Folytatódik a Bartók Virtuális Színház előadássorozata, ma este 7-től Judit című asszonymesét közvetíti a kultúra online csatornája. Foglalt helyek nincsenek, és a ruhatár használata sem kötelező!
https://www.twitch.tv/bartokszinhaz
Őze Áront, a dunaújvárosi színház igazgatóját a Fidelio online kulturális portál kérdezte a kialakult helyzetről, a lehetőségekről, tervekről:
“Valahogy én azt látom, a kisebb-nagyobb közösségek környékén ki-ki a maga módján igyekszik is a másiknak segíteni, tenni azért, hogy a helyzetből minél jobban kerüljünk ki, például akár megkérdezi a szomszéd, maszkban és kesztyűben, mit hozzon nekünk, ha vásárolni megy, és én is így teszek. Egyszerűen egy giganagyságú közös – önkéntes vagy kötelező – karanténban vagyunk a magunk érdekében, amelyben mindenki egyenlő, s ez talán mindannyiunkból kihozza az együttműködés, a másikra figyelés képességét. Milyen jó lenne ezt fenntartani akkor is, ha már elmúlt a vihar. Kizökkent a világ – rajtunk múlik, hogyan és milyenné állítjuk helyre.”
Teljes interjú – fidelio.hu
Márai Sándor
JUDIT
Asszonymese egy részben / 14 éves kortól / 60 perc
„Az emberek néha jók. Mert gátlásaik vannak, hogy rosszat cselekedjenek.
Ez a legtöbb, amire az ember képes.” Egy asszony története a huszadik századból. A nincstelen szolgálólányból lett méltóságos asszony élete. Egy szállodai szoba. Emlékek, érzések, visszaemlékezések, megértések, elhallgatások, örömök és fájdalmak. Róma, ahol a műveltség még nyomokban fellelhető. Egy író a fényképeken. Egy férj, aki elindult a semmibe. Egy fiatal dzsesszdobos, aki nappal alszik. A kávé illata. A magány. Az öregedés. Az elmúlás. Az élet.
“Ne vigasztalj, tudom én a leckét! Megtanultam, hogy idejében kell elmenni.” Márai Sándor gyönyörű nyelvezetű írásának színpadi adaptációja. Találkozás egy csodálatos színésznővel. „Ez az az arc, amire emlékezni fogsz halálod óráján is!”
Judit: Vándor Éva / Látvány: Mezei Ferenc / Jelmeztervező, rendezőasszisztens: Siegrist Cecília / Súgó: Szekeres Petra / Zeneszerző: Farkas Izsák / Rendező: Szemán Béla