Home Posts Tagged "Palotai Boris" (Page 2)

Palotai Boris

,

PALOTAI BORIS Amikor Borsainé a vendégek után szellőztetett, fejfájósan tapogatta meg a homlokát. – Mi történt tuljadonképpen? Edit is azt kérdezte tőled s neki …

,

PALOTAI BORIS Aznap kétszer járt az anyagbeszerzőnél, majd a vállalatvezető után sietett, akit a szigeti részlegen csípett el. Kifulladva, csatakosan járt a nyomában, megfeledkezve …

,

PALOTAI BORIS Kilépett a kocsiból, lába bokán felül süppedt a sárba. – Hát ez meg mi? – mondta, dühösen. Hallott már a dunapentelei sárról, …

,

Pajtás – 1954. május 6. Mit adjak nektek az ünnepi könyvhétre? Olyat szeretnék adni, amire szívesen emlékeztek. Elmondom talán, hogyan jártam a “Sztálinvárosi gyerekek” …

,

XVII. Az iskola valamennyi osztályában megszólalt a hangszóró s diadalmasan zengte azoknak a nevét, akik a fémgyűjtésért Népköz társasági érdemérmet kaptak: Asztalos Béla, VIII. …

,

XVI. Daru Mihály hátralökte fején a kalapját, ami nála nagy harag jele volt. Ilyenkor percekig állt némán, mozdulatlanul, mintha meg­merevedett volna. S csak aztán …

,

XV. Kora reggel megeredt az eső. Sűrű, aprószemű eső verdeste a házak falait, az ég sötét és egyszínű volt, mintha bádoglemezekkel fedték volna be. …

,

XIV. Kati már egy órája csatangolt az utcán anélkül, hogy tudta volna, merre jár. A falu felé igyekezett, majd hirtelen visszafordult, a gyárépítkezés felé …

,

XIII. Tücsök úgy robban be az ajtón, mintha szélvihar sodorná. – Ilyenkor kell hazajönni? – kérdezte az apja s csak azért nem csapta össze …

,

XII. Tücsök gyakran volt már olyan izgatott, hogy azt hitte, ilyen izgatott még soha sem volt. De most aztán csakugyan meg volt győződve róla, …

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings