Várost tartó gyökerek

Szabad Föld – 1978. február 12.

Várost tartó gyökerek

Pesttől Paksig csak a jobb part érdekes. Ott legalább mást is lát az ember, mint füzeiket. Egy öreg dunai hajós dicsérte így azt a partot, amely vitathatatlan szépségei ellenére is inkább gondot, mintsem örömet okoz a folyó mellé települt embereknek. A helyenként ötven méter magas löszfal Százhalombattától le Paksig időről időre mozog, omlik, csúszik a Duna felé.
Legutóbb – sajnos már nem először – Rácalmáson döntött romba két házat a megmozdult Duna-part. Előtte ugyanezért Dunaföldváron kellett több családot sürgősen kitelepíteni és drága pénzen legalább a legkritikusabb helyeken megkísérelni a löszfal stabilizálását. A Dunaújvárost északról és délről határoló két község, illetve a körülöttük kialakított üdülő területek, vagy legalábbis egy részük újra meg újra veszélybe kerül a mélyen szivárgó vizek miatt. A közelség, s az 1964-es nagy dunaújvárosi partcsuszamlás emléke miatt joggal vetődik fel a kérdés: vajon a kohászváros biztonságban van-e?

Fotó: Partvédelmi Vállalat

Földmozgás ellen: arborétum
Annak idején a város példás gyorsasággal látott hozzá a mentéshez, a természeti csapás okozta kritikus helyzet feloldásához. A kitűzött cél megvalósult: sikerült biztonságba helyezni az embereket, s a Magyarországon egyedülálló védőmű megépítésével a város is biztonságba került. A további védekezés azonban a tereplépcsők elkészültével sem vált feleslegessé. Akik ma a város alatti partszakasz szinte minden négyzetméterét figyelik, minden tizedmillimétemyi elváltozást mérnek és megakadályoznak, természetesen tisztában vannak munkájuk fontosságával, s ezért is tartják be mesz- szemenően a szigorú technológiai utasításokat, amelyeket a védőmű megalkotói, a MÉLYÉPTERV szakemberei számukra előírtak.
Túlbiztosítva építették meg a partfalat. Az eredmény ismert: nem mozog a lösz, biztonságban van a város. Sőt! A korábban üresen hagyott Duna-parti területek beépítését is engedélyezték a szokásosnál jóval szigorúbb földtani vizsgálatok után.

Vallott a lösz

Jobb félni, mint megijedni – tartja a mondás. Dunaújvárosban azonban már se nem félnek, se nem ijednek meg a lösztől, nincsenek kiszolgáltatva többé szeszélyeinek.
A jobb híján partfigyelőnek nevezett üzem szakemberei, állandóan kifogástalan állapotban tartják a felszíni és felszín alatti vízrendezési létesítményeket, a tereplépcsőket, a csatornákat, a bevágásokat, a jelzőkutakat, a szivattyúkat.

Dunaújváros, 1971. szeptember 10.
fotó: MTI/Jászai Csaba

Eldőlt a vita
Az öreg hajósnak most bizonyára még inkább tetszik a folyó jobb partja, hiszen egy darabja megszépült, átalakult. A hajóról Dunaújváros alatt már nemcsak monumentális lépcsőket láthat arrafelé, hanem egy a városnak díszére váló szép parkot, s ba megáll a kikötőben, láthatja az alakuló szoborpark körvonalait is. Ennyi, ami máris látható, pedig ez még csak a kezdet és tulajdonképpen nem is park. A partfelügyelő üzem emberei a munkájukhoz segítségül hívott fákat, virágokat, füveket is a védelem eszközeinek tekintik. Könnyű kitalálni, hogy a biológiai védelemről van szó, amely hasznosan egészíti ki a különböző műszaki-technikai eljárásokat és ugyanakkor fokozza a biztonságot.
Viták, heves csaták árán győztek a parkosítás hívei. Meg kellett küzdeniük a betonpártiakkal, s meg kellett győzniük azokat is, akik azt tartották, hogy újra megcsúszhat a part, ha kiirtják az őshonos növényeket – bodzát, akácot, vadkomlót, vagyis ha megszüntetik a korábbi dzsungelt, hiábavaló volt a hároméves tereprendezés.
Amikor már eldőlt a vita és a terv megvalósításához szükséges pénz is rendelkezésre állt, akkor sem ment minden simán. A Kertészeti Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem növénytani tanszékének munkatársait kérték fel, hogy állítsák össze azoknak a növényeknek a listáját, amelyek biztosíthatják a part védelmét és az esztétikus külső kialakítását. A növényjegyzék elkészült, azonban kiderült, hogy a legtöbb fát és cserjét nem lehet beszerezni. Így a partfigyelőknek maguknak kellett gondoskodniok egy új tervről és természetesen a megvalósításhoz szükséges növényekről is. Nyilas Elek feladata lett a Duna-part kertrendezési tervének elkészítése. Alaposan megvizsgálta a partszakasz talaját, hogy megvalósíthassa elképzelését, az arborétumszerű telepítést. A növényeket olyan sorrendben kívánta kiültetni, hogy aki a part egyik sétányán elindul, mire végigér, megismerhesse a növényvilág fejlődéstörténetét.

fotó: DH archívum

A város védelme a város ligete

Nem távoli jövő
Ma még nem sok látszik a hozzákapcsolódó szoborparkból. Jobbára csak az értékesebb növények védelmére szolgáló őshonos, de tervszerűen elrendezett fák és bokrok díszelegnek a már kiépített sétányok körül, öt év múlva azonban, amikor a most ültetett növények igazán fejlődésnek indulnak, már akár szabadtéri biológiaórákat is tarthatnak a Duna-parton. Amikor pedig évek múlva teljesen kialakul az arborétum, ezernél is több különböző fajtájú növényben gyönyörködhetnek az érdeklődők.
Az arborétum, a szoborpark a város ligete lesz, amely egyúttal a környezetvédelmet is szolgálja, akárcsak a vasmű köré telepített szépen gondozott erdősáv. A parti fák, virágok jelentősége mégis több ennél, hiszen gyökereik a várost tartják.

Nagy László