Mint azt már olvashattátok, hallhattátok, a kialakult helyzetre való tekintettel igencsak megváltozott a városi rendezvénynaptár. Idén csendesebb lesz a környék – és városunk is. A nagyobb hazai fesztiválprogramokhoz hasonlóan a dunaújvárosi eseményeket sem kímélte az átszervezés, így a 30. Rockmaraton 2021. július 5-én startolaz ország legnagyobb zenei flashmobja, a CityRocks bulijának még nincs pontos dátuma, de amint meg lehet rendezni, várhatóan jövő tavasszal, mindenképpen meg lesz tartva.
Az autós rendezvények közül az Alfacity új időpontja is átkerült a következő évre, 2021. július 16-ától gyülekezhetnek legkorábban az Alfások. A BMW-sek autós találkozójáról még nincs friss információ, de nagy a valószínűsége, hogy az augusztus elejére tervezett program is csúszni fog.

Ezen felül idén a Petőfi ligetben sem lesznek szabadtéri koncertek, lőttek a Vasasnapnak, összességében a nagyobb tömegrendezvényeknek. Örülhetünk neki, ha egyáltalán lassan – de biztosan – visszatérhet az élet a közösségi terekre.

Kivárjuk!

Dunaujvaros