Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Meseműhely

május 28 @ 17:00 - 18:30

MESE A SZIBÜLLA-KÖNYVEKRŐL

Azt mondják, réges-régen, amikor Rómában még királyok uralkodtak, egy hűvös napon egy köpenybe burkolózott, vénségesen vén asszony kért bebocsátást az akkori uralkodó, Tarquinius Superbus tróntermébe. Kevesen tudták csak, hogy ki ő, de akik felismerték, borzongva súgták meg a királynak, hogy ő nem más, mint a küméi Szibülla, a híres jósnő, akivel Aeneas is találkozott sok száz évvel korábban. Hogy a palotában álló vénség ugyanaz a személy volt-e, aki a trójai hősnek is jóslatot mondott, vagy valamelyik leszármazottja, azt senki sem tudta biztosan.

A törékeny alak megállt a csarnok közepén, egy zsákból kilenc könyvtekercset húzott elő és reszelős hangon így szólt: „Király, az én időm lejárt, elhoztam neked a könyveket, amelyekben benne vannak a múlt és a jövő titkai; most eladom neked, ha megveszed.”

Tarquinius Superbus megkérdezte, mennyit kér értük. Az asszony egy elképesztően magas összeget nevezett meg. A király az árat hallva gúnyosan felnevetett és elutasította az ajánlatot. Szibülla ekkor vállat vont és közelebb lépett a trónhoz, ahol nagy parázstartók izzottak, hogy átmelegítsék a hűvös termet. Egyetlen mozdulattal dobott három tekercset a tűzbe, azok pedig gyorsan lángra kaptak és sisteregve égtek hamuvá.

A teremben hirtelen csend lett, a király szeme elkerekedett. Szibülla pedig másodszorra szólalt meg: „Király, van még hat eladó könyvem számodra, benne vannak a múlt és a jövő titkai; most eladom neked, ha megveszed.” Az uralkodó megköszörülte a torkát és újra megkérdezte az árukat, de legnagyobb megrökönyödésére az asszony ugyanazt a hatalmas összeget nevezte meg árként, mint először. Tarquinius Superbus dühösen így kiáltott: „Bolondnak nézel engem, amikor hat tekercsért ugyannyit kérsz, mint kilencért?” Szibülla nem felelt. Egyetlen pontos mozdulattal még három könyvet hajított a parázsba, és azokon lángolva égtek el az apró betűk.

A felcsapó lángok ellenére a teremben megfagyott a levegő, aztán az öregasszony harmadszorra szólalt meg: „Király, van még három eladó könyvem számodra, benne vannak a múlt és a jövő titkai; most eladom neked, ha megveszed.” A király hangja megremegett, amikor a három tekercs árát kérdezte. Szibilla pedig ugyanazt az elképesztő összeget nevezte meg, mint amit először kért. Tarquinius Superbus magához intette a tanácsadóit és rövid tanácskozás után végül fogvicsorgatva kifizette a hatalmas árat a három könyvtekercsért.

Az iratokra ezután egy külön papi testület vigyázott Rómában, akik birodalmat fenyegető veszélyeknél, nagyobb állami döntések meghozatala előtt igyekeztek kifürkészni a könyvekből a jövő titkait. A teljes sikerre persze soha nem számíthattak, hiszen a kilenc tekercsből csak három maradt meg.

(Aulus Gellius, Attikai éjszakák és Lactantius, Isteni tanítások című művei alapján

Dunaujvaros

Részletek

Dátum:
május 28
Időpont:
17:00 - 18:30
Esemény kategória:

Helyszín

Evangélikus templom
Szilágyi Erzsébet út 34.
Dunaújváros, 2400 Magyarország