Átfogó programmal készül a nagyböjtre a dunaújvárosi római katolikus közösség
Ebben az évben a római katolikus naptár szerint február 22. napjára esik hamvazószerda, amely a nagyböjt kezdete. A nagyböjti idő célja a húsvét ünneplésének előkészítése. Ez az időszak hamvazószerdától a húsvétvasárnapot megelőző nagycsütörtök estéjéig tart.
Hamvazószerdán és az azt követő hétvégi szentmiséken a pap hamuval jelöli meg a hívők homlokát bűnbánatuk jeleként, és a vidám “farsangi” időszak lezárásaként. Ez a hamvazkodási szokás az őskeresztény hagyományból ered, amelyben a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre.
A nagyböjt sajátos jellemzői és gyakorlatai:
A nagyböjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
A nagyböjt sajátos jellemzői és gyakorlatai közé tartozik a böjt és a lemondás, amely – a közhiedelemmel ellentétben – nem kizárólag ételböjtöt jelent, hanem irgalmasságot az adakozásban és a megbocsátásban, az imádságban. Mindezek hozzásegíthetik a hívőket a nagyböjti lelkület kialakításához, melynek jellemzői: a magukba szállás, a bűnbánat, az életük jobbítására való szándék.
Ennek megfelelően a szent negyven nap megkülönböztetett idő a liturgiában: a miseruhák színe a komolyságot, elmélyülést, bűnbánatot jelző viola; a templomok díszítése visszafogottabb; az orgona hangszer legfeljebb az énekek alátámasztására szolgál. A nagyböjt első szakaszában kulcsfogalom a bűnbánat, míg a nagyböjt vége felé a liturgia egyre inkább a szenvedő Krisztus alakját láttatja.
Kallós Péter – volt dunaújvárosi káplán, jelenleg ráckevei térségi plébános; Spányi Antal – megyéspüspök;
Ugrits Tamás – irodaigazgató, püspöki tanácsos
kép forrása: https://www.szfvar.katolikus.hu/
Korábbi dunaújvárosi káplán és egyházmegyei irodaigazgató is segíti a városi római katolikus közösség programjait:
- A nagyböjti hétvégék szentmiséit a hívők és az érdeklődők szombatonként este 18:00 órakor és vasárnaponként délelőtt 9:00-kor a nagytemplomban látogathatják, ezek előtt háromnegyed órával szentgyónás elvégzésére nyílik lehetőség.
- A nagyböjti időszak alatt a hívők péntekenként este 17:00 órai kezdettel a nagytemplomban keresztúti ájtatosságon vehetnek részt, amelyen – templomon belüli körmenettel – felidézik Krisztus üdvösséghozó szenvedésének egyes mozzanatait (stációit).
- Március 4-én (szombaton) este 17 órától Kallós Péter atya gyóntat, majd azt követően 18 órától szentmisét mond nagyböjti felkészülő elmélkedéssel. Kallós Péter 2003. és 2007. között volt dunaújvárosi káplán, jelenleg ráckevei térségi plébános.
- Március 11-én és 18-án (ugyancsak szombatonként) 17 órától Ugrits Tamás egyházmegyei irodaigazgató, püspöki tanácsos atya gyóntat, 18 órakor pedig szentmisét mond nagyböjti felkészülő elmélkedéssel.
- Március 26-án, a vasárnapi szentmisében szolgáltatja ki a városi római katolikus plébánia a betegek szentségét a jelentkezőknek. Jelentkezni és érdeklődni a plébánián lehet.