Tengerjáró hajón a sztálinvárosi kikötőben

373 0


Fejér Megyei Hírlap – 1957. augusztus 16.

Tengerjáró hajón – a sztálinvárosi kikötőben

Reggel kilenc óra. Ragyogó napsütésben a kis motoros révha­jó, a Kraszna, óriást vontat lassan maga után a sztálinvárosi kikötő­ben. Szokatlan ez a látvány az egyébként is csendes öbölben. A magas árhullám miatt négy napos késéssel megérkezett a sztálinvá­rosi kikötőbe a Duna, a legújabb magyar tengerjáró hajónk. Ex­port árut visz elsőízben közvetlen, átrakás nélkül, vízi úton egészen Alexandriába, az El Tabini erő­mű építéséhez, amelyet magyar szakemberek építenek az egyipto­miak részére. Az épülő erőmű ka­zánjainak falazásához a Sztálinvá­rosi Tűzállóanyaggyár szállítja a tűzálló habarcsot, a megrendelt 75 tonna samott-lisztet. Az export­áru napok óta kinn várja az átra­kást a kikötőben. De a csepeli ki­kötőben rakott más zsákáru is van bőven az új hajó gyomrában, az alsó rakterületen. A

hetven méter hosszú

szürkére festett óriási hajótest si­mán köt ki. Valósággal odasimul a beton partfalhoz. Ami mindjárt szembetűnő a fedélzeten, a ma­gyar zászló, amelyet lobogtat a délelőtti szél. De sehol a hajófe­délzeten a parancsnoki fülke. S az árbocot is hiába keressük. Azaz minden megvan, az árbocrúd is, a felső fedélzeti felépít­mény anyaga is, szétszedve az al­só és a felső fedélzeten. Ezeket majd később, néhány nap múlva tengeri kikötőben építik, szerelik fel, ahol már nem lesznek többé folyami hidak, amelyek alatt még így is csak nagy üggyel-bajjal tudnak átjutni. Lesik, figyelik és vezetik is a vízállásjelentéseket,végig az egész Dunán.


Az épülő DUNA a Ganz Hajógyárban 1957-ben., Forrás: -VasP-/hajoregiszter.hu

A parancsnoki szobában

kényelmes a berendezés. Itt üljük körül az egyik asztalt. Úgy érez­zük magunkat, mintha nem is igazi tengerjáró hajón, hanem vendégszobában, vagy szalonban lennénk. A falakon aranykeretes fényképek: a csepeli kikötő és a dunai alkony, a Szabadság szobor festői látképe. A mennyezeten opálbúrás világítás, hátul, az íróasztalon asztali lámpa, mellet­te kis asztalkán írógép, ventilátor és egy vázában friss virág. Előt­tünk a mai napilapok, amelyek kinn csak hetek múlva jutnak el hozzájuk, távoli vizeket járó ha­jósainkhoz. Köröttünk csend, nyugalom. Kintről nem hallatszik be a rakodó munka, pedig köz­ben megkezdték a berakást.
A hajó kapitánya, Kádár Fe­renc szerény, halkszavú ember­nek látszik. Még a nevét sem akarja elárulni.
– Én csak kapitány vagyok – mondja mosolyogva. De azért – szűkszavúsága ellenére is – szí­vesen válaszol kérdéseink özönére.
Ő maga harminc éve hajózik magyar és idegen vizeken. Meg­szerette, megkedvelte ezt a ván­doréletet. De azért gyakran haza­jár. Most április óta van itthon. S ennek a legújabb magyar ten­geri hajónak ő kapta a vezetését.
– Hány ilyen tengeri kereske­delmi hajónk van?
– Ez a harmadik. A Béke két­éves, a Balaton egyéves és ez a legfiatalabb egység, amely ten­gerre megy – válaszolja.
– És… talán nem is tér vissza soha.
– De miért nem?
– A fedélzeti felépítmény és felső berendezések lebontása igen költséges és hosszadalmas. Ha a hajó majdan javításra szorul, kül­földi hajós üzemekben javíttatják meg. Brailában rakja majd át azokat a szállítmányokat, ame­lyeket szintén vízi úton hoznak majd tovább.
Ő maga, Kádár elvtárs, az idén már nem,

csak jövőre

jön haza ismét – szabadságra. Megtudtuk tőle azt is, hogy huszonnegyed magával látják el a hajón feladataikat. Most ugyan néhány vendéget is visznek, a hajógyár munkavezetőit és szere­lőit, akikre Brailában nagy feladat vár a felső rész szerelésé­ben. Így most a vendégfülkék is foglaltak. Telt ház utazik.
Közben feketét hoz a pincér. A hajó huszonnégy tagú személy­zete közül kettő pincér, s egy – a szakács. A két pincér a legény­ségi és a tiszti étteremben szolgál fel. S ők végzik a lakószobák és fülkék takarítását is. Amikor a párolgó fekete mellett – szétte­kintünk és cukrot keresünk, megjegyzi a kapitány:
– Mi, hajósok törökösen főz­zük a feketét. – Közben elrakja az asztalról azokat az aloumszerű köteteket, amelyek nem is képes albumok, hanem tengeri térké­pek voltak. A jó hajósnak irány­tű és térkép az első szerszámja.
– Mindenünk van ezen a kor­szerű hajón – mondja Kádár Ferenc s hozzáteszi: Csak radarunk nincs, ami ennél az arány­lag alacsony merülésű hajónál nem is indokolt.

A magyar hajózás büszkesége

a Duna tengerjáró. Ezt állapítot­tuk meg a hajó belsejében tett rövidke séta során. Be-benyitottunk a kétágyas legénységi és egyágyas tiszti fülkékbe, szobák­ba. Mindegyikben kényelmes vas­ágyak, epedás rekamiék. Mosdó, fűtőtest, ventilátor, hideg-melegvíz állandóan a mosdókban. Kü­lön zuhanyozó – fürdőszobák, konyha, éléstár, villanytűzhely és villanyhűtésű jégszekrény, s min­den, amivel az otthont pótolják a távol élő hajósok. Jártunk lenn a műszerekkel, kapcsolókkal, ön­működő berendezésekkel felsze­relt gépházban, amely nemcsak a hajót viszi, de valóságos közműve a tengerjáró hajónak. Innen kapja az áramot és a melegvizet a hajó minden szobája, fülkéje, innen indul a “távfűtés” a hajó minden részébe. S mindezt két óriási Diesel-motor, hajós nyel­ven “Motorin” látja el a két-három gépész ellenőrzésével és irá­nyításával. A gépeket a Pest kör­nyéki Dunán heteken át bejárat­ták. A gépészek szerint, nem lesz vele hiba.

“Kabát” nélküli hajó.

Fenn a fedélzeten méteres átmérőjű kormánykerék áll. Szabad­ban egymagában. Körötte a földön szerteszét a kormányos, a parancsnoki szobák és fülkék le­szabott alkatrészei.
– “Kabát” nélkül jöttünk, úgy mondjuk, mi, hajósok – moso­lyog ismét a kapitány. A kabát, a felépítmény darabjait majd Brai­lában rakják össze a hajógyár szerelői, az ottani kikötődaruk segítségével. Akkor lesz a hajóból igazán tengerjáró.
Az alsó fedélzeten sétálva pap­rikás zsír illata üti meg orrunkat.
A konyhában Steinitz Miklós sza­kács serénykedik.
Nagy rézlábasok, alumínium fa­zekak sorakoznak egymás mellett a villanytűzhelyen. Krumplileves, kelkáposzta főzelék, sertéssült és tészta a szombati menü mindkét étteremben.
– Mikor jár a piacra? – kér­dezzük tréfásan a minden figyel­mével a tűzhelyre ügyelő szakács­tól. Erre már neki is felderül az arca:
– Az én piacom az éléstárban van – válaszol. Az éléstárban ugyanis három-négy hónapra ele­gendő élelem van. Húsból is van két-három hónapra elegendő. Fa­gyasztott húst viszünk magunkkal, amelyet villany hűtőszekrényünkben mínusz hat fokon tartunk.


m/v DUNA, Forrás: Capt. Horváth József/hajoregiszter.hu 

A zuhatagi út.

Hogy milyen volt és milyen lesz a további útjuk, arról megint a kapitány szobájában beszélge­tünk.
– Apad a Duna. Ezt lessük – válaszol Kádár Ferenc kapitány. A Kossuth-híd alatt éppen hogy átcsúsztunk. Biztosra jöttünk. Ak­kor egy araszra volt felettük a hídszerkezet. A dunaföldvári és bajai hidak már magasan felet­tünk lesznek. Most az újvidéki vízállást figyeljük. Hogy ott átúszhassunk, másfél métert kell a Dunának apadnia.
Néhány nap alatt, bíznak ben­ne, levonul a mostani árhullám. S azután Újvidék után újabb fel­adat, az alsó dunai zuhatag. Ott meg vízre van szükség. Hát igye­keznek lefelé, hogy könnyebben “átcsússzanak” a zuhatagi szaka­szon.
Az öttonás daru harminc-negy­venével gyorsan emeli be a hajó­testbe a samott-liszttel teli zsá­kokat. Négyrétű papírzsákok ezek, amelyeket a megrendelő küldött Egyiptomból. Három órát tart a rakodás. Egy órát mutat az óra­mutató. Szabó György sztálinvá­rosi kikötő rakodó brigádja ügye­sen, jól dolgozott.
A hajó azonban nem indul. Várnia kell. Négy zsák samott-liszt hiányzik. Ennyivel keveseb­bet szállított ki a kikötőbe a Tűz­állóanyaggyár. Szombat dél lévén, nincs pótlás, hiába a telefonsür­getés. Feljegyzik a kísérő levelek­re a hiányt. Ennyivel kevesebbet kap a gyár. Pedig, helyesebb lett volna, hogyha néhány tartalék zsák kinn lett volna a kikötőben. No majd legközelebb, egy esetle­ges másik exportszállításnál fel­használják ezt a tanulságot.
Két óra. Indulás.
Meleg búcsú a nagy tengeri út előtt. Baráti kézszorítások.
– Jó szerencsét – kohászköszöntés hangzik innen, onnan is, ami illő a hajósoknak is. A kis Kraszna révhajó kivezeti a na­gyot a kikötőből, le a dunaföld­vári hídig.
Mi pedig a partról boldogan, nem kis büszkeséggel integetünk a lassan távolodó hajó után, amely a magyar ipar újabb re­meke.

SZILÁGYI PÁL

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings