültem abba az alkotó, zenei közegbe, ami itthon most az úgynevezett zeneipart alkotja. Nagyon sok barátot, társat és legfőképp a kapcsolati háló bővült a legjobban.
Kiss Kevint tudom kiemelni, ő is le van terhelve most bőven, de turné közben még így is ír és követ, figyel, hogy mi van velem. Jó érzés hasonszőrűek közt mozogni. Mindenkivel jóban vagyok!
– Tartod még a kapcsolatot a tehetségkutatós mentoroddal?
– Alexxel nem nagyon beszélek, érdekes ember, tisztelem. Nagyon jó dalokat ír, viszont az igazi mentorom apukám!
– Gimnázium után kinyílt a világ, Budapesten tanulsz egy könnyűzenei szakiskolában. Kik egyengetik most a zenei pályádat, milyen hatások érnek a mindennapokban? Továbbra is egyedül, vagy esetleg már gondolkodtál zenekari felállásban is?
– Eldöntöttem még gimnázium 10. osztályában, hogy a zenének fogok élni. Ezért fogok mindent megtenni, harcolni, küzdeni fogok az álmaimért. Az érettségi időszak közben már zajlott az X-Faktor előkészülete, abban a periódusban íródott a Félember is.
Most Budapesten tanulok a Kőbányai Zenei Stúdióban. Elég sok mindenről lemaradtam az első félévben, de diákok és tanárok egyaránt segítenek behozni a lemaradásokat. Most egy új managementhez kerültem, ami igazán hozzám való, tudok alkotni és nagyon barátiak a szerzőkkel. A Gold Recordnak is nagyon sokat köszönhetek, emellett Somogyvari Daninak aki hatalmas forma és producer de inkább művész, vele készült a Hófehér Tavasz című dalom is. Nem utolsósorban a SilverHill Studio és csapatának örülök mert most már egy családdá vált nem csak alkotói, zenei közeg. Ott Kerekes Pál producert is kiemelném! Vele készül a legújabb zeném is.
– Csak a zene?
– Úgy tűnik, hogy csak a zene marad! Hangszereléssel, szövegírással, studio munkával is szeretnénk foglakozni mint producer. Már elkezdtem alkotni ilyen módon is.
– Mikor láthatunk újra színpadon várható-e újabb Beretka Ádám koncert, akár itthon, Dunaújvárosban?
– Tervben és szervezés alatt vannak koncertek! Örülnék ha Dunaújvárosban is tudnék játszani. Zenekari felállásban és egymagam is játszok élőben.
Pesten nagyon sok ember jön oda hozzám, vannak akik egészen sokat beszélgetnek velem nem csak egy ölelésre vagy képre jönnek oda hozzám.
– Mit lehet tudni az új dalodról, a ma megjelent Hófehér Tavaszról??
– A dal egyfajta boldogtalan világot dolgoz fel, megfelelési kényszert, emberi kapcsolatok megszűnését, hogy nem lehetek önmagam. A két világ közötti őrlődést majd a megbékélést mutatja be. Ezekre reflektál a ‘hosszú ez a tél’ metafora. De mint mindig, van fény az alagút végén, és a problémák is megoldódnak: ezt üzeni ez a track a közelgő tavasz ígéretével, egyfajta fiatalos köntösben. A dalszöveg rövid idő alatt elkészült, a dallam, a szerkezet viszont több apró részletből állt össze egy egésszé, de sajnos csak az X-Faktor 2022 élőshow után. Végül Somogyvári Dániel producerrel öntöttük végső formába a hangszerelést, megtartva a dal egyszerű gitárra íródott alapját és szerkezetét.
– Köszönönöm a válaszokat, további sikereket, várjuk az új dalokat, és természetesen sok szeretettel várunk itthon Dunaújvárosban, akár gitárral is!
További friss hírek, érdekességek: