Dunaújváros FC – Szekszárdi UFC labdarúgó mérkőzés

Falusi Zoltán esélylatolgatása, beharangozója a hazai mérkőzés előtt:

A Nemzetek Ligája láz után már folytatódik is a bajnokság. Csapatunk jó passzban van, de ellenfelünk vendégként még pontot sem vesztett ! Ideje őket a helyükre tenni!
Bár a dunaújvárosi foci már sok nagy csatát megélt a szekszárdiakkal, a Dunaújváros PASE első alkalommal csak a 2012/13-as idényben találkozott a Szekszárddal. Ez egy emlékezetes idény volt, hiszen az NB III. Dráva csoportjában pont ez a két együttes harcolt a bajnoki címért. Akkor az őszi 0-1 után tavasszal Dunaújvárosban vívták a szezon rangadóját, ahol az addig a bajnoki tabellát vezető Szekszárd kapitulált és az 1200 néző előtt rendezett mérkőzésen 3-0 arányban lemostuk őket és átvettük a vezetést a táblázaton! Lényegében ezzel kezdődött a DPASE arany korszaka. A két együttes összesen 14 alkalommal találkozott egymással eddig. Az összesített mérleg ránk nézve kedvezőbb. A 14 összecsapás felét megnyertük tehát hétszer vertük őket, két döntetlen és öt vereség mellett. Hazai pályán még kedvezőbb a statisztika, az eddig hét mérkőzésből öt alkalommal nyertünk, egy döntetlen és egy vereség a mérleg. A Dráva csoportos rangadó mellett voltak még emlékezetes összecsapások: pl.a 2016/17-es hazai találkozó amikor kikaptunk 2-3-ra, ezen a mérkőzésen sérült meg és dőlt ki félévre Dobos Áron akkori klasszisunk. Csúfos vereséget szenvedtünk a 2019/20-as idényben Szekszárdon (1-4), viszont alaposan elpáholtuk őket legutóbb 2021 decemberében amikor is 5-2-es győzelemmel tértünk haza. Az eddigi 14 meccsen a legtöbb gólunkat Szepessy Róbert szerezte, szám szerint hármat!

🇮🇩 Hajrá DFC! 🇮🇩

Esélylatolgatás. NB3 Közép-csoport, 2022/2023. 10. forduló – hunfoci.hu

 

Az eredményről, a meccsről, és természetesen a csapatról bővebben:

 A Dunaújváros Futball Club hivatalos közösségi oldala

forrás: Falusi Zoltán

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings