Bartháné Markovics Zsuzsanna alkotása


Szabad Ifjúság – 1952. január 8.

Koczka Ilona téglarakóbrigádja legerősebb versenytársát, Fekete Ilona téglarakóbrigádját akarta túlszárnyalni.
Koczka Ilonát erős, harcos, de kissé hiú lánynak ismerték az építkezésen. “Úgy játszik a fiúkkal, mintha minden útjára tíz akadna – ezt beszélték róla, bár mindenki tudta, hogy a munkában sem marad hátul.
Azok közé tartozott, akikkel mindig büszkén sétáltak végig a városon az ifjúmunkások. Túri Ferenc, a híres betonozóbrigád vezetője és még sokan mások is örültek annak, ha együtt táncolhattak, vagy egymás mellett dolgozhattak Koczka Ilonával, ő azonban a fiatalok tetszelgő beszédeire legtöbbször csak annyit válaszolt: “A munkád végezd el rendesen és ne a lányokon járjon az eszed.” Takács István ifjúmunkással is – aki a leghűségesebben kitartott Koczka Ilona mellett – csak évődött és sokszor valósággal kinevette.
Ezekután érthető, hogy a Xl-es építkezés fiataljai – mert itt dolgozott Koczka Ilona – feszült figyelemmel kísérték a két lánybrigád versenyét. Tudták, hogy a Fekete-brigád sem dolgozik rosszul, mégis legtöbben Koczka Ilona mellett szavaztak.
Azon a napon, délután két óráig nagyszerűen ment a munka. A Koczka-brigád messze előretört. De akkor, az égbolton húzódó halvány ködfoszlányok hirtelen fekete felhőkké tornyosultak, s rövidesen vastag patakokban ömlött az eső.
A lányok egyre fázósabban nyúltak a téglához, majd határozottan kijelentették: nem dolgoznak esőben!
Hiába kiabált, fújt mérgében Koczka Ilona, a lányok nem álltak munkába. Fekete Ilonáék közben erősen dolgoztak. Egyre többen kérdezték Koczka Ilonától: “No, most mi lesz a versennyel Ilona? Hát lemarad a brigád?”
Takács István ifjúmunkás műszakja épen ezidőtájt ért véget. Elhatározta, hogy segít a Koczka-brigádnak. (Igaz, volt ebben némi “önző” számítás is, azt remélte, hogy így közelebb kerül Ilonához.)
Szinte észrevétlenül merd a téglarakáshoz és minden ügyességét latbavetve rakta a téglát a gépkocsira. Csaknem félórája dolgozott már, amikor odajöttek hozzá a lányok:
– Ugyan Takács elvtárs. ne végezd el helyettünk a munkát. Megcsináljuk azt mi magunk is. S ezzel, mintha mi sem történt volna, a négy fiatal téglarakólány, a zuhogó esőben ismét megkezdte a munkát.
Koczka Ilona brigádja majd 1500 téglával szállított többet, mint a Fekete-brigád. Ismét elsők lettek a brigádok közötti versenyben.
Ilona ezen a napon nézett először más szemmel Takács Istvánra. Különös, de örült, hogy munka után hazakísérte. Ettől kezdve egyre gyakrabban találkoztak. Július 7-én elsőnek jelentették be az egykori Pentele városi tanácsnak: összeházasodnak.
Ezen a napon egymásra talált az új város első házaspárja. (A városi tanács anyakönyviben is első helyen szerepel nevük.)

Akadtak, akik azt beszélték: “Ezek sem lesznek sokáig együtt. Hiszen a két kezükön kívül semmijük sincs. Se bútor, se háztartás -. az ilyesminek sosincs jó vége.”
Valóban: a Takács-házaspárnak nem sok holmija volt. Szobájuk is szinte üresen állt ebben az időben. De megvolt bennük az, ami a legtöbbet jelentette: erős akaratuk, lelkesedésük. És nem voltak egyedül. Száz és száz fiatal, a dolgozók kollektívája segítette őket.
Nem sokkal házasságuk után történt, hogy a Tűzállótéglagyár dolgozóinak nevében küldöttség kereste fel a Takács-házaspárt. Az idős Hein Ádám bácsi, Domonkos Imre és Sós László ifjúmunkás léptek be hozzájuk. Hein bácsi röviden beszélt:
-Mi, a Tűzállótéglagyár dolgozói szeretünk benneteket. büszkék vagyunk szép városunk első házaspárjára. Ezért ajándékba készítettünk nektek egy szekrényt, asztalt és négy széket. Használjátok egészséggel és azt kívánjuk, hogy a két üres széken, amit most nem használtok, mielőbb szép kisgyerekek, Sztálinváros új lakói üljenek.
A közösség tekintett rájuk nagy szeretettel és együttérzéssel.
Nemrég, az egyik este Takács István és felesége leültek beszélgetni. Meghányták, vetették, hogy éltek eddig, mit tesznek ezután. Takács István eddig sem dolgozott rosszul. Kimagasló eredményeivel nem egyszer szerzett örömet feleségének. Nehéz betonozási munkát végez, mégis például az elmúlt hónapban állandóan 250 százalék felett teljesített.
Felesége most mégis kissé aggódó arccal nézett rá.
– Te, Pista, ezután bizony még több pénz kell a házhoz. Nemsokára megszületik a kisgyermekünk. Takács István szótlanul mosolygott feleségére, de magában már tudta, mit tesz. Még jobban dolgozik, igen, most már nemcsak azért, mert ezzel az ő és felesége jövőjét építi, hanem azért is, mert gyermekük lesz, az ő jövőjét is biztosítani kell.
A brigád, amelyben dolgozik, az új tervév harmadik napján 320 százalékot teljesített.

Földesi József

Dunaujvaros