A nyomdánk története
1951-1984
| Összeállították: | Abinéri Lajos |
| Bergmann Jenő | |
| Lektorálta: | Sasvári György |
Készítették a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepe Miniatűrkönyv-gyűjtő Klubjának tagjai társadalmi munkában.
Szedése a Szegedi Nyomda fényszedő-üzemében ITC Zapf Book betűtípusból készült.
Tipográfia: Bergmann Jenő
Engedélyszám: 51 948
Kiadásért felel: Gyenti Pál igazgató
Gutenberg késői unokáit; a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepének dolgozóit a közelgő évfordulók arra inspirálták, hogy visszatekintsenek a megvalósulás körülményeire; az alapítók törekvéseire, majd a fejlődés útján nyomon követve rögzítsék ezt azzal a nemes szándékkal, hogy örökül hagyják üzemük történetét az utókor számára.
Ezzel kívánnak maradandó emléket állítani a Dunaújvárosban üzemelő nyomdának.
Öröm számomra, hogy e kollektívához tartozónak érezhetem magam, akik elindítói, megalapozói voltak a ma eredményeinek, akik vállalkoztak a kiadvány megírására, kivitelezésére.
Munkájuk ihletője a szakmaszeretet, a patriotizmus, a vállalati hűség.
A kiadvány megjelenése egybeesik hazánk felszabadulásának 40. év-fordulójával, Dunaújváros alapítá-sának 35. évfordulójával, a nyom¬da több mint 30 éves fennállásának és a két üzem egyesítésének 20 éves közös múltjával.
Ezen tiszteletreméltó kezdeményezés találjon követőkre, gazdagítsa ezzel városaink, megyénk kultúrtörténetét, szolgálva azzal hazánkat, szocialista társadalmunkat.
Gyenti Pál
EZERKILENCSZÁZÖTVEN
A felszabadulást követő ötödik esztendőben a dunapentelei fennsíkon megkezdődött egy új város – hazánk első szocialista városa – és egy hatalmas vaskombinát építése. Az ország minden tájáról toborozták ide az építőket, a jövendő kohászokat és a szűlető város lakóit.
Emiatt a lakások falai emelkedtek, távolabb üzemcsarnokok, a gyáróriás épületeí növekedtek szorgos építőkezek nyomán.
Rövid huszonkét hónap után valóra vált az álom: város született.
EZERKILENCSZÁZÖTVENEGY
A vasmű és a város rohamos építése, az új település kialakulása tette szükségessé a szolgáltatóipar és a kereskedelem létrehozását. Ennek a fejlődésnek egyik láncszemét képezte a nyomda üzembe helyezése.
Az építkezést márciusban láttam először. Bámulatos volt a nyüzsgés, ami akkor itt fogadott.
A Május 1. utcában már álltak a Kockák, éppen a Bivalyokat építették, s formálódott a tulajdonképpeni városmag.
Még ez év őszén, október 2-án, hétfőn munkába álltam az Építők útja 8. szám alatti két-, háromszobás lakásban berendezett nyomdában, mely az Óbudai Nyomda telephelyeként kezdte meg működését. Mi gazdátlanul éltünk, mert a településen nem volt főhatóságunk. Vásárolni nem lehetett se kályhát, se tüzelőt, se szállásfelszerelést, csak igényelni a Szálláshely Vállalattól. De mi nem tartoztunk a beruházókhoz.
November 7-e után, az akkor már hetenként kétszer megjelenő újság, a Dunapentele Építője új névvel, Sztálinváros Építője fejléccel jelent meg. A péntek reggeli kétoldalas lap már úgy jutott az olvasó kezébe, hogy itt készült. Egy Tipograph szedőgépen Nagy István Pestről lejáró kollégánk szedte az anyagot és e sorok írója tördelte.
Az első munkák között szedtem és készült el az a nyomtatvány, melyen aláírásokat gyűjtöttek az itt dolgozók körében, hogy Dunapen-telét november 7-e tiszteletére Sztálinvárosnak nevezzék el. Röviddel utánam állt munkába Csalló Gábor kolléga, aki ma már nyugdíjas.
Abban az időben munkatársak voltak: Ardeleán János megbízott vezető, Makkai István, Cziczinger Katalin. Ők már szeptemberben a gépek és berendezések elhelyezésén fáradoztak.
Aztán belépett Szentes Frigyes gépmester, a Frici bácsi, és Dina Sándorné könyvkötő, A kezdetleges körülmények ellenére is gyarapodott a létszámunk. Novembertől
Zsindely János vette át a nyomda irányítását.
A város vezetőinek segítségével rövidesen új helyiségbe költöztünk. A Szórád Márton út piaci oldalán ez időben barakkszállások sorakoztak, kultúrteremmel és étkezőhellyel. Egy megüresedett barakk lett a nyomda új otthona.
A Nyomdagépszerelő Vállalat itt kezdte meg egy jobban gépesített üzem létesítését. Ez a barakképület a mai főiskola számítógépes tanszékének az udvarán állna, ha nem kerül lebontásra a többivel együtt.
EZERKILENCSZÁZÖTVENKETTŐ
Január 2-án a barakképületben berendezett nyomdában dr. Somlai József vezetésével huszonöten kezdtük, illetve folytattuk a munkát. Itt már külön volt az iroda, a szedőterem, a gépterem és a kötészet. Sőt öltözőnk is volt, igaz a tüzelőraktárral együtt,
Nemcsak létszámban gyarapodtunk, hanem a gépparkunk is szaporodott, bár használt, régi gépként került már hozzánk.
Az államosítás után raktárba tették, így megmenekültek az összezúzástól.
A Nyomdaipari Egyesülés akkor ezeket a gépeket tudta biztosítani:
két Linotyp szedógép, három Wörner gyorssajtó, egy Róna Express, két Kohold automata, két Hungária, egy Dux és egy amerikai tégelysajtó.
Ez év tavaszán már gazdára akadtunk, tanácsi vállalatként a városi tanács vb ipari osztálya lett a főhatóságunk.
Kiss György 1952-től 1976-ig a nyomda dolgozója
Nyugdíjba menetelekor a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült
Ez időben jött a vállalatunkhoz, a Sztálinvárosi Nyomda Vállalathoz – Kiss György, Gyuri bácsi, akivel nyugdíjba meneteléig megszakítás nélkül együtt dolgoztunk. A Tóth házaspár is januárban lépett be. Ők lettek később a vállalat első nyugdíjasai. Már mindketten elmentek közülünk, a “mami” már régen, János bácsi nemrég ment utána. Tóth néni rendszeresen, hetenként két éjszaka fáradhatatlanul nyomta a Sztálinváros Építőjét, a kötészetiek pedig hajtogatták.
Géptermi részlet a barakkból, a gépen fent Tóth Jánosné
Az 1952-ben belépő kollégák közül időközben többen elmentek, majd később visszahozta őket a szívük, és a nyomdából mentek nyugdíjba, de a nyomda őskorában itt dolgoztak, így méltán említhetjük fel nevüket: Szentes Frigyes, Petrovics György, Papp Géza, Burián János, Zimányi Margit (Krizbainé).
Részlet a barakk kötészetéből
A kollégák Budapestről jöttek, így alakult ki a szakmai gárda. A dolgozók férfi- és női szálláson laktak, nem éppen a legideálisabb körülmény között. Kétszobás lakásokban nyolcán-tízen szorongtunk. Alkalmazkodtunk az építőiparhoz – megelőztük korunkat – néhány évig minden szombat szabad volt, viszont a hét többi napján kilenc-tíz órát dolgoztunk.
Az első években a létszám 22-26 között mozgott, az egy főre eső termelési érték 12 500 – 13 000 forintot tett ki.
Öltöző a barakkban
Még 1952-ben, új igazgatóként érkezett a vállalathoz Gabányi György. A legfontosabb munkánk a hetente kétszer megjelenő újság előállítása volt, de rendszeresen készült itt propagandaanyag szemináriumokra, és rengeteg étkezési jegyet nyomtunk, mivel a városban ekkor 20 000 ember vette igénybe a közétkeztetést, reggelit, ebédet, vacsorát.
Ezeken kívül igény szerint kereskedelmi nyomtatványokat is készítettünk.
Nagy örömmel állítottuk elő az akkor jó nevű Sztálinvárosi Építők NBI-es csapatának plakátjait.
Mint mindenütt, így a nyomdában is létrejöttek a politikai, társadalmi szervezetek.
A pártalapszervezet először a Sütőipari Vállalattal volt közös, majd a Patyolattal, a szakszervezet pedig a nyomdászszakszervezethez tartozott. Az első párttitkárok: Tóth János és Becker Géza. Az első szakszervezeti titkár Selyem József könyvkötő kolléga volt.
A barakképület nem váltotta be a reményeket, így megkezdődött a harc egy végleges épületért, ahol a nyomda végleg letelepedhet. A barakk az építkezési terület anyagdepója mellett volt, és az ipari vágányon kis muki-vonatok húzták a megrakott csilléket, nyáron a nagy zaj és a por, télen pedig a hideg tette elviselhetetlenné helyzetünket.
Szentes Frigyes, gépmester. művezető, nyugdíjasként tmk-s
Nemsokára megkezdték közelünkben – a mai nyomda helyén egy vágóhíd építését. De lepincézett alapjainak elkészülte után rájöttek, hogy tulajdonképpen a város közepe, ide nem lehet vágóhidat építeni. Így született meg az elhatározás, hogy ez legyen a nyomda.
1952— 54-ben itt dolgozó kollégák
- Bergmann Jenő szedő
- Hóna Lászlóné berakónő
- Burián János gépmester
- Cziczinger Katalin berakónő
- Csalló Gábor szedő
- Dina Sándorné kőnyvkötő
- Dumanov Józaefné berakónő
- Egerszegi Istvánné könyvkötő
- Gabányi György igazgató
- Horváth Gyula főkönyvelő
- Kiss György gépszedő
- Makkay István gépmester
- Papp Géza szedő, csop.-vez.
- Petrovics György gépszedő
- Radnóti Vilmos dr. főkönyvelő
- Somlai József dr. igazgató
- Szentes Frigyes gépmester
- Szentes Frigyesné adminisztrátor
- Szilágyi Józsefné berakónő
- Tóth János gépszedő
- Tóth Jánosné berakónő
- Varga Mihályné normás
- Varga Sári berakónő
- Varsányi Gyula műszaki vezető
- Zimányi Margit (Krizbainé) könyvkötő
EZERKILENCSZÁZÖTVENNÉGY
Május 15-re elkészült a nyomdaüzem végleges épülete. Nagy örömmel vártuk, hogy megkezdődjék a költözködés.
Az új nyomda kétmillió-hatszázezer forintba került. Átadásakor irigylésre méltó helyet kapott minden üzemrész.
A gépek áttelepítése, az új gépek üzembe helyezése júliusban kezdődött, miközben a barakkban még folyt a termelés.
Egy ideig még mindkét helyen dolgoztunk. s végül befejeződött a költözés, mint honfoglalók birtokba vettük az üzemet.
A letelepítés rendszerszervezője Petrovics György volt.
Az 1954-ben bővült létszám dolgozói
Új helyünkön tovább gyarapodott a létszám, és bővült a géppark. Már közel hatvanan dolgoztak a vállalatnál. Rövid leltár az akkori gépekről: négy szedőgép, tizenkettő nyomógép.
A korábbiak mellé Wörner A/1-es és A/2-es gépek érkeztek.
Petrovics György
Ezeken kívül MIHLE rendszerű A/0-ssal, valamint vágó-, hajtogató-, fűzőgéppel gyarapodtunk. A Pestről, Szegedről érkező új kollégák sem találtak kivetnivalót sem a tágas, szellős, világos épületben, sem a munkakörülményekben.
Közülük említeném meg azokat, akik több éven keresztül, sőt nyugdíjba menetelükig itt dolgoztak.
Abinéri Lajos, Abinéri Lajosné, Madarász Sándor, Balogh László, Csontos Imre, Dankó Samu, Bauer József, Janka János, Szeverényi József, Szlama József, Kecskeméti Pál, Karcagi Béláné, Csupák Mária (Kallóné)
Bóna Rezsőné az első berakónők egyike
A létszám emelkedésével évi 3 millió forintos tervet szabtak a vállalatra. Bővült a megrendelők köre a környékbeliekkel és budapestiekkel. Változott a profil is: a kereskedelmi nyomtatványok és a Sztálinvárosi Hírlap mellett már színes prospektusokat, néhány éves füzeteket készítettünk. Az új igények magukkal hozták, hogy a fejlesztéssel is mind többet törődjön a nyomda.
Rövidesen hozzákezdtünk a cinkográfia berendezéséhez, melyből Kecskeméti Pál főkönyvelő sokat vállalt. Olyannyira lekötötte ez a munka, hogy az induláskor Kalocsay Ferenc fotós és Nagy Margit segédletével aktívan részt vett a klisékészítésben.
Várnagy Tibor cikográfus
EZERKILENCSZÁZÖTVENÖT
Elnyertük az élüzem címet. Az eredményekben szerepet játszott, hogy szilárdult a munkafegyelem, fokozottan javult a szervezettség és növekedett a termelékenység.
 |
 |
| Gabányi György jutalmat ad át Karcagi Bélánénak | 1955 Élüzem-ünnepség |
Krizbainé, Papp Géza, Abinéri Lajosné
Jó szakmunkásgárda főit itt össze, és jó közösséggé formálódott. A válságos időkben, 1956-ban az ellenforradalom sem gyengítette a kollektívát, a kollegák barátok kötelékét, nem ragadtatták el el magukat. Erőszakos cselekményekre nem került sor. A nyomdászok nem szrájkoltak, a nehéz napokban igyekeztek munkájukat végezni.
Létesült munkástanács, de tagjai távoltartották magukat minden meggondolatlan lépéstől, ellenforradalmi szervezkedéstől.
EZERKILENCSZÁZÖTVENHÉT
Nagyon fontos kérdés volt, hogyan alakul a kohászváros helyzete, milyen távlati fejlesztési elképzelések érvényesülnek. Hamarosan eldőlt, hogy a városfejlesztésben nincs megtorpanás. Ez minden vállalatot, így a nyomdát is érintette.
 |
 |
| Az első levonat olvasása. Bergmann Jenő | Tanai Sándor korrektor, munka közben |
Ismét megjelent a dunaújvárosi pártbizottság és a városi tanács lapja, a Sztálinvárosi Hírlap, s a megrendelők a nyomdában készült termékekkel elégedettek lehettek, üzemünk tovább végezte feladatát. Így ment 1959-ig, különösebb változás nélkül.
Szedőtermi csoport 1958. Bergmann Jenő, Csalló Gábor, Vagányi László, Dankó Samu, Fehér Géza
EZERKILENCSZÁZÖTVENKILENC
A város gyarapodásával nőtt a női munkaerőt foglalkoztató vállalatok szerepe, a nyomda is részt vállalt e feladatból, ezért ez év július 1 -tol két műszakra tért át az üzem. A létszám 85-re emelkedett, a termelési terv 5 millió forint volt. A két műszakra való átállás további profilváltozást és a bővülés lehetőségét adta. A helyi lap mellett két üzemi lappal gyarapodtunk, ezek az Üst és az Epítőmunkás, valamint a Dunai Vasmű negyedévenként megjelenő műszaki lapja és a Földtani Kutatás.
Kovács Antal – Tóni bácsi – “örökös rámoló”
Megkezdődött a rendszeres szakmunkásképzés, hogy az utánpótlást biztosítani tudjuk.
Kötészeti hölgykoszorú, ifjúmunkások a mesterükkel:
Bányóczki Ica (Kótiné), Oláh Erzsi, Abinéri Lajosné, Kocsis Mária
Kocsis Mária, Bányóczki Ilona (Kótiné), Csiky Imre, Márkus Gábor, Lacza Istvánné, Janó Mária (Szilágyiné), Ivanics Gyula, Kovács Margi (Sipossné), Markovics Erzsébet (Fazekasné)Tischler Sarolta, Viczai János első tanulónk közé tartoztak, és kevés kivétellel ma is itt dolgoznak eredményesen.
EZERKILENCSZÁZHATVAN
Szinovszky Sándor lett a nyomda igazgatója. Kovács Domokos a főkönyvelő, Bedő Imre a párttitkár, Czobor Sándor a szakszervezeti titkár.
Ez az év jól indult, gyarapodtunk egy Maxima automata nyomógéppel és lehetőségűnk nyílt színes munkák készítésére: prospektusokat, katalógusokat, a BNV-re tájékoztató propagandanyomtatványokat készítettünk.
Ezzel egy időben cérnafűzőgépet, vágógépet helyeztünk üzembe.
Az új lehetőségek nagy hatással voltak a termelés alakulására.
 |
 |
| A felvétel 1961-ben készült a kötészetben. Balra elől Kocsis Mária, hátul Abinéri Lajosné, jobbra középen Fülepné |
Az első automata gép a Maxima Foont Császár József felügyelete mellett |
 |
 |
| Törzsgárdatagjaink közül a Libor házaspár | Vagányi László, Ferter Imre, Csalló Gábor, mind a hárman szedők, ma már nyugdíjasok |
 |
 |
| Szakmai megbeszélés: Petik Kiss Sándor, Bergmann Jenő, Csiky Imre | 1962-ben végzett ipari tanulók Bedő Imre párttitkárral és Abinéri Lajossal |
Érdemes egy pillantást vetni az éves forinttervekre:
| 1960: 1961: 1962: 1963: 1964: |
5 millió forint 6 millió forint 7 millió forint 8 millió forint 10 millió forint |
Legjobban ezek a számok mutatják a nyomda felfelé ívelő útját.
Márkus Gábor gépszedő
Ez az időszak szakmai fejlődésben is sok újat hozott magával, a nyomda szépmíves munkája széles körben kibontakozott.
Szakmai tanfolyamokat indítottunk a vállalat és a szakszervezet szervezésében, Horváth Ferenc tipográfus kolléga vezetésével.
A fiatal kollégák különösen nagy szakmaszeretetről tettek bizonyságot. a korábban említettek, valamint Papp Károly, Scheier Mihály, György Sándor, Császár József. A nyomda nemcsak fiatalokat, hanem középkorú szakmunkásokat is vonzott, jöttek hozzánk szép számmal és sokan végleg letelepedtek a városban, köztük a Duha há-zaspár, a Vagányi házaspár, a Libor házaspár és Darabont Lajos.
Papp Károly kéziszedő, műszaki igazgató
A szakmai ismeretek gyarapítása mellett a termelés szervezése, a dolgozók munkabrigádokba tömörítése és mozgósítása került előtérbe. A vállalatnál a szedők és gépszedők alakították az első brigádot, melyet Gutenbergről neveztek el.
 |
 |
| Fülepné | Kötészetiek: Méhcsné, Fülepné, Ékesrté, Kótiné |
Őket követte a géptermi Május 1. brigád és a kötészeti Béke brigád. Közben változtak a párt- és a szakszervezeti vezetők. Bedő Imre után Fülep Károlyné, majd Sasvári György lett a párttitkár, és létrejött a szerkesztőséggel közös pártalapszervezet. A szakszervezet titkára Ferter Imre, majd Burián János lett. A Dunaújvárosi Nyomda Önállóságának utolsó esztendeje 1964.
A gazdasági számítások, valamint a fejlesztési és szervezési szempontok indokolttá tették, hogy a megyében működő két nyomdát ősszevonják.
Bergmann Jenő
EZERKILENCSZÁZHATVANÖT
A nyomda történetének kiemelkedő eseménye, hogy a megyei tanács 1964. december 29-i határozata alapján, 1965. január 1-i hatállyal egyesült a székesfehérvári és a dunaújvárosi nyomda. Az összevonás gondolata már előbb és több esetben is felvetődött, azonban hol az igazgató személyének kiválasztása, hol egyéb okok miatt ez meghiúsult.
Különböző gazdasági számítások igazolták, a szervezési és fejlesztési szempontok pedig indokolttá tették a két nyomda összevonását. Annál is inkább, mert az országban már csupán a dunaújvárosi nyomda volt ebben az időben az egyetlen vidéki nyomda, amely nem tartozott közvetlen megyei tanácsi felügyelet alá.
Az összevont két nyomda központjául a megyei tanács ipari osztálya Székesfehérvárt határozta meg. Igazgatónak Dörömbözy Gyulát, műszaki vezetőnek pedig Gyenti Pált nevezte ki, a főkönyvelő Antal Ferenc lett.
Termelési tanácskozás: Kocsis Mária, Horvát János, városi pártbizottság munkatársa, Dörömbözy Gyula igazgató, Abinéri Lajos
Az egyesített két nyomda neve 1965. január l-től: Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, a dunaújvárosi nyomda pedig a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepe.
Itt a telepvezetői teendőkkel Abinéri Lajost bízták meg.
A dunaújvárosi telephelyen műszaki vezetői munkakört a vállalat vezetősége nem szervezett. A műszaki irányítási feladatokat a telepvezető, Bergmann Jenő, Ferter Imre művezetőkkel és Duha Árpád könyvkötészeti csoportvezetővel közösen látta el.
A műszaki vezetésnek ez a rendszere – mint a későbbi évek is bizonyították – a gyakorlatban bevált, a telephely a ráháruló termelési feladatokat hosszú éveken át teljesítette, sőt rendszeresen túlteljesítette. Az egyesítés után a székesfehérvári és dunaújvárosi telephely szocialista munkaversenyben állt egymással. A versenyt – és a vele járó jutalmat – hét éven keresztül mindig a dunaújvárosiak nyerték meg.
Ivanics Gyula
Az egyesítést követő út persze nem volt olyan sima, mint ahogy azt a termelési eredmények mutatták.
A székesfehérvári és a dunaújvárosi dolgozók nagy többsége fenntartással fogadta az egyesítést, s ez a fenntartás csak erősödött a dunaújvárosiakban, amikor egy MAXIMA típusú gyorssajtót – melyet az egyesítést jóval megelőzően a dunaújvárosiak rendeltek meg – a székesfehérvári üzem kapott meg. A fehérvári nyomdászok viszont sokszor úgy vélték, hogy az egyesítéssel csak terhet vettek a nyakukba. A dunaújvárosiak is így gondolkodtak, de fordított előjellel.
A kezdeti időszakban a vezetés számára mindkét telephelyen ez a nézet okozta a legtöbb nehézséget. Olaj volt a tűzre, mikor a dunaújvárosi telephelyről a fehérvári szakmunkásgondok megoldása, a gazdasági lehetőségek kihasználása, legfőképpen pedig a Fejér megyei Hírlapban megjelenő képanyagok minőségi javítása érdekében a cinkográfiát is áttelepítették Székesfehérvárra.
 |
 |
| Az 1966-os május elsejei felvonulás dekorációs csapata… | … a felvonulók egy csoportja |
Ez a dunaújvárosi telephely azért okozott nagy felbolydulást, mert az itt dolgozók úgy érezték, hogy a telephely sorvasztásra van ítélve. Azóta eltelt húsz év, s a tapasztalat ezt a nézetet megcáfolta.
A dolgozók véleménye sokat változott, amikor nemsokára megkezdődött az elavult gépek cseréje, a 40-50 éves gépmatuzsálemek modern félautomata és automata gépekre cserélése.
Az összevonást követő tíz évben a gépek mintegy 90 százalékát sikerült korszerű, termelékenyebb gépekre cserélni. Az új gépek a nagyobb biztonság mellett minőségi változást is hoztak, különösen a színes nyomtatványok gyártásában.
Ebben az időszakban állt munkában a dunaújvárosi telephelyen négy VIKTÓRIA 820-as és egy VIKTÓRIA 1040-es gyorssajtó, mely az akkori igényeket maradéktalanul kielégítette.
A cserét megelőzően a kézi berakású nyomógéppark dolgozói az óránkénti 1000 nyomást csak nagy nehézségek árán, áldozatvállalással, szaktudással és szakmaszeretettel tudták biztosítani.
1975
A gépek cseréje folyamatosan történt. A dolgozóknak az új technikához való hozzáállását mi sem bizonyította jobban: a gépek cseréjének időszakában a termelési mutatók nem csökkentek, a gépmesterek gépalapot véstek, a berakónők alkatrészeket tisztítottak, a kéziszedők a gépelemeket szállították, s mindezt társadalmi munkával, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül.
Közben megkezdődött a Linotype szedőgépek cseréje is.
György Sándor nagyszerű kolléga, kiváló gépmester, korán elment közülünk.
A különböző típusú szedőgépeket azonos típusú szovjet gépekre cseréltük ki, a szedőterem melletti kis helyiséget pedig faláttöréssel a gépszedőkhöz csatoltuk. Így hat szedőgépet állítottunk fel a korábbi négy helyett. A hat szedőgép üzembe állítása megkövetelte, hogy a gépszedő-utánpótlást megkezdjük. Ez nem volt könnyű feladat. A kéziszedőszakmunkás-létszám általában mindig alacsony volt, ahonnan az átképzést a leghamarabb lehetett volna megoldani. Kísérletezni kezdtünk azzal, hogy a kéziszedők mellett a könyvkötészetből és a gépteremből jó képességű betanított munkásnöket képezzünk ki gépszedőknek.
Kezdetben ez ellenállást váltott ki a gépszedők részéről, mert megszokták, hogy ott csak férfikéziszedőkből átképzett gépszedők dolgoztak.
Az idő azonban az odahelyezett nőket igazolta. Nagyszerűen megállták helyüket akkor is, azóta is, mind a mai napig.
A könyvkötészetben is megkezdődött a munka gépesítésének fejlesztése. Hernyófűző gép, drót- és cérnafűző gép, félautomata egyenesvágó gép, hajtogatógép segítette rövidesen az itt dolgozók munkáját.
A szakmunkás-utánpótlás ezen a területen kielégítő volt, a könyvkötőtanuló-létszámot szinte minden évben fel tudtuk tölteni. Itt elsősorban nőket alakalmaztunk, és mindig volt kellő számú jelentkező. Kéziszedő részlegünk fejlődése az előbbieknél lassúbb volt. Itt a helyzet ekkor nem volt annyira sürgető, bár bizonyos anyagféleségek, rézléniák, címírások kiegészítésre szorultak. A fontosabb címírásokat pár év alatt kicseréltük, majd a későbbiek során beállított lénia- és reglettaőntő gép nagy gondot vett le a vezetés válláról.
A telephely elsősorban az ügyviteli és kereskedelmi nyomtatványok gyártására szakosodott, így az 50 darabos névjegytől a több tízezres példányszámú nyomtatványig változott a mennyiség.
Szedőtermünk egy idő után nem győzte a már megnövekedett nyomókapacitást kielégíteni, ezért a gumi nyomó forma bevezetése kínálkozott megoldásnak.
Gumi nyomóformát már korábban is készítettünk, az ehhez szükséges berendezések megvoltak, azonban ezt a lehetőséget eddig nem használtuk ki megfelelően. Ennek kihasználásával a szedőterem kapacitása megnövekedett, a nyomógépterem formaellátása folyamatosabbá vált, Guminyomólemez-készítő részlegünk beleszólt, – igaz, hogy csak egy alkalommal – a város életébe is.
Scheier Mihály szakmaszerető szedő, szb-titkár, fiatalon kellett tőle örökre megválni
Az ellenforradalom után – melyet a nyomda minden megrázkódtatás nélkül vészelt át – a város neve és sok vállalat neve is szinte egyik napról a másikra megváltozott. A bankból pénzt a vállalatok, intézmények csak úgy vehettek fel, ha megfelelő bélyegzővel rendelkeztek. Az egyetlen budapesti bélyegzőüzem csak három hónapos határidővel vállalta bélyegzők készítését, béreket pedig az üzemek kéthetenként fizettek. A politikai közhangulatot komolyan befolyásoló tényezőnek számított akkor, hogy nyomdánk napok alatt elkészítette a bélyegzőgumikat.
A dolgozók felkészültsége, szakmai összetétele jó volt, szinte nem ismert lehetettent, ha munkáról volt szó.
A szakmai bravúrokra egyetlen példa: olyan török nyelvű könyvet készítettünk, melyet a fővárosi nyomdák a szövegben előforduló |ó néhány, a szabványban nem szereplő, különleges rajzolatú betűk miatt nem vállaltak. Petrovics György gépszedő (társadalmi munkában) vállalta, hogy ráérő idejében elkészíti a betűmatricákat. Így a könyvet – a nyomdaiparban szokatlanul rövid idő alatt – sikerrel elkészítettük.
A dunaújvárosi telephely elsődleges feladata volt a helyi lapok, a Dunaújvárosi Hírlap, Üst, Építőmunkás előállítása, és a város, valamint a megye nyomdai igényeinek kielégítése.
Kapacitásunkat a megyén belüli igények csak kis részben kötötték le, így kénytelenek voltunk a megyehatáron túlról is munkát vállalni, így lett állandó megrendelőnk a Közlekedési Dokumentációs Vállalat, a Belügyminisztérium, a Cukoripari Tröszt és a Nyomtatványellátó Vállalat, hogy csak a nagyobbakat említsem.
 |
 |
| Kőhegyi Sándorné, Jankovits Tihamérné, Toldi László | Tördelés: Jobbágy László, Csiky Imre, Libor István |
Évi nyomtatványtermelésünk 350-400 tonna között volt. Papírmegrendeléseinket 1/4 évre. havi bontásban kellett leadnunk.
A szállítás azonban ritkán volt ütemes, és ez okozta egyik legnagyobb gondunkat. A nyomda végleges épületének átvételekor aligha lehetett számolni ilyen mérvű felfutással, valamint a két műszakos üzemeltetéssel. Így a raktártér kicsinek bizonyult. A bejárati előtér, a folyosók állandóan tömve voltak papírral, s ez a tűzrendészeti és balesetbiztonsági belátásoknak állandó jegyzőkönyvi témája maradt. A raktártér növelésére különböző elképzelések születtek, ezeket azonban pénz hiányában mind a mai napig nem lehetett teljesen megoldani.
 |
 |
 |
| Képek a május 1-i felvonulásról | ||
A szociális létesítmények, így az öltözők zsúfoltsága is, hasonló problémákat jelentettek, a KÖJÁL ellenőrzések rendszeres témái voltak. Egyéb gond is akadt. Nagyobb esőzések idején a pincehelyiségek – melyek egyikében tmk-műhely, a másikban irattár volt – víz alá kerültek. Ilyenkor a dolgozók egy része “víztelenített”, a másik része pedig termelt.
Dolgozóinkban mindig nagy volt a közösségi érzés, és ha a szükség úgy hozta, a kéziszedők betonoztak, bálákat hordtak, a géptermi dolgozók takarítottak, vagy éppen meszeltek.
Csiky Imre, aki sajnos fiatalon örökre távozott sorainkból
Bár az osztályok között mindig volt rivalizálás, ha a vállalat érdekeiről, vagy közös munkáról volt szó, egy emberként álltak a vezetés mellé.
A szocialista brigádmozgalom 1967-ben tovább fejlődött. Három brigád érte el ebben az évben a szocialista brigád címet: a Misztótfalusi (szedőtermi), Tyereskova (könyvkötészeti) és a Május 1. (géptermi) brigádok. A Misztótfalusi brigád azóta is sok-sok megtisztelő címet és jutalmat kapott.
A Május 1. brigád a Tyereskova brigáddal együtt már régebben megszűnt, de közben megalakult az Április 4., a Komarov és a Zrínyi brigád, amelyek szintén sok elismerést kaptak.
A dunaújvárosi telephelyen kezdettől fogva élénk volt a mozgalmi élet, amely eredményesen segítette a gazdasági munkát, a dolgozók politikai és szakmai fejlődését, a
szocialista szellemű közgondolkodás erősítését.
A nyomda dolgozói közismerten mindig szívesen vállaltak és végeztek társadalmi munkát.
Különösen értékes volt az a segítség, amit a szocialista brigádok az óvodáknak, iskoláknak, úttörőknek, múzeumoknak stb. nyújtottak.
 |
 |
 |
| A kapuban Vácz János | A nyomda legeredményesebb labdarúgócsapata | A női csapat játék közben |
A sportélet is élénkült az üzemben, leginkább a labdarúgás volt népszerű. A városi kispályás labdarúgó-bajnokságban a nyomda csapata több éven keresztül részt vett és általában az első öt helyezett között szerepelt.
Női labdarugócsapatunk is volt, de ebben a kategóriában a városban bajnokságot nem rendeztek, így bemutató jellegű mérkőzéseket tartottak csupán, de mindig nagy sikerrel.
Az asztalitenisznek is sok híve akadt az üzemben, akárcsak a sakknak.
1968-ban megalakult az MTESZ, és kéthavonta megjelentette a BETŰ című lapot, mely érdekes szakcikkeket, riportokat közölt.
A nyomda dolgozói mindig igyekeztek megőrizni és továbbfejleszteni a magyar nyomdászat hagyományait.
1967 óta ennek szellemében rendezzük meg helyben is Gutenberg János emlékére és tiszteletére a “János-ünnepélyt”.
 |
 |
| János-napi kavalkád | János-napi “konyhajelenet”: Varsandán László, Csiky Imre, Abinéri Lajos |
Az egész napos juniálison játék, sport, a szabadban főzött pörkölt, sör és sok vidám szórakozás várja a nyomdászokat családtagjaikkal együtt. E nap tiszteletére jelenik meg minden alkalommal a DURSUSZ című szatirikus lap, mely mindig nagy sikert arat, még a nyomda kerítésén túl is. Több napig beszédtéma az újság tartalma. Hagyománnyá vált üzemünkben a Télapó-ünnepség is. Ezt a dolgozók gyermekei részére a KlSZ-szervezet szokta rendezni.
Télapó-ünnepség
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Ugyancsak hagyomány a kis műsorral és ajándékozással egybekötött, évente megrendezett nyugdíjastalálkozók ahol az egykori dolgozóink betekinthetnek az üzem életébe és alkalmuk van a fiatalokkal találkozni.
 |
 |
 |
| A Duha és az Antal házaspár |
Dolgozóink műveltségének gyarapítása érdekében 1973-ban kihelyezett gimnáziumi tagozatot indítottunk 33 jelentkezővel. Menet közben elég nagy volt a lemorzsolódás, különösképpen a harmadik évfolyamtól kezdődően, azonban 15 dolgozónknak sikerült leérettségiznie.
 |
 |
 |
Az üzem dolgozói kezdeményezték, hogy a nyomda előtt húzódó kis utca kapja meg a Gutenberg-köz nevet. Ezzel is méltó emléket állítva a mozgatható betű feltalálójának: Gutenberg Jánosnak. A pártalapszervezet és tömegszervezeteink mindig korrekt partnerei voltak a gazdasági vezetésnek, kovácsolói voltak a sikereknek, eredményeknek.
Az üzem KISZ-szervezete társadalmi munkákban élen járt, különböző vetélkedőket sportrendezvényeket kezdeményezett és szervezett, a munkából is derekasan kivették a részűket a fiatalok. A szakszervezeti munka, ha nem is volt mindig látványos, nagyon fontos elemévé vált üzemünknek, és kezdeményezéseivel értékes támogatást adott a gazdasági vezetésnek.
Ez a fejezet, a teljességre való törekvés nélkül 16 év visszaemlékezése akart lenni. Hogy mennyire sikerült a múltat idézni, azok tudják igazán megítélni, akik ezt az időszakot e sorok írójával együtt élték át.
Képek a nyugdíjas találkozókról. Vendégek és vendéglátók.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
EZERKILENCSZÁZNYOLCVAN
A legújabb változás időszaka. Ez év májusában Abinéri Lajostól Sütő Árpád vette át a telephely vezetését. Ekkor már elkezdődött vállalatunknál az ofszet-program megteremtése. A dunaújvárosi telephelyen is sikerült előrelépni. Egy Romayorral és egy Székesfehérvárról kapott Dominant nyomógéppel, valamim a hozzátartozó fotó, montírozó és egyéb berendezéssel.
E kezdeti lépésekkel, a hagyományok őrzésével, a szakmai ismeretek gyarapításával igyekeztünk a fiatal és a törzsgárdadolgozók szakmaszerető tevékenységével előrelépni, és a nyomda jövőjét a a következő évtizedekre biztosítani.
Akik ezt ma végzik:
|
|
|
…. A Dunaújvárosi Nyomda 2003 őszén végleg bezárta kapuit….
