Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

33 éves lettem én – Juhász Marci akusztikus koncert

március 2 @ 21:00 - március 3 @ 00:00

Juhász Marci 14 éves kora óta gitározik és szájharmonikázik, gyerekkorában népdalversenyeken vett részt. 2012-ben bejutott a Csillag Születik című tehetségkutatóba, ahonnan végül a negyedik helyről esett ki. Ezt követően a Nomad zenekar énekese volt 8 éven keresztül, ebből a produkcióból 4 stúdió és egy koncert album született. 2020 decemberétől visszatért ahhoz, amit mindig is a legjobban szeretett, és elbúcsúzva a zenekartól egyszálgitáros produkcióján, saját dalokon kezdett el dolgozni. 2021. szeptemberében jelent meg első önálló albuma Sorsszimfóniák címmel. A lemez 15 hétig a Mahasz Top40es listáján is fent volt és egy 60 állomásos turné keretében 2021-2022-ben élőben is sikerült bemutatni közönségnek. Koncertjein saját dalai mellett ismert hazai dalokat és népdal-feldolgozásokat is játszik. Jelenleg második albumának felvételein dolgozik és szeretne új helyeket felfedezni az országban, ahol bemutatkozhat 🙂
Produkcióról YouTube link: https://youtu.be/fMG3l9v1qBQ
Belépő:
ONLINE Elővételes: 2.000 Ft (február 24. éjfélig!)
ONLINE Normál: 2.500 Ft (február 25-03.-ig!)
OFFLINE Normál: 2.500 Ft (a helyszínen, a rendezvény napján, készpénzben!)
Online jegyek elérhetőek a Cooltix felületén:
https://cooltix.hu/event/65ae41fb269e3ed59f8844a4
Dunaujvaros

Részletek

Kezdés:
március 2 @ 21:00
Vége:
március 3 @ 00:00
Esemény kategória:
Honlap:
https://www.facebook.com/events/1158060905601784/

Helyszín

Kaptár Music Pub
Gyárkapu út 4.
Dunaújváros, 2400 Magyarország