Fényes szellők fordulása
Az utóbbi néhány év magyar filmjei már-már olyan érzést keltenek bennünk, mintha mostanra érett volna be a keserű gyümölcs: az ötvenes évek politikai és emberi torzulásaival történő elszámolás ideje.
Pedig, mindenki meggyőződhet róla, hogy magában a politikai és kulturális életben, s ehhez kapcsolódóan például az újságokban nyoma sincs egy ilyesfajta programszerű kampányfeladatnak. S nagyon is megnyugtató, hogy az ilyesmi ma nem szokás: nem felülről diktálják a művészek témaválasztását.
Miért van mégis az, hogy filmalkotóink egész sora most érez belső indítékot megvallani regényes hőseik útján személyes véleményét és vívódásait a három évtizeddel ezelőtt kialakult, súlyos ellentmondásokkal terhes történelmi körülményekről?
Talán Bacsó Péter új filmjének a címe némileg feleletül szolgál a kérdésre. E film címe ugyanis: “Tegnapelőtt”. Azoknak az időknek, amelyeket történelmi értelemben tegnapelőttnek mondhatunk, itt élnek még köztünk az átélői, a csinálói, a tanúi. Semmi véletlen sincs abban, hogy a filmalkotók közül egyszerre többnek mostanában lett fontos és sürgős a személyi kultuszban és az akörüli korszakban szerzett közvetlen élményeik, tapasztalásaik nyomát rögzíteni a filmszalagokon. Hiszen meglehet, mire még egyet lapozunk a történelmi naptárban, erre már nem futja az időből.
De Bacsó új filmje azt is bizonyítja, hogy kellett is ennyi idő az élmények tisztábban látásához, a tapasztalások higgadt leszűréséhez, ami egy pillanatra sem jelenti azt, mintha a “Tegnapelőtt” higgadtan és hűvösen “helyére tett” események krónikája, mindennek a bölcs leszűrése lenne. Ellenkezőleg: a “Tegnapelőtt” nagyon is elevenen izzó film. Bizonyos azonban: az eltelt harminc-harmincöt év is közrejátszott abban, hogy a fényes szellők korának lelkes lángolásából az alkotó érzései, gondolatai mélyén létrejöjjön ez a fájdalmas, perzselő izzás.
1947-ben, amikor a film cselekménye elkezdődik, a népi kollégisták indulójában, de tetteikben is még benne dübörög a “holnapra megforgatjuk az egész világot” elszántsága. Sokfelől sereglettek össze ezek a fiatalok, legtöbbjük szegényparaszti és munkás környezetből. Az a lány, akit a film története a főhelyre állít, Gönczi Dorottya, valamivel “messzebbről” érkezik közéjük. Apja falusi kocsmáros, aki az apácáknál nevelteti a lányát. A kedvesnővérek azonban alig valamivel az érettségije előtt kizárják őt az intézetből, mert marxista könyveket találnak nála. Dorottya sodródását a munkásmozgalmi élet felé eleinte még nem az öntudat, hanem a szerelem irányítja, de a megszeretett népi kollégista fiú, Karcsi hamarosan megszeretteti vele a lendületes, vállvetett közösségi építőmunkát.
Igó Éva, Nemcsák Károly és Dörner György
Izgalmas, szívdobogtató vállalkozások és kalandok részese lesz Dorottya; ott van a jugoszláviai nemzetközi ifjúsági vasútépítésnél, a baloldali győzelmet hozó választási csatában, egy pénzes dőzsölőkkel teli éjszakai mulatóhely rajtaütésszerű felszámolásában. Még túlkapásaikat is őszinte hitük és odaadásuk menti. De kell a bűnbak, és ez Karcsi lesz. Az egységes szándék és akarat lassanként széttöredezik. Közéjük lopakszik a mesterségesen szított megosztó gyanakvás és megbélyegzés. Beindul a törvénytelenség olykor egészen személytelennek mutatkozó gépezete. Akik az ifjúsági mozgalomban még harcostársak voltak, egyszerre csak végzetesen szembekerülnek egymással. Egyikük igaztalanul ítél a másik felett, a másik ártatlanul bűnhődik… már csak egy aláírás kell a hamis, előre legépelt “tanúvallomás” alá.
Dorottya egy ideig, amíg csak a gerincessége, tisztessége, lelkiismerete kitart, nem hajlandó erre a gyorsan odafirkantható aláírásra. Aztán megtörik, mint annyian, s az oly szépnek és őszintének érzett kapcsolatok omladékai őt is maguk alá temetik.
Egy tiszta ember, Dorottya tragédiája a “Tegnapelőtt”. És egy tisztátalan, a mi eszméinktől idegen módszeré.
Ma már, azt hiszem, a személyi kultusz és a torzulások művészi bemutatásának csakis egy célja és jogosultsága lehet. A megértetése mindannak, ami egyáltalán megérthető. A puszta leleplezés – már ez a szó is eléggé rosszemlékezetű – önmagában kevés. Mondhatni semmi. A “Tegnapelőtt”-ben is jó, igaz és magávalragadó mindaz, amit az író-rendező Bacsó – a párbeszédek megírására felkért Karinthy Ferenc segédletével – a tények és a folyamatok megértetésében végez; jó mindaz, amit a szereplők lélektani megnyilatkozásai révén elemzően tár fel, de – meg kell mondani – felesleges, amit, jóllehet a megértetés biztonsága okából, mindehhez még hozzátold. Bacsó Péter valamelyest tulajdon gazdag és termékeny életpályájának a hullámzásait is beleírta-belerendezte ebbe a filmjébe, és sokoldalú és színes élethitele, korhitele van annak – habár nem közvetlenül őróla szól a történet -, amiben ez a személyes lelkiállapota benne érződik, de idegenül hat (mint például a film befejezése). amivel azt mintegy kívülállóként, magyarázóig megfejeli.
Összességében így is nemes művészet és nemes cselekedet a “Tegnapelőtt”, s ehhez Bacsónak igen tehetséges fiatal színészgárdát sikerült összeverbuválnia. Igó Évának ez a Dorottya-alakítás az első filmes bemutatkozása, de csupa-ideg, csupa-érzés lénye, s mély lelki gyökerekbe kapaszkodó értelmi kifejezőkészsége még jó néhány főszerep sikeres eljátszását ígéri. Nem kisebb tehetség nála Dörner György sem, fogjuk látni még őt is filmen, s jó benyomást tett Nemcsák Károly és Tóth Tamás játéka.
Akárhány filmet láttunk is legutóbb az ötvenes évekről, a “Tegnapelőtt” ezek közt, minden eredetieskedés nélkül is őrzi újdonságvarázsát.
Sas György
[arve url=”http://htomi77.hu/film/tegnapelott.mp4″ title=”Tegnapelőtt” autoplay=”false” aspect_ratio=”4:3″ /]
Megjelent: Szabad Föld 1982. május 16.
