“Város lesz, csakazértis…”

A Partizán Produkció podcast adásának műsorvezetői a július 1-3-ig tartó Építészfesztivál alkalmából az eseménynek idén otthont adó Dunaújvárosról – születési nevén Sztálinvárosról – beszélgettek Végh Árpád építészettörténésszel, aki nem csak kutatja a város történetét, de Takács Ákos műsorvezetővel együtt az Acélvárosban is nőtt fel. Az adásban megemlékeztek a város szélesebb körben kevéssé ismert tervezőjéről, Weiner Tiborról, akinek fordulatos életútja a budapesti Műegyetemről, a Bauhaus “vörös brigádjának” tagjanként moszkvai, párizsi, majd chilei emigráción keresztül vezetett végül a pentelei fennsíkra. A löszháton húzódó kukoricaföldek helyére az ország első szocialista városát kellett elképzelnie, majd – életét a továbbiakban e munkának szentelve – megvalósítania.

Sikerült valódi várossá válnia az acélkombinát kiszolgálására épített lakótelepnek az elmúlt több, mint 70 évben?  – Hogyan képződött meg a városalapítás romantikus mítosza az utópikus propaganda mellett és alatt? – A “jövő városa”, vagy “bűnös város” volt a korszak egyik legnagyobb társadalmi olvasztótégelyeként és ugródeszkájaként működő település? – Mi a valódi szocreál és miért szerethetjük? – Hogyan szerezheti vissza az elveszni látszó jövőjét egy zsugorodó iparváros? – Hol bujkál Lenin elvtárs és ki tervezte az újvárosi betonpókot?

Hallgassátok meg különkiadásunkat és gyertek el 2-án szombaton Dunaújvárosba a fesztiválra, ahol végre élőben is találkozhatunk!

Építészfesztivál – Future Perfect // FESZTIVÁL

Részletes programajánlók, további információk

 

Dunaujvaros