Sztálinvárosi Hírlap – 1960. július 5.
Beszélnek a sárguló lapok II.
Dunapentele 1951. június 28.
fotó: MTI/Kotnyek Antal
1951 nyarát írták akkor. A városban már gomba módra nőttek az épületek. Emitt az első iskola alapozását végezték, amott pedig új utcasor született.
Az újságárus az utcán már a város első lapját, a Dunai Vasmű Építőjét árulta. Ezekbe a régi sárgult újságokba lapoztunk most bele, hogy kiragadjuk a nagy építkezés egy-egy percét, óráját, és 10 év távlatából felidézzük az emlékeit.
Dunai Vasmű Építője – 1951. május 22.
A lap 1951. május 22-i számában arról olvashatunk, hogy megalakult városunk tanácsa. A június 19-i számában rövid tudósítás számol be a város egyik legjelentősebb épületének alapkő letételéről:
“Kedden délután fél 6-kor az I. számú építésvezetőség dolgozói új szocialista városunk fontos eseményére jöttek össze. Ezen a napfényes júniusi délutánon történt meg a város pártházának alapkő letétele.
Mester elvtárs, a pártbizottság szervező titkára beszélt a dolgozókhoz, és elhelyezte az alapkövet.”
Dunai Vasmű Építője – 1951. június 19.
A piros pipacsok szirmát, mely akkor, az ünnepélyes pillanatban ott díszítette az építőmunkások gomblyukát, már régen szerte hordta a szél, s csak a kedves emlékek maradtak meg az események sodrában. Mert az idő nem áll meg a löszös fennsíkon.
Július 3-án országos rekord híre járta be az országot.
“Bojér Béla sztahanovista kőműves falazásban új országos rekordot állított fel. Nyolc óra leforgása alatt 18,5 köbméter falat rakott fel a 6/4-es épületen.”
A kőművesek százai figyeltek fel erre az eredményre, és mindenki a maga területén versenyt hirdetett az új rekord megdöntésére. S amíg a verseny heve fűtötte őket, kezük nyomán újabb házak, üzletek, varázsolódtak a tájra.
Az augusztus 19-i lapban ezeket olvashatjuk városunk első üzletének születéséről:
“Felavatták az Üzletházat. Alkotmányunk ünnepének augusztus 18-án délután tiszteletére 5 órakor avatták fel az épülő Dunapentele első üzletházát.
… a szerelők, üvegezők éjjel-nappali munkában készítették az épülő város új büszkeségét. És szombaton már vörös neon hirdette, hogy az Üzletház és a Béke étterem várja a pentelei dolgozókat.”
Dunapentele, 1951. augusztus 18. – Nyitás előtt a dunapentelei üzletház
fotó: MTI/Magyar Fotó/Bereth Ferenc
A várossal együtt nőtt a gyár. Megérkeztek az első szovjet gépek. A krónikás így örökíti meg a Vasmű első gépének indulását:
“1951. augusztus 22. Ott áll a mechanikai javító műhelyben, a sarokban a Vasmű első gépe – egy szovjet légkalapács. Minden olyan ünnepélyes. Borsodnádasdi vagy csepeli kovácsok szertartásosan veszik fel a bőrkötényüket…”
Dunai Vasmű Építője – 1951. augusztus 22.
Ki tudná hirtelen számba venni, hogy a hősi munka egy-egy mozzanatára hányszor szóltak ünnepélyesebben a szavak az alkotók szájából, hányszor jöttek össze, hogy a pezsgő élet rohanásában megünnepeljenek egy új üzemet, műhelyt.
Október 2-án készült el a mechanikai javító műhely, november 7-én az öntöde.
Ismét elrohan egy esztendő, és a naptár már 1953-at mutat. A februári csípős szél még pirosra marja az arcokat, amikor a Népszava hírül adja a technikumi városrész születését.
“1953-ban tovább épül büszkeségünk, Sztálinváros. A Budapestről Sztálinvárosba vezető úttól jobbra néhány hét óta földmunkáló gépek, földgyaluk dolgoznak… Az új lakónegyedben a tervek szerint mintegy kétezer lakást építenek…”
Népszava – 1953. február 3.
Az új esztendő újabb munkasikereket ígér. Sztálinváros építői élnek is vele. A Vasmű építői országosan az élre törnek. Közeledik a felszabadulás ünnepe. Ekkor indul el az a munkaverseny, mely nagyon sokáig emlékezetes maradt az egész országban.
Népszava – 1953. március 1.
A Népszava március 1-i számában vastag címbetűkkel ez áll:
“A Vasmű építőinek nagy kezdeményezése a felszabadulási hét.”
Forró, lelkes hangulatú röpgyűlések zajlottak le az épülő nagykohónál. Építők és szerelők, munkások és műszakiak, “öregek” és ifik, kommunisták és pártonkívüliek vitatták meg vállalásaik eddigi teljesítését, és tettek ígéretet a nagyolvasztómű mielőbbi felépítésére. Felhívták az ország dolgozóit, csatlakozzanak a felszabadulási versenyhez.”
Elsőnek a Mélyalapozó Építő Vállalat, aztán a MÁVAG kohószerelő csoportja, a VKV, a Cső- és Erőműszerelő Vállalat csatlakozott és tette meg vállalását.
Két nap múlva a Lőrinci Hengermű is bejelentette csatlakozását, aztán a Bécsi úti téglagyár, majd az Annavölgyi Szénbánya, a Vörös Csillag Traktorgyár és a Szombathelyi Fűtőház dolgozói kapcsolódtak a sztálinvárosiak kezdeményezéséhez. Két hét leforgása alatt az egész ország szeme, figyelme Sztálinvárosra tapadt. A verseny egyik legnagyobb értékét jelentette: a homoktengerrel küzdő építők mélységesen érezték, hogy mögöttük áll az egész ország.
Elperegtek az évek. 10 esztendő suhant el az egykori kis Pentele felett, mely 10 év alatt óriássá nőtt. S ez a város ma már vasban, acélban, lemezben fizeti vissza a ráfordított milliókat. A hősi korszak nem ért most sem véget, tart. Ott találhatjuk a ma történetét a szocialista munka brigádja versenyekben, a kohók, az acélmű kemencéi és az induló hengermű gépei között, a város új épülő utcasoraiban. De jól esik egy pillanatra megállni, visszanézni, a megtett útra. Sokaknak talán már csak álomnak tűnik a város születése, hiszen “régen” volt, de a szép lakások, a parkok, a játszóterek, az égbeszökő hatalmas kémények, óriási üzemek hirdetik, hogy ez az álom valósággá is vált.
Sztálinvárost népszerűsítő óriásplakát
forrás: Getty images
(Vége)
Sasvári György
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
