Nagy Ákos zeneszerző és Gyenes Zsolt médiaművész estje

Hol, és milyen határai vannak a zenének, hogy találkozik a képi világ a hangjegyekké, egyáltalán kellenek-e a hangjegyek, pláne, ha egészen konkrétan kortárs zenéről beszélünk? Csupa-csupa kérdés, amire most pénteken személyesen Nagy Ákos zeneszerző és Gyenes Zsolt médiaművész is megpróbál választ adni.
Nagy Ákos előszeretettel feszegeti a zenei határokat, egészen varázslatos frekvencia-esszenciákat hoz ki klasszikus zeneszerszámokból, vagy akár hangszernek nem használatos tárgyakból, eszközökből. Mindezt elektronikai eszközökkel megspékelve olyan érzésünk lehet, mintha egy új dimenzióba lépnénk át. Hozzáteszem, itt még csak a fülre ható élményekről beszéltünk, de aki mélyebben szeretne elmerülni a dunaújvárosból indult zeneszerző világában, sok szeretettel ajánlom az év elején megjelent Lineaments I. című lemezét, melyről itt is lehetett olvasni.

 Nagy Ákos – Lineaments I.

Ha mindezek mellé hozzátesszük azt a képi világot, animációs vetítést, amit Gyenes Zsolt hozott létre, akkor nagyjából lehet egy minimális elképzelésünk, hogy mi is várhat azokra a vendégekre, akik pénteken este 7 órára beülnek a Kortárs Művészeti Intézetben megrendezésre kerülő beszélgetős, audiovizuális estre.

Izgalmas kalandozás, még izgalmasabb tartalom, fül-, és szembizsergető élmények. Kár lenne kihagyni!

 Nagy Ákos zeneszerző és Gyenes Zsolt médiaművész estje

Mikor:
2021. november 12., péntek 19:00

Hol:
Kortárs Művészeti Intézet (Vasmű út 12.)

A BELÉPÉS INGYENES!

Ízelítőnek egy 2015-ös kortárs koncert élménybeszámolója és hanganyagából egy kis részlet:

 Trigger – avagy utazás a kopoNYÁK körül

 

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings