Törött cserepek

Népművelés – 1983. július

Törött cserepek

Az erőd területén talált bronzmécses (IM- Gelencsér Ferenc)

Miért, miért nem, egykori tanácselnökünk ellenszenvvel viseltetett a régészet és a régészek iránt. Ő új várost, szép várost, jó várost akart létrehozni, ahol az emberek jóllaknak és jól laknak. No de minek ehhez a múltban kurkászni, fületlen bögréket, szuvas csontokat, megzöldült rézcsatokat és függőket kikotorni a földből, sőt még ki is állítani ezeket a kacatokat? Ráadásul makacs, habókos régészek alkalmatlankodnak az építkezési területen, egy leendő új városrész gyorsan közművesítendő terepén! Hát nem, ezt ő már nem engedi! Ez a város nem lesz a törött cserepek városa!
A múzeum dolgozói küldöttségbe mentek az elnökhöz, érveltek, könyörögtek, magyaráztak – mindhiába. Végül az elnök így zárta le összejövetelt:
– Most azt hiszik, hogy én utálom magukat. Hát idehallgassanak, próbálják meg, ássanak egy kutatóárkot, egyetlenegyet, értjük egymást? Ha találnak benne valamit, nem bánom, maguké a terület egy hónapig, kérhetnek gépeket, is. Amit találnak, azt én is megnézem, olyan legyen ám… Ha ugyan találnak. Értjük egymást?
Értették a régészek, hogyne értették volna. Arról volt szó, hogy a város tőszomszédságában, s a hatvanas évek idején már részben alatta húzódott az a hajdani polgárváros, amely a dunai limes mellett fekvő erődítmény, Intercisa falain kívül alakult ki a római birodalom utolsó évszázadaiban. A régészek rengeteget vártak ettől az ásatástól. Márpedig, ha egyszer teleépítik a területet panelházakkal…
Nem sok idejük maradt a töprengésre, péntek este volt, és hétfőn reggel hozzá kellett látniuk. Mit tegyenek?
Akkor megszólalt a római kori régész:
– Produkálni kell az öregnek egy szép, gusztusos leletet. Arany is legyen benne.
Az igazgató fölhördült:
– Pont nekünk lesz olyan mázlink!
– Tudod, mit? Bízd rám a dolgot. Hétfőn nekiállunk és ásunk egy árkot. Bízzál meg a szimatomban.
– Rendben van. Rád bízom. Teljes felelősséggel.
A régész senki mást nem avatott be tervébe, csak az először meghökkent, később teli tüdőből hahotázó néprajzos lányt.
Az igazgató hétfőn reggel elutazott a megyeszékhelyre, halaszthatatlan dolgai voltak… Régészünk pedig teljes szerelésben, ásós, ecsetes, spachtlis, fényképezőgépes, rajztáblás munkatársaival együtt kiment a terepre. Egy dühös munkavezető, egy földgyalu meg sok bámészkodó építőmunkás várta.
A régész körbejárta a terepet, egy felvonulási épület sarkából célba vette a másik épület sarkát, aztán unottan rámutatott egy pontra.
– Földgyalu egyelőre nem kell, kezdjék el ásóval, egy nyomnyi mélyen, itt, Pista bácsi. És az épület sarka felé haladjanak.
A két ember elkezdte az ásást. A régész előttük járt a térdig érő gazban, nagyon komoly, szakértő képpel. Cigarettával kínálta a munkavezetőt, ivott egy kortyot az építők ceglédi kannájából, egy esőáztatta pallódarabot félrelökött az ásók-lapátok híjából, és nagyon figyelmesen nézte a palló helyén lenyomódott gazt.
– Várjanak.. . itt lesz valami… Majd én! – és letérdelve kiemelt egy gyeptéglát. Persze csak ő tudta, hogy az gyeptégla, és hogy az előző éjjel itt még bolygatatlan volt a föld. Néhány ügyes mozdulattal napfényre hozott egy teljesen ép üvegedényt – ezüst pénzdarabok csillogtak benne. Egy arasznyival odébb egy lapocka meg két lábszárcsont hevert a napsütésben.
Örömujjongás, fényképezés, egy restaurátor gyanakodva néz, a néprajzos lány somolyogva rajzolni kezdi a leletet “in situ”. Küldönc a tanácselnökhöz, az fél órán belül ott is van.
– Na, mi újság?
A régész válasz helyett rámutat a “leletre”, azután kiemeli az üvegcsét, és tartalmát az elnök markába önti. Nyolc ezüstpénzt. Az elnök nézi. A régész megszólal.
– Nem törött, nem is cserép, hanem üveg, egy teljesen ép illatszeres tégely, benne ezüstkincs.
– Ezüstkincs – dörmögi az elnök, azután derűs képet vág. – Hát akkor folytassák, és találjanak sok szépet. Kincset! Jó munkát…
Az igazgató délután elővette a régészt.
– Tudod, hogy lebukhatunk? Elsősorban te.
– Te is – vigyorgott amaz.
– De hogy jutott eszedbe egy második századi üveget odacsempészni a negyedik századi területre és teletölteni avar pénzzel? Te teljesen megőrültél!
– Nézd, az öregnek kincs kellett, lehetőleg arany. De hát csak ezüst volt, viszont szép fényesre glancoltam. Gondolod, hogy van neki fogalma arról, mi a különbség a római meg az avar pénzlelet között? És van neki fogalma a második meg a negyedik századról?
– Na de a csontok!
– Azokat innét az udvarból vittem ki: a tavalyi leletmentés előtt Pista bácsi összeszedte a rétről a birka- meg kutyacsontokat.
– Mondom, hogy te bediliztél!
– Viszont meg van mentve a terület, és a város nem lett a törött cserepek városa. Fogadjunk, hogy ezt soha többé nem halljuk az öregtől!
És igaza lett.