106-os szoba

Sztálinvárosi Hírlap – 1961. október 13.

Október 15-én megnyitják a Tanács Dózsa György úti, új munkásszállóját

A Dózsa György út végén, a vá­ros szélén, három hétemeletes épület magasodik a járókelők szeme elé. Az első épület bordó színeivel hívja fel a figyelmet, ez a Kerpely Antal Kohászati Technikum növendékeinek szállója lesz. Ebben az új hétemele­tes szállodában közel háromszáz ta­nulót fognak elhelyezni. A második, középső épület, pasztellkék színeivel emelkedik ki a környezet keretéből. Ez a 26-os Építőipari Vállalat dol­gozóinak a szállója, és már három hónapja üzemben van. A harmadik épület, amelynek falai szürkés színt öltöttek, a tanács vállalatainak férfi munkásszállója. Jelenleg 145-en laknak az új épületben, amely azon­ban hivatalosan csak a jövő héten nyílik meg.
A tanácsi szálloda az Ingatlanke­zelő Vállalat kezelésében van és ezért Neumann György igazgató ka­lauzolt végig az épület emeletsorán, hogy megmutassa a tanácsi vállalat dolgozóinak új és szép otthonát.
Látogatásunkat a hetedik emele­ten kezdtük, ahol sokáig gyönyör­ködtünk a mintegy húsz méteres, a Dózsa György úti homlokzatra épült, elegáns, minden kényelemmel be­rendezett üvegfalú kultúrteremben. A kultúrterem, kényelmes színes fo­telekkel, kis asztalokkal, szőnyeggel van berendezve. Egyik sarkában esz­presszó lesz, ahol a dolgozók szóra­kozásuk közben feketekávét, édes­séget és üdítő italokat fogyaszthat­nak.
Az emeletek mindegyikén 11 szo­ba van, tíz négy ágyas és egy két ágyas. Minden emeleten van egy tá­gas, hat fülkével ellátott zuhanyozó és 10 kagylóból álló mosdó sor. Min­den héten kétszer melegvizet szolgál­tatnak a szálló lakóinak. Minden emeleten gázbojleres, úgynevezett melegítő konyhákat rendeztek be, ahol a dolgozók az ételeket megme­legíthetik és az ott levő kis aszta­loknál elfogyaszthatják.
A szálló szobáinak berendezése a legapróbb tárgyaktól a nagyobb bútordarabokig, teljesen új. A hófehér ágyak, a könnyű, de meleg fehér hu­zatos paplanok, az egyszemélyes szekrények, az ízléses, csúsztatható függönyök, mind-mind a tanács elő­relátó gondoskodásáról tesznek ta­núságot. A szobákban mindenütt pél­dás rend és tisztaság uralkodik.
– A tanácsi férfi szállónak nem szigorú, de a követelményeknek megfelelő házirendje van – mondja Neumann igazgató. – A szobákban nem szabad főzni, a bőröndöket nem szabad a szekrény tetejére helyezni, mert erre a célra külön tiszta, szá­raz helyiségek állnak rendelkezésre, amely polcokkal van felszerelve. A berendezési tárgyakra mindenki­nek vigyázni kell és az egyik legfon­tosabb szempont: a tisztaság.
Az egyik szobában egy már idő­sebb tanácsi vállalati dolgozóval ta­lálkoztunk, aki éjszakai műszakban volt. Megkérdeztük tőle; hogy tet­szik a szálló, hogy érzi magát új ott­honában?
– Huszonöt évvel ezelőtt, amikor már jól értettem a mesterségemet és nyomortanyán laktam, hinni sem mertem, hogy valamikor ilyen kör­nyezetben, ilyen kényelemben és ilyen olcsón fogok lakni…
A munkásszálló lakói a melegvíz használatával együtt havonta 140 fo­rintot fizetnek.
Ezzel az új szállóval városunk szociális hálózata ismét, egy kitűnő létesítményei gazdagodott.

k. p.

A dunaújvárosi Kerpely Antal Kohóipari Technikum új diákotthona 1962. május 18-án
fotó: MTI/Petrovits László

Fejér Megyei Hírlap – 1962. április 4.

Hajdú Tibor elvtárssal, az MSZMP Dunaújvárosi Bizottságának osztályvezetőjével beszélgetek. Szóba kerül a párt határozata a munkásosztály helyzetéről. A Dunai Vasműbe irányít: azóta sokat változott nálunk a munkások szociális és kulturális ellátottsága – mondja. A Dózsa György úton három, hét emeletes, a Vasmű úton egy kétemeletes, a Radarban pedig két, háromemeletes munkásszálló épült. Szavai nyomán indultunk el a Vasmű I. számú szállodája felé…

Épülő munkásszállók a Dózsa György úton – 1961. május 19.
fotó: MTI/Bárándi István

A veterán Matuska János kihúzza magát, amint a széles lépcsőházban az első emeletre lépkedünk.
– Ez az egyes számú szálloda! Ne, ne úgy jegyezze fel, hogy munkásszálló. Szálloda ez kérem! Nem is akármilyen. Látták a hallt? Bármelyik magyar szálloda megirigyelhetné. S a szobák? Jöjjenek, nézzék csak meg!
Négyszázhúsz személyes ez a szálló. S alig kétéves a múltja. Innen egy kőhajitásnyira egy újabb, már 450 személy befogadására alkalmas épület áll. S napjainkban adják át a harmadikat is, ahol ugyancsak 450 szentély kap meleg, barátságos otthont.
Csak úgy találomra nyitunk be az első emelet 106-os szobájába. A falak mellett négy ágy. Az ablakon csipkefüggöny. Szőnyeg a két-két ágy között. Mindegyik ágy fejénél egy-egy éjjeliszekrény, olvasó lámpa. Juhász Károly miután kiolvasta az aznapi újságot, a Népszavát, műszakba indul, Komótosan kiemeli a falbaépített szekrényből a nadrághoz tartozó kabátot, magáraölti s indulna is, de néhány percre visszatartjuk.
– Fél egy! Ilyen korán?
Visszaakasztja a ruhatartót a
szekrénybe, bezárja, aztán mosoly fakad két szemében.
– Igen, mire megebédelek, elmúlik egy óra s igazán illik legalább fél órával előbb megjelenni a munkahelyen.
Az Erőműben legalább is ez a szokás. S az időben érkezést elvárják az idős szakmunkástól, Juhász Károlytól is.
Beszélgetni kezdünk a múltról, jelenről.
– A felszabadulás előtti időről nem szívesen beszélek, pedig nem kerestem rosszul, lakásom is volt, két szobás. A fizetésem meg nyolcvan fillér volt egy órára. Azt mondanák erre: szépen kapott havonta, nem élhetett rosszul. De ez csak a látszat volt. Bezzeg a kollegáim, barátaim…
– Miért említi őket?
– Micsoda idő volt az, a front előtti idő! Szakáll András, aki ma az egyik Debrecen melletti gyárban vezető beosztású, meg Bajtai István, aki ma a MÁVAG-ban az ipari tanulók “főnöke”, de sokszor étkeztek nálam. Ők, meg sok társuk, hiszen annyi fizetést kaptak, hogy nem volt elég sem maguknak, sem a családnak. Nem túlzás: a felszabadító harcok idején tizenhat embernek adtam kosztot egy hónapon át, 1944 utolsó hónapjában. Így aztán a szépnek mondott nyolcvan filléres órabér sok gazdára talált. Dehát ezt a végleg letűnt időt, meg a mát ne is hasonlítsuk össze …
– Mennyit keres most?
– Tíz forint ötven fillér az órabérem.
– S hányan vannak rá?
– Ketten a feleségemmel.
Leánya 27 éves, férjnél van, fia pedig most harminc éves, nős ember, családos.
– Mivel tölti szabadidejét otthon?
– Ha hazautazom, legtöbbször a sógoromhoz járok, aki asztalos. Viszek egy-egy üveg bort, ő étellel kínál, meg süteménynyel, elbeszélgetünk. És még soha nem gondoltunk arra, hogy terhesek ezek a látogatások mert futja a kasszából. Nem úgy mint régen…
Azt is elsorolja, mibe kerül ez a szép, szállodai lakás.
– Havonta 140 forint a lakbér. Az ebéd 3,60 forintba kerül naponta. Itt szoktam reggelizni a szállodai Bisztróban, általában kakaót, két zsemlyével. Vacsorára meg vagy vajat veszek, vagy öt-hat forintért meleg ételt fogyasztok az étteremben.
Lefelémenet ismét Matuska János beszél.
– Abban a 140 forintban benne van a hideg-melegvíz szolgáltatás, a takarítás, fűtés, világítás, minden, ami az ember kényelméhez szükséges. Tavaly például éves átlagban 209 forintba került egy-egy ember itt tartózkodása havonta. Ami a 140-en felül van, azt az állam adja.
A hallban három munkás folyóiratot, újságot olvas. Szemben a könyvtár, két fiatalember választ éppen olvasnivalót. A folyosó másik felén porszívó motorja sivít, mert ilyenkor még takarítják a szobákat, folyosókat.
Most érkezik a postás, ölrevaló levelet hoz. Leteszi a portás elé, aztán barátságosan tiszteleg s jelentőségteljesen biccent fejével az egyik újságot olvasó felé.

O. T.

Dunaújvárosi Hírlap – 1962. december 21.

Fiatal lányok a Kerpely Antal Kohóipari Technikum kollégiumának bejárata elõtt 1963. szeptember 5-én.
fotó: MTI/Fényes Tamás

Kollégiummá avatták a Kohóipari Technikum diákotthonát

Csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között avatták fel az ország százhetvenedik diák-kollégiumát, a Kohóipari Technikum diákotthonát. Az egyik hétemeletes Dózsa György úti épületben elhelyezett kollégiumban kétszázhúsz diák tanul. A kollégiumavatáson, amelyet a Bartók Béla művelődésházban tartottak meg, részt vettek a hazánkban tartózkodó kubai egyetemi diákszövetség küldöttei is, akik az avatás alkalmából kis kubai zászlót ajándékoztak a fiataloknak. A kollégium működési engedélyét Oláh János, a KGM személyzeti és oktatási osztályvezetője nyújtotta át Imre György kollégiumi igazgatónak. A KISZ Központi Bizottságának kollégiumi zászlaját Gaál Gyula, a KISZ KB munkatársa adta át a diáktanács elnökének.
A kollégiumavatási ünnepség második részében a kollégiumi diákok ünnepi kulturális műsort adtak.

Iskolások csoportja sétál az új épületek elõtt. – 1963. szeptember 5.
fotó: MTI/Fényes Tamás